A következő címkéjű bejegyzések mutatása: *párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: *párkapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2011/06/16

Női archetípusok (benned lévő Istennők) az anyaságra nézve - Artemisz

Az archetípus vagy az őselv kifejezés egy ősi típus tanra vonatkozik, mely elveszett a régi múltban, és nem sikerült gyökerét föllelni. A C. G. Jungi pszichológia szerint már eleve léteztek, nem az ember találta ki. E neves pszichológus óta nevezik archetípusoknak azokat a viselkedésmintákat, melyeket az emberi testbe születő lélek választ.
Míg a Jungi pszichológia archetípusok sokaságából indul ki, a hermetikus őselvek tana még mélyebbre ás, s hét őselvet fogad el, amelyet az ókor 7 planétájáról neveztek el. Ma 10 ismert planéta van, ebből indulunk ki. Ezeknek csak annyiban van köze az asztrológiához, hogy ugyanazokat a típusokat használja. Ha az őselvek nem volnának jelen mindenhol, akkor nem volnának őstémák.

Mire jók az archetípusok?Aki ismeri a saját archetípusát, az könnyebben birkózik meg életével. Ha egy nő arra törekszik, hogy megoldja születése előtt elkészített hálótervét, feladatait, akkor azok nem jelennek meg megoldatlan problémaként, testi tünetként, betegségként. Ez nagyon sok szenvedést takarít meg. Ha még azt is tudja az illető, melyik típusba tartozik, akkor látja adottságait, lehetőségeit, s könnyebben halad élete útján. Életkorszakokhoz kötve tudatosan figyelemmel követheti, hogyan lép át egyik típusból a másikba. Ezáltal felkészülhet, előre tudhatja, mire számíthat. Könnyebb lesz az élete, mint annak, aki nem tudja előre, csak a saját tapasztalatain, kárán, sérelmein tanul.

Artemisz – Diana
Az archetípusok közül Artemisz az önmagához hű maradó nőt képviseli. Ő az, akit soha nem lehet betörni. Úgy gondolja, hogy nincs szüksége férfira, a ható energiára, hisz szerinte ez teljeséggel meg van benne, rajta nem lehet uralkodni.
A mostani időben az ilyen típusú hölgyet arról lehet felismerni, hogy kitartóan és vehemensen képviseli a kitűzött céljait és érdekeit, akár az elveiről, akár egyéb dolgairól van szó. A törekvése közepette gyakran botlik férfiakba, akik miatt megtöbbszöröződik energiája, nagyobb teljesítményre inspirálják őt. Emiatt az élsportolók közül sok az Artemisz típusú nő.
Fontos számára a függetlenség és a szabadság. Ha mégis házasságra adná a fejét, akkor általában gyengébb férfit választ magának, hogy elkerülje a rajta való uralkodási lehetőséget. Általában a férjével eleinte szenvedélyes szerelme lelohad, és inkább testvéri kapcsolatra emlékeztet viszonyuk.

AnyaságA várandósságot, babázást, gyermeknevelést nem neki találták ki. Mivel fontos neki a szabadsága, függetlensége, ezért az anyaságát belül megszenvedheti. Főként az artemiszi típusúak közül kerülnek ki a Gyes-neurózisban szenvedők, akik egyáltalán vagy csak nehezen békülnek ki helyzetükkel. Azok a nők, akik nehezen adják be a derekukat a gyermek fogadására, a karrierjük, a szabadságuk védése miatt, azok folyton lázadhatnak helyzetük ellen. Legtöbbször ez nem is tudatosan mutatkozik meg. Várandósságukat szédülés, émelygés, hányás tarkítja. Szélsőséges esetben ez a leplezett elutasítás akár koraszüléshez is vezethet. A gyermekek szempontjából nem csak a leplezett elutasítás a fájó, hanem az is gondot okozhat, ha a nő nem alkot magzatával egységet, és így a baba nem élheti meg a feltétlen szeretetet, nem alakul ki anyjával az egység, és az ősbizalom. (Az ősbizalom lényegéről bővebben itt)
A típus mértéktelen dühöt érezhet gyermeke iránt. Gyermekeit hamar önállóságra neveli, jobban barátnő, mint tyúkanyó. Viszont óvja, és védi gyermekeit, ha gond van.
Hivatásában azonban sokkal jobban érzi magát, mint a háziasszony –és anyaszerepben. Munkájában odaadó, tévedhetetlenül követi céljait, bármi is legyen az. Gyakran munkáját családja fölé helyezi.
Problémái közé tartozik az érzelmi távolságtartás. Mivel teljes lelkesedéssel végzi munkáját, veti bele magát hivatásába, megfeledkezik környezetéről, s elhanyagolja emberi kapcsolatait. Amennyiben a már említett dühét nem tudja kontrollálni, az elfajulhat, és mély sebeket ejthet környezetén. Szélsőséges esetben a hölgy amazonná válik. Döntenie kell céljai és annak elérési eszközei között. Dühvel fékezhetetlenül viselkedik, vagy szelíden.

Gyakran előforduló nőgyógyászati problémák e típusnál:§ Amenorrhea – kimaradó menstruáció
§ Dysmenorrhea – fájdalmas menstruáció
§ Sterilitás
§ Hirsutismus – férfias szőrzet
§ Anorexia nervosa is utalhat feldolgozatlan témákra


Hogyan lehet jól artemiszi típusú nőként élni?
Annak ellenére, hogy ez idáig főként a típus hátulütői lettek kiemelve, nem jelenti azt, hogy az ilyen típusú hölgyeknek így kell élniük, viselkedniük. A tudatos gondolkodásban pont az az a lényeg, hogy az artemiszi nő tulajdonságait összeszedve ki kell alakítani azt az életformát, amit ezekkel képes elérni az ember.

Melyek lehetnek ezek?
Nagy adag ható energia, Törekvés, Függetlenség, Szabadság, Testvéri szeretet érzés a férj iránt, Kitartás, Környezet elhanyagolása, Düh.
Anélkül, hogy a környezet, a szűk család rovására menne az élete, úgy is kiteljesedhet a nő, és emellett még odaadó lehet a munkájában. Érdemes törekedni az egyensúlyra a munka vagy hivatás és a családi élet között. Amint erre az egyensúlyra fellép szívében a vágy, a gondolat teremtő erejének köszönhetően már sok minden megváltozik elsősorban az asszonyban, majd környezetében. Ha életfeladatának tekinti az anyaságot, az ettől kezdve nem szenvedéssel jár együtt, hanem örömmé minősül át, úgy a szabadság, és a függetlenség is visszaszökik életébe. Amint nem harcolunk, lázadunk a dolgok ellen, azok rögtön megszelídülnek. Lélekben, testben kiteljesedik az, aki lelke útmutatását követi.
A férj/társ iránt érzett szeretetet is fel lehet időnként frissíteni kikapcsolódással, utazással, közösen eltöltött idővel, vagy akár az esküvő megismétlésével. Évekkel korábban a párunkat választottuk, de vajon a mai fejjel is őt választanánk? Találjunk ki magunknak egy szertartást, amivel még szorosabbá tesszük kapcsolatunkat, kifejezzük egymás iránt érzett szeretetünket. Mintha újra esküvőnkről álmodoznánk. Tervezzük meg hol, mikor, milyen keretek között, miben, kikkel tartjuk. Ezt akár 5-7 évenként megismételhetjük.
Ha az elején lángoló szerelem testvéri szeretetbe ment át, annak nem szükséges így maradnia. Csak tenni kell érte.
A gyerekeket is lehet nagyon-nagyon szeretni, annak ellenére, ha az artemiszi nő nem érzi magát anyatípusnak. A gyermek iránt táplált érzésünk nem függ az archetípustól. A szeretet belülről fakad. Meg is lehet növelni azt. Ha vágy van a szívünkben erre, öleljük át gyermekünket minél többször.
Düh. Különböző módszerek léteznek a felgyülemlő düh levezetésére.

A további típusok hamarosan olvashatók…

Felhasznált irodalom: Ruediger Dahlke, Margret Dahlke,Volker Zahn: Női egész-ség Bioenergetic Kft. 2005

2010/09/16

Szerepcserék: férfias nők, nőies férfiak

Nemrégiben egy párkapcsolati elemzésem során azon döbbentem meg, hogy ez már a sokadik alkalom, hogy azt kérdezték tőlem a nők: de hogyan álljak hozzá a partneremhez, mikor ő maga sincs tisztában önmagával, és lénye kaotikus, szerepeit, határait abszolút nem ismerő. Ugyanezt nemcsak nők szájából, hanem férfiaktól is hallottam. Egyik barátom tapasztalata: „Ma már nem érdemes nőzni, mert a nők olyanok lettek mint a férfiak, menőznek, lekezelnek, nem veszik komolyan a dicséretet. Hogyan udvaroljon így az ember? Olyan érzésem van, mintha magamnak beszélnék egy tükörben.”

Előző cikkemben szót ejtettem a prosztata-betegségéről, a prosztatagyulladásról. Írtam a szerv funkciójáról, a probléma lelki hátteréről, s mindezen jelek kézírásban való megjelenéséről. Ebben az írásban, (az előző párjaként) a petefészekgyulladás témáját tárom eléd hasonló vonatkozásban. Szó lesz a nők mai szemléletéről, önmagukhoz való viszonyáról, a leggyakrabban előforduló nőket érintő betegségekről, és azoknak lelki hátteréről, illetve a grafológiai szempontokról. Hogyan jelenik meg az írásban a petefészekgyulladás, és hogyan élhetjük meg helyesen nőiességünket.

Régóta vizsgálom a mai világot férfi és női szemszögből is, és egészen mást látok, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A férfiak lassan elnőiesednek, és összenyomja őket a teljesítménykényszer, míg a nők elférfiasodnak, és kezdik átvenni az irányítást. A nemek között egyfajta szerepcsere jelent meg, mely kihat a családi életre és a társadalmi berendezkedésre is.

A nők mai szemlélete
A nők nagy része karrierközpontú, ( egyre többen tevékenykednek vezető pozícióban.) Vezetési, dominanciaigényük kiélését aztán a családban is folytatják. Képtelenek magukra ölteni a családanya szerepét.

Emellett évről évre későbbre tolódik a gyermekvállalás időpontja, hiszen a mai felfogás szerint előbb karriert építünk, komoly egzisztenciát teremtünk, majd ezek után kerülhet csak szóba, hogy egy újabb lény is belecsöppenjen az életünkbe. (Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy úgy vállaljon valaki családot, hogy nincs megalapozott anyagi háttere, hiszen az is felelőtlenség, hanem, hogy a kettőt akáregyütt is lehet építeni.)

Ez a felfogás, hogy a nők férfiként próbálnak érvényesülni a társadalomban, azonban megbosszulja önmagát. A női belső lényünkkel ellentmondó viselkedésforma ugyanis felborítja szervezetünket, és előbb utóbb betegséghez vezet.

A női teljesség újrafelfedezése
A nő életcélja
Női szerveink, és leginkább méhünk a női őserő, kreativitás, szépség, és újjászületés szimbóluma. Feladata a befogadás,vagyis méhünk az élet melegágya. A női test központja, a női léleknek, szellemnek, és tetteinknek leképezője. Minden gondolatunkat, érzésünket magába szívja, és tárolja, ezért fontos, hogy mit közvetítünk felé. Az ősi kultúrákban mélyen tisztelték a méhet, s a nővé válás folyamatát, még az első menstruációt is megünnepelték. A nők pontosan tudták és követték testük apró rezdüléseit, és egymástsegítették abban, hogy minden társuk megtanulja ezt a tudást. Ez a misztikus beavatás a női lét titkaiba, kellően felkészítette őket az életfeladatukra, az anyává válásra, s a családi tűzhely őrzésére.

TévútMa már sajnos nemcsak, hogy elvesztettük ezt a tudást, hanem még ki is gúnyoljuk, azzal, hogy folyamatosan ledegradáljuk a női testet. A nők maguk is csak egy használati tárgynak tekintik önmagukat, mert felelősség nélkül szedik a fogamzásgátlókat, és egyéb hormonokat, fogyasztószereket. Olyan szépítő eszközöket használnak, melyek ártalmasak a szervezetükre. Ha ennyire nyilvánvalóan elnyomjuk testünk normál működését, azzal, hogy kívülről, erőszakosan ráerőltetjük a mesterséges megoldásokat, akkor az előbb-utóbb lázadni kezd, és különböző civilizációs betegségeket teremt, hogy visszatereljen bennünket a természetes, ősi útra.

Helyreállítás
Ha egy kicsit figyelmesebbek és türelmesebbek lennénk magunkkal, (vagyis hagynánk a természetes testi folyamatoknak kellő időt), akkor meghallanánk azt a belső hangot, az intuíciónkat, hogy pl. mikor vagyunk fogamzóképesek, s mikor nem, mik azok a természetes megoldások, melyek segítenek bennünket hétköznapjaink során.

Amíg a nők nem tudnak visszatérni ősi energiájukhoz, és meglátni valódi önmagukat, addig ezek a betegségek egyre sűrűbben fogják terhelni a női nemet. Egy betegség elterjedésének mértéke mutatja a társadalomban annak a bizonyos embercsoportnak, ( jelen esetben nőknek) az általános tudatszintjét.

Sajnos most még ott tartunk, hogy a nők körében a méhrák az egyik vezető betegség és halálozási ok hazánkban, de ezt a petefészek megbetegedései is szorosan követik.

Ezért kiemelkedően fontos a megelőzés, melynek részei nemcsak testivonatkozásúak, hanemabbanis segítenek a nőknek, hogy visszatérjenek lelki, szellemi önmagukhoz.

Ha megértjük azt, hogy minden betegség lelki eredetű, és a betegségek célja, hogy megmutassák az utat vissza a természethez, akkor valóban harmóniában élhetünk a hétköznapokban.

Az élet bölcsőjének szerepe (a disszharmóniától a megújulásig)A petefészek egy mandula alakú, a heréhez hasonlóan páros szerv. A női nemi hormonok és az érett petesejt termeléséért felelős. (wikipédia)

Mi az a petefészekgyulladás?
A petefészekgyulladás egy kismedencei kórfolyamat, melyben egy vagy mindkét petefészek érintett. A gyulladás hegesedéssel gyógyulhat, illetve ráterjedhet a petevezetékre is. Az ott okozott hegek következménye lehet szűkület, esetleg meddőség. (wikipédia)

A petefészekgyulladás lelki háttereA petefészekgyulladás lelki háttere a termékenységgel kapcsolatos problémára vezethető vissza. Ez a női részünk segélykiáltása a gyermekvállalással, szellemi-lelki kreativitással kapcsolatban.

Mi lehet a megoldás?A probléma megoldása abban rejlik, hogy odaadást, figyelmet kell tanúsítanunk női részünknek, vagyis minden szinten kifejezni a nőiségünket, harcolni a fizikális és lelki termékenységünkért, ötleteinkért, a kreativitásunkért. Saját művet, „gyermeket” világra hozni, minden erőnket, bátorságunkat ennek szolgálatába állítani.

Egy kis betűjátékA petefészket és méhet jelképező betűk a következők:

e: petefészek
g: genitáliák állapota
m: anyaméh

A petefészekgyulladás lelki vonatkozásait a párkapcsolatbetűben: a “gy”-ben, illetve az anyasághoz való hozzáállást tükröző betűben: a “b” betűben keressük, hiszen az alapvető lelki probléma a nemi szerepcserével, a nőiesség kifejezésének képtelenségével, és /vagy a termékenységgel, gyermekvállallással függ össze.


Melyek az elváltozás jelei?A kézírásban lévő pacák és megvastagodások ( melyeket sokan a tollfolyásra fognak) a szervezetünkben lévő gyulladást mutatják.

Amint láthatjuk ez az írás pacákkal telített:tehát eleve feltételezhető a gyulladás a szervezetben, de hogy melyik szervek az érintettek, azt megmutatja a vastagodások előfordulási helye, gyakorisága.

Jelen esetben itt az “e” betűkben látható a legtöbb ilyen jel.

Pl: a második sorban: “mert” szó “e” betűjében látható fent egy paca,

3.sor sorvégi “de” szócskában az “e” betű szintén megvastagított,
6.sorban a “valószínűleg” szó “e” betűje is hasonlóképp.

Az utolsó előtti sor “g” betűben, az “egész” szóban alul ismét egy vastag pont látható. Jelentése: a genitáliák állapota: gyulladt.

Az alsó zónás megvastagodások közül kiemelném az “f” betű alsó szöges hurkának a megvastagodását,

5. sorban “hasfájás” szóban,
illetve 6. sorban “petefészek” szóban,
és 10.sorban “fáj” szóban.

Az írás elemzése lelki szempontból
Az “f”, a kreativitás, fantázia betűje, és az intuícióé is. Ha valaki szinte egy harmonikus 8-ast ír az “f” betűben-(alul is felül is hurokkal,) az a végtelen fantázia és a megélt kreativitás jele.

Ebben az esetben láthatjuk, hogy az alsó hurok ugyan megvan, de szöges formában, vagyis ösztönös intuícióját nem engedi felszínre törni. Ráadásul a szöges forma mellett még pacát is találunk az “f” betűben, vagyis az egyén megakasztja a kreativitás, és alkotás folyamatát az életében.

A “gy” párkapcsolatbetű egy lezárt kapuszimbólum az írásában, mely a párkapcsolatban egy elhidegülést sejtet, a másik lény, a társam számomra csak egy vonal, szinte nem is létezik, így az író nyilván nem tudja megélni az otthon, a család, és odaadás érzését a mindennapokban. (Vagyis nem éli meg nőiségét.)

Az írás hangulata zaklatott, sietős, a szavak dülöngélnek,a sorok általában lefelé vezetnek,-utóbbi azt mutatja, hogy az izom elernyedt. Megmutatkozik ebben az ernyedtségben a nagy mértékű fáradtság, vagy inkább a belefáradtság érzése, a szavak elhúzásában, ki nem írásában a türelmetlenség, a szavak dülöngélésében az érzelmi ingadozás, az érzelmi stabilitás hiánya.

Összességében elmondhatjuk, hogy a párkapcsolati bizonytalanság, elhidegülés egy a női szerepéből kiesett viselkedést eredményezett az alanynál, és ennélfogva borult a lelki állapota, (kifordult önmagából) majd ez testi szinten is leképeződött petefészekgyulladás formájában.

A megoldás, a női beteljesedés lehetősége
A probléma megoldása az ő esetében teret engedni a nőiességnek, rendezni a párkapcsolatot, eldönteni, hogy mit vár a kapcsolattól, és annak megfelelően lezárni, vagy újrateremteni azt. (Hiszen aki magában is bizonytalan, és érzelmei ingadoznak, az legkevésbé sem tud női szerepének megélésére koncentrálni.) A feladat tehát kettős: egyszerre kell megtanulnia kifejezni nőiességét, és ez visszahat a kapcsolatára, illetve el kell döntenie belül, hogy valójában mit szeretne, és ez visszahat a nőiesség kifejeződésére. Amint e két fontos tényezőt egyensúlyba állítja önmagában, úgy válik majd kiegyensúlyozott szelleme által írása is harmonikussá. A belső harmónia pedig a testi folyamatokat is kiegyenlíti, ezáltal megszűnik a gyulladás, visszaáll a rend.

A női öntudat megőrzése, nőiségünk kifejezése a nő életében lévő különböző időszakok, szakaszok és feladatok átívelését, könnyed megoldását segíti elő. Az igazi kihívás, és a legszebb feladat ezek közül talán a családi tűzhely megőrzése, gyermekeink felnevelése, és a boldogság, szeretet kisugárzása.

Egy ehhez kapcsolódó idézettel búcsúzom, és kívánok minden nőtársamnak gyors hazatalálást és hatékony női energiával feltöltött mindennapokat!

“A nő szívének történetével az esküvő után nemigen foglalkozik a költészet. Pedig a nő azután hasonlít legjobban az istenekhez. Azután teremt, azután alkotja meg és őrzi meg a boldogságot, s azután gondoskodik arról, hogy folyton szebb legyen a világ.” Eötvös Károly

Szerinted a női teljesség megvalósítható a hétköznapi női szerepekben? Írd meg vélemyényedet a hozzászólásoknál!

Írta: Hirth Edina, okleveles grafológus

2010/08/11

A családi élet buktatói 2/2.

Annak érdekében, hogy felkészülhessünk a párkapcsolati és a családi élet buktatóira, leírom azokat az időszakokat, amelyekben ez lehetséges. Úgy gondolom, ha tudunk a lehetséges buktatókról, akkor felkészülhetünk rá, és nem esünk olyan könnyen bele, vagy legalább is megállapíthatjuk, hogy ez az amiről olvastam, és nem vagyok vele egyedül. Már más is átélte ezt, valószínűleg nekem is sikerül jól kikerülni belőle.

A Hill-féle normál krízisek:

1. Az újonnan házasodott pár családja
2 . A gyermeket váró és a csecsemős család (0-1 év) 2/2. A kisgyermekes család (1-3 év)
3. A kisgyermekes család (3-6 év)
4. Az iskolás gyermeket nevelő család
5. A serdülőt nevelő család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, még aktív szülők családja
8. Az inaktív, idős házaspár családja

A család minden életciklusának jellegzetes problémái vannak. De a felsorolt normál krízisektől függetlenül léteznek olyanok, amelyek folyamatosan jelen vannak, vagy csak időnként fordulnak elő.
Ilyenek pl.
A családtagok egyéni pszichés problémái: kisebbrendűségi érzés, szorongás, bűntudat, függőség, személyiségzavarok stb.
Aktuális konfliktusok: házastársak között, szülő-gyermek között
Anyós, sógornő kapcsolati zavarok
Társadalmi döntések, intézkedések családi szinten problémákat okozhatnak. Pl. munkanélkülivé válás, elszegényedés

2/2. A kisgyermekes család (1-3 év)

A gyermek egy éves kora után megváltozik a család élete. Többet, és hosszabb időre hagyhatják el az otthonukat, ezért mozgékonyabbá, nyitottabbá válnak. A gyermek mozgásfejlődésével együtt beszédkészsége is növekszik, egyre jobban tud kommunikálni. Az elme nyiladozása büszkeséget és örömöt okoz a szülőnek. Az anya felszabadultabb lesz, mint az előző egy évben volt, és ha a megfelelő napirendet sikerül kialakítania, akkor többet tud pihenni, és férjére is több ideje jut.

Az anya helyzete a családon belül már a szülés után megváltozik, de mostantól még nyilvánvalóbbá válik, felértékelődik, hisz rajta keresztül vezet az út a gyerekhez (pl. a nagyszülőknek). Ugyanakkor esendővé is válik, mert kapcsolata a külvilággal beszűkül, meglazul. Érzelmileg és egzisztenciálisan is kiszolgáltatott férjének, siker és örömforrása megcsappan kizárólag férjére, és gyermekére korlátozódik általában. (Hacsak nem talál magának valami segítői, felüdítő munkát, mint ahogyan én találtam ezt a blog szerkesztést.)

Természetesen nem minden anya éli meg negatívumként ezeket a változásokat. Az anyák egy jelentős része örömét leli abban, hogy minden figyelmét a családra fordíthatja. Ezt tekinti fő hivatásának, még ha van más világi is. Ehhez kellő mothering-tudatra van szükség, valamint a férj támogatására, elismerő megnyilvánulásaira, hasonló értékrendű családi, baráti kapcsolatokra.

Anyák egy része szívesen maradna otthon gyermekével, de anyagi helyzete nem teszi lehetővé, mert egyedül neveli gyermekét stb. Talán nekik a legnehezebb az örökös szerepkonfliktus miatt.

Az anyák egy másik jelentős része már nem érzi jól magát ebben a szerepben, az anya és feleség státuszt már kevésnek érzik. Ha nem tudnak helyzetükön valamiképp változtatni, akkor egy idő után kialakul náluk a gyes-neurózisnak nevezett állapot.

A gyes-neurózis
Több országra kiterjedően kimutatták, hogy a nők elégedettségi szintje (önmagukkal, helyzetükkel, férjükkel, családjukkal kapcsolatban) az első gyermek születése után a legalacsonyabb. A későbbi gyermekek születésének hatása már nem ilyen erős.
A külvilágtól való elszakadás, bizonyos fokú bezártság, a férj-feleség kapcsolat megterhelődése hozzájárul egyfajta idegállapot kialakulásához. Magyarországon ez az időszak a gyedhez, gyeshez kötődik. Nyugat-Európában, Amerikában „zöld özvegy betegségnek” nevezik ezt, ami a viszonylag jó módban élő, dolgozni nem járó, napjaik nagy részét zöldövezeti otthonukba töltő háziasszonyok körében alakul ki. A különböző jótékonysági, karitatív tevékenységek, a nagy hagyományokkal rendelkező klubok billentik ki őket ebből az állapotból.

A gyes-neurózis jellemzői
§ Fokozatosan alakul ki, és a problémák hatására egyre mélyül
§ Nem egységes kórkép, inkább jelenség
§ A negatív élmények felerősödnek, és ehhez járulnak csalódások, meg nem oldott problémák (házastársi, gyermeknevelési, szociális, egészségügyi stb.)

A gyes-neurózis tünetei
Kezdetben idegesség, türelmetlenség. Jellemző tünet a gyermeksírásra való panaszkodás. Szomatikus tünetként megjelenhet állandósult fej-, és gyomorfájás is. Később depresszió, sivárság, közöny, szorongás. Az anya félhet az egyedülléttől, vagy a gyermek bántásától is.

Ezen állapot kialakulásának hátterében igen gyakran tökéletességre való törekvés áll: „Tökéletes anyává, feleséggé, háziasszonnyá kell válnom, mert csak így töltöm be jól a szerepemet.” Illetve a gyermekneveléssel kapcsolatos kudarcélmények.

Hogyan is fogalmazzák meg tüneteiket, panaszaikat az anyák?
- minden nap egyforma, - nem bírok a gyerekeimmel, - nincs kedvem leülni és játszani velük, - szeretnék már valami mást is kezdeni az életemmel stb.

Testvérszületés
Magyarországon az utóbbi időben az első gyermek születése után rövid időn belül születik a következő. A család, az anya és a gyermek szempontjából 2,5-3 év eltelése volna az ideális.

Hogyan hat a családra a túl korán érkező testvér?
# Megterheli az anya még nem megújult szervezetét
# A nagyobb testvér a kisebb miatt regresszióba kényszerülhet
# A család kialakulóban lévő egyensúlyhelyzete felborul
# Pozitívum azonban, hogy az új gyermek születésekor az apának az első szülöttel kiemelkedő lesz a szerepe. Ugyanis a nagyobbal való foglalkozás jelentős része szükségszerűen ráhárul, ezáltal az apa-gyermek kapcsolat mélyülhet.

Ezek a tények akkor hatnak negatívan, ha az anyánál depressziós, neurózisos tünetek alakultak ki. Egyébként a jól kondicionált család a fent leírt hatásokat jól kezelheti.
Mindezeket figyelembe véve jobb, ha kipihenten, a szülői szerepekben elrendeződve, párkapcsolatukat még szeretetteljesebbé téve várja a következő gyermeket.
Felhasznált irodalom: egyetemi jegyzet, Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció 2003, Medicina Könyvkiadó

2010/07/12

Menstruációs panaszok

A betegség tünetekben jelenik meg. A TÜNETEK TUDATUNK ANYAGBA ZUHANT ÁRNYÉKOLDALAI nem tudatosak számunkra.
Amit nem akarunk megélni, azt kell a tünetekben megtapasztalnunk, megvalósítanunk. A tünet őszintévé tesz. Az emberi egyoldalúságot kompenzálja. A betegség rákényszerít, hogy maradjunk az egység felé vezető úton TEHÁT: a betegség ......
-----ÚT A TELJESSÉGHEZ------ /R. DAHLKE/

„A havi vérzés a nőiesség, a termékenység, a fogékonyság kifejezése. A nő kiszolgáltatott ennek a ritmusnak. Engedelmeskednie kell mindannak a korlátozásnak, akadályoztatásnak, amit ez jelent. Ez az engedelmesség a nőiség egyik központi területét érinti: az odaadás képességét. Itt most nőiességről annak az átfogó princípumnak a jegyében beszélünk, mely a női pólust jelenti a világban, amit a kínaiak „Jin”-nek neveznek, az alkimisták a Holddal szimbolizálnak, a mélypszichológia a víz szimbólumán keresztül fejez ki. Ebből a szempontból minden nő csak ennek az archetipikusan nőinek egy megjelenési formája. A női princípiumot befogadóképességként definiálhatnánk. A Ji csing így fogalmaz: „A teremtő út a férfié, a befogadó a nőié.” És másutt: „A befogadó a legodaadóbb a világon.”

Az odaadás képessége a nőiség központi tulajdonsága; minden további női képesség alapja: így a megnyílás, a befogadás, a fogamzás, az önmagába zárás, elrejtés képességéé is. Az odaadás képessége ugyanakkor az aktív cselekvésről való lemondást is jelenti. Vizsgáljuk csak meg a nőiség archetipikus szimbólumait, a Holdat és a Vizet. Mindkettő lemond arról, hogy aktívan sugározzon, kibocsásson valamit, mint ellentétük, a Nap és a Tűz. Ezáltal válnak azonban képessé arra, hogy fényt és meleget vegyenek fel, bocsássanak be magukba, és visszatükrözzék őket. A víz lemond egyéni formai igényéről – felvesz bármely formát. Beilleszkedik, odaadja magát.
A Nap és a Hold, a Tűz és a Víz – a férfi és a nő polaritása mögött nem áll értékelés.
Az értékelés teljességgel értelmetlen lenne, hiszen önmagában mindegyik pólus csak fél és tökéletlen – a tökéletességhez szüksége van ellenpólusára. Ez a tökéletesség azonban csak úgy érhető el, ha mindkét pólus a maga egyediségét teljességgel reprezentálja. Bizonyos emancipációs okfejtések könnyen megfeledkeznek az archetipikus törvényekről. Nagy marhaság, ha a Víz panaszkodik, hogy nem tud égni és világítani, s ebből saját alacsonyabbrendűségére következtet. Éppen azért tud befogadni, mert nem tud égni, a befogadásról viszont a Tűznek kell lemondani. Egyik sem jobb, mint a másik, csak más. A pólusok eme másságából ered az a feszültség, amelyet „Élet”-nek nevezünk. A pólusok nivellálása nem vezet az ellentétek egyesüléséhez. Az a nő, aki teljesen elfogadja, s megéli nőiségét, sosem fogja magát „alacsonyabb rendűnek” érezni.

Általában minden menstruációs zavar, illetve a legtöbb szexuális zavar hátterében az áll, hogy „nem tudunk megbékélni” saját nőiségünkkel. Az odaadás, az egyet-értés mindig nehéz feladat, hiszen le kell mondanunk az én-ezt-akaromról, le kell mondanunk
ego-dominanciánkról. Egónkból kell áldoznunk, egy részünket kell odaadnunk, feláldozunk – a havi vérzés is ezt az odaadást követeli meg a nőtől. A vérveszteséggel a nő életerőt áldoz. A menstruáció egy kis terhesség, egy kis szülés. Amilyen mértékben nem törődik bele ebbe a „szabályozásba”, olyan mértékben lesznek cikluszavarai vagy egyéb menstruációs panaszai. Ezek a zavarok arra utalnak, hogy valamely, a nőben lévő felsőbb instancia (gyakran tudattalanul) nem akarja odaadni magát: a menstruációnak, a szexualitásnak, a férfinak. Éppen ehhez a lázadó „én pedig ezt nem akarom”-hoz fordul céltudatosan a menstruációs intim betétek, tamponok reklámszövege. Ezek a hirdetések azt ígérik a nőnek, hogy a mindenkori termék használata esetén független lesz menstruációjától, s bármit megtehet, amit akar. A hirdetés ezzel ügyesen fordul ahhoz az érzékeny ponthoz, mely a nő számára a tulajdonképpeni konfliktust jelenti: ahhoz, hogy bár nő – nem ért egyet azzal, ami a nőiséggel
jár. Aki fájdalmasan éli meg a menstruációt, az fájdalmasan éli meg a nőiséget is. Így a menstruációs zavarokból mindig szexuális zavarokra is következtethetünk, az az odaadás elleni tiltakozás, amely a menstruációs zavarban mutatkozik meg, a nemi életben is megakadályozza azt, hogy a nő elengedje magát. Aki az orgazmusban képes elengedni magát, az a menstruáció során is el tudja engedni magát. Az orgazmus, mint az elalvás is, egy kis halál. A havi vérzés is egy kis meghalás, hiszen szövetek halnak el, s lökődnek ki a szervezetből. A halál nem más, mint kihívás arra, hogy éngörcseinktől és ezek hatalmi játszmáitól megszabaduljunk, elengedjük magunkat. A halál mindig csak egónkat fenyegeti, sosem az embert magát. Aki ragaszkodik egójához, a halált küzdelemként éli meg. Az orgazmus kis halál, mert megköveteli, hogy megszabaduljunk énünktől. Az orgazmus az Én és a Te eggyé válása, előfeltétele, hogy én-határainkat megnyissuk. Aki ragaszkodik az énjéhez, nem él át orgazmust (ugyanez érvényes az elalvásra). Közös az orgazmusban, a halálban és a havi vérzésben tehát: az odaadás képessége, a készség egónk egy részének feláldozására.

Így érthető, miért nem menstruálnak vagy miért küzdenek menstruációs problémákkal a kóros lesoványodásban szenvedők. Elfojtott dominanciaigényük túl nagy ahhoz, hogy egyetérthessenek. Félnek nőiségüktől, félnek a szexualitástól, a termékenységtől, az anyaságtól. Ismert, hogy különösen félelemkeltő vagy bizonytalan helyzetekben, katasztrófák esetén, börtönben, munka- és koncentrációstáborokban gyakran elmarad a havi vérzés (szekunder amenorrhoea). Mindezek a helyzetek természetszerűleg kevéssé alkalmasak az „odaadásra”, sokkal inkább azt követelik a nőtől, hogy álljon a férje mellé, váljon aktívvá, vigye keresztül akaratát.

Van azonban a menstruációnak még egy vonatkozása, amiről nem szabad megfeledkeznünk: a havi vérzés annak a kifejezése, hogy a nő anyává lehet. A havonta bekövetkező vérzést a nők nagyon különbözően élik meg, attól függően, hogy akarnak-e gyermeket vagy nem. Ha egy nő gyermeket akar, a megjövő menstruáció azt jelenti, hogy „megint nem sikerült”. Ilyen esetben primer rossz hangulat jellemző a menstruáció előtti és alatti időszakra. A vérzést a nő „fájdalmasként” könyveli el. A gyermekre vágyó nők előtérbe helyezik a bizonytalan fogamzásgátló módszereket – ez a kompromisszum a tudattalan gyermek utáni vágy és a védekezés alibije között. Ha azonban a nő nem akar gyermeket, alig várja, hogy megjöjjön a menstruációja, s ezzel maga késleltetheti azt. Ezek után gyakran hosszas vérzés következik, mely bizonyos körülmények között a szexuális élet megakadályozását is szolgálja.
A havi vérzés alapvetően – mint minden tünet – hatalmi eszközként is bevethető, akár a szexuális élet megakadályozására, akár azért, hogy a nő több odafordulást, gyengédséget kapjon.
A menstruációt a női ösztrogén hormon és a férfi gesztagén hormon összjátéka igazgatja. Ez az összjáték a „hormonok szintjén” lejátszódó „szexualitásnak” felel meg. Ha ezt a „hormonszexualitást” megzavarja valami, a havi vérzés is zavarokkal küzd. Az ilyen típusú panaszok igen nehezen gyógyíthatók orvosi úton hormonok szedésével, mert a hormonok csak anyagi reprezentánsai a lélek férfi és női részének.
Gyógyulást csak a nő saját nemi szerepével való megbékélése hozhat, s ez a feltétele annak is, hogy a nő az ellentétes nemi pólust is megvalósíthassa magában.”
Thorwald Dehlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez

2010/06/07

A családi élet buktatói

Annak érdekében, hogy felkészülhessünk a párkapcsolati és a családi élet buktatóira, leírom azokat az időszakokat, amelyekben ez lehetséges. Úgy gondolom, ha tudunk a lehetséges buktatókról, akkor felkészülhetünk rá, és nem esünk olyan könnyen bele, vagy legalább is megállapíthatjuk, hogy ez az amiről olvastam, és nem vagyok vele egyedül. Már más is átélte ezt, valószínűleg nekem is sikerül jól kikerülni belőle.

A Hill-féle normál krízisek:

1. Az újonnan házasodott pár családja
2. A gyermeket váró és a csecsemős család (0-3 év)
3. A kisgyermekes család (3-6 év)
4. Az iskolás gyermeket nevelő család
5. A serdülőt nevelő család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, még aktív szülők családja
8. Az inaktív, idős házaspár családja

A család minden életciklusának jellegzetes problémái vannak. De a felsorolt normál krízisektől függetlenül léteznek olyanok, amelyek folyamatosan jelen vannak, vagy csak időnként fordulnak elő.
Ilyenek pl.
A családtagok egyéni pszichés problémái: kisebbrendűségi érzés, szorongás, bűntudat, függőség, személyiségzavarok stb.
Aktuális konfliktusok: házastársak között, szülő-gyermek között
Anyós, sógornő kapcsolati zavarok
Társadalmi döntések, intézkedések családi szinten problémákat okozhatnak. Pl. munkanélkülivé válás, elszegényedés

1. Az újonnan házasodott pár családja


Jogosan merül fel a kérdés, miért tekintik krízishelyzetnek a házasságkötés utáni időszakot. Krízishelyzet, hiszen mindkét fél számára új helyzet, új élet kezdődik. Új szerepet és normákat jelöl ki számukra a házasság, amiket eddig akár büntetlenül meg is szeghettek, de mostantól már nem hagyhatnak figyelmen kívül. Talán az elköteleződéstől való félelem miatt hazánkban egyre csökken a házasodási kedv, és egyre későbbre tolódik a házasságkötési életkor is.
„Az első években a legfontosabb feladat a közös élet külső-belső kereteinek kiépítése, a közös életmód kialakítása.
Két ember együttélése egy családként óriási vállalkozás, még a legideálisabb feltételek mellett is nehéz. Az összecsiszolódáshoz feltétlenül szükség van a kölcsönös vonzalomra, mind két személy érettségére, kommunikációs készségére.
Gyakran megnehezíti a fiatalok dolgát a modell, a minta sérült, hiányos volta, a tradíciók meggyengülése. Sokszor ők maguk is csonka, esetleg problémákkal, betegségekkel terhelt családból származnak, amit nem kívánnak követni. Az új családmodell kialakítása ezért tőlük nagyobb erőfeszítést igényel.”
Régen a nagy családokban a minta adott volt, a szerepek jól körülhatároltak, kijelöltek voltak, és ezek biztonságérzetet adtak a családtagoknak. Ma a sok válás miatt több családban hiányzik az apa-, férfi-, férjmodell is.
A házasságra való felkészülésben meg kell említeni a mesék hiányosságát. A mesék a gyermek személyiségének alakulásában, értékrendjének kialakulásában segítenek. De a házassággal kapcsolatban hiányosak, hisz csak addig tartanak, amíg a királylány kezét elnyerik a királyfik. De arról nem szól, ami ez után következik. Csak annyi, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. „A horkoló, piszkos zoknit az ágy alá dobáló „királyfiról” és az esetleg főzni, mosni, rendet tartani nem tudó vagy önmagát túlzottan megvalósítani akaró, vagy hisztiben jártas „királykisasszony” együttéléséről már semmit nem tudunk. S ami a legfontosabb, azt sem tudjuk, hogyan éltek mégis életük végéig együtt és boldogan.”
A gond az, hogy a fiatalok nagy részének fogalma sincsen, hogyan kell élni a házasságkötés után. A felsorolt feltételek még nehezítik az egymással való összecsiszolódást (Komlósi):
§ a megoldatlan lakáskörülmények
§ a hajszolt munkatempó – ezáltal a közös együttlétek ritkulnak
§ a fizikai, erkölcsi erőfeszítés, ami egy idő után a házasság kiüresedéséhez vezethet
§ az esküvő után hamar, átlagosan 1,5 éven belül érkezik az első gyermek
§ a következő gyermek, a testvér érkezése is korai.

„A házastársi összhang kialakításához szükséges a fontos kérdésekben való egyetértés, a közös érdeklődési terület, a kölcsönös bizalom nyílt és gyakori kifejezése.
Ahhoz, hogy a fiatal érett személyiségként lépjen házasságra két igen fontos feltétel kell:
egy korábbi sikeresen megoldott intim kapcsolat, amelyben megtapasztalhatta az örömet, bánatot, az elfogadottságot, a csalódást. Megtanult elkezdeni, fenntartani és szükség szerint befejezni egy kapcsolatot.
meghatározó a kora gyermekkori anya-gyermek kapcsolat, melyben az ember megtapasztalhatja a teljes elfogadottságot, a szerető, segítő, támogató kapcsolatot, és ahol az ősbizalom légkörében megtanulja a bizalmat, ami által későbbi kapcsolataiban nyíltan, bizalommal tud működni. Ha ez a korai kapcsolat sérült, vagy hiányzik, személyisége is sérültté válhat, kapcsolataiban túlzottan érzékeny, sérülékeny, gyanúsítgató, féltékeny lehet.”

Felhasznált irodalom: egyetemi jegyzet, Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció 2003, Medicina Könyvkiadó

2010/06/04

Férfi Vagy a mirigyeidben is?

Kedves Nőtársaim és Urak!

Vajon hogy álltok, vagy hogy áll a társatok a szexualitással?
Kapjatok elő gyorsan egy írást tőle, hozzatok egy nagyítót, és vágjunk bele az elemzésbe!

Prosztatagondok, avagy a férfiasság megélésének problémái

Mai világunkban egyre gyakoribbak a nemiséggel összefüggő betegségek. Sajnos a férfi-női oldal felcserélődése, és a nemek újdonsült feladatai teljesen felborítják bennünk élő ösztönös hovatartozásunk emlékét.

Hozzá kellett edződnünk a rohanó világhoz, a teljesítménykényszerhez, a gyorsételekhez, a folytonos „kifelé éléshez”, melynek köszönhetően nincs időnk elmélyülni, megállni egy pillanatra, és megcsodálni a természet szépségét, tökéletességét. Egyszóval a legnagyobb probléma az, hogy az ember nem a természettel él, hanem a természet ellen. (A természethez közeli népeknél még ma sem ismert fogalom a prosztata-probléma vagy a meddőség, mivel rendeltetésszerűen használják termékenységhez kapcsolódó szerveiket, és ismerik saját testük jelzéseit, működését.) Európában ennek sajnos nincs kultúrája, vagy ha volt is, idővel feledésbe merült. Ennek ellenére őseink, (nagyszüleink, dédszüleink) idejében mégis jóval magasabb arányú volt a termékenység, a gyermekszületések száma, és kisebb a szervi megbetegedések száma, így alacsonyabb a halálozási ráta.

A születési ráták 1980-ig erősen mozogtak.


A halálozás lassan elkezd növekedni.

Ma:
§ 14,2 ezrelék a halálozás
§ 9,4 ezrelék a születés Magyarországon.

A születés továbbra is csökken. (Minden évben durván egy Ózdnyi lakosság meghal, eltűnik!)

Félmilliós fogyás a ’80-as évektől!

Az adatok alapján mára a fogyasztói mentalitásnak köszönhetően drasztikusan csökkent az életkor, illetve megnőtt a daganatos megbetegedések, és emiatt a halálozás aránya. Európában ebben is élen jár Magyarország, ugyanis a férfiak születéskor várható élettartama jelenleg 65 év, szakemberek szerint, megfelelő környezeti és életmód körülmények között, genetikai adottságainkat illetően 120-130, mások szerint 150 évet is élhetnénk, jó fizikai és szellemi életminőségben. Hazánkban a szív- és érbetegségek után, a második számú halálozási okot a daganatos betegségek jelentik. A KSH Demográfiai Évkönyv adatai alapján az elmúlt 15 évben , mint halálok – a férfiak rákos betegségei közül a prosztatarák áll első helyen. Igaz ugyan, hogy az idejében diagnosztizált; prosztatarák (kezdődő vagy igen korai stádiumban) jól gyógyítható, de tünetszegénysége miatt legtöbbször már későn ismerik fel.

Mi is az a prosztata és mi a funkciója?


“A prosztata, vagy dülmirigy; a férfi belső nemi szervekhez tartozó nemi mirigy. Az általa termelt váladék, a prosztataváladék a hímivarsejtekkel és az ondóhólyag váladékával együtt képezi az ondót. Felnőtt férfiaknál kb. 20 g tömegű, szelídgesztenye nagyságú szerv. A húgyhólyag alatt, az abba csatlakozó húgycsövet körülvéve helyezkedik el. A prosztata termeli és tárolja az enyhén lúgos kémhatású prosztataváladékot, mely az ejakuláció során távozó ondónak kb. 20%-át adja. A lúgos kémhatású váladék segít semlegesíteni a női hüvely savas kémhatású közegét, ezzel biztosítja a spermiumok életképességét.” (Wikipédia)
Mit tehetünk?

A gyógyuláshoz elengedhetetlen annak a felismerése, hogy minden betegség lelki eredetű. Képzeljük el testünket egy olyan energiamezőnek, (mágneses mezőnek) mely naponta szívja be, vonzza magához a rengeteg információt. Az információk közül azonban előfordulhat, hogy némelyik téves, zavaros. A hibás információ, maga a betegség, melyet kijavíthatunk, ha időben felismerjük, és megfelelő kódokat használunk hozzá.

A prosztata funkciója a szaporodás, szexualitás, polaritás témáihoz kötődik. A szervvel kapcsolatos elváltozások tehát a termékenységgel, a férfiasság megélésével analóg problémákra vezethetőek vissza. A prosztata-betegségnek különböző szintjei lehetnek, attól függően, hogy a helyzet szellemileg, lelkileg mennyire súlyos. Minél kisebb a baj, annál könnyebb segíteni, annál hamarabb gyógyul a beteg. Ezen eseteknél ugyanis a lelki probléma rövidebb idő óta áll fenn, mint az állandósult gyulladt állapotnál, vagy ráknál. A prosztata gyulladás jelentése: konfliktus a szexuális magatartás területén, a félénk kisfiú és a fenegyerek között. Itt a megoldás a beteg személy számára a harc felvállalása, a szellemi, lelki nyitás az újra. Az első lépés a gyógyuláshoz az élet különböző területeinek szétválasztása, és a beteg saját szexualitásának beengedése, a hétköznapi szerepminták, mint az említett “kisfiú,” vagy “macsó” feladása. Feladata: bátran és nyíltan megmérkőzni a kihívásokkal.

Egy kis grafológia:

A kézírás = agyírás elve alapján, (minden, ami az agyunkban van, megjelenik a papírlapon) a kutatók rájöttek arra, hogy az írásunkban testileg is leképeződünk.

Az írás zónái megfeleltethetőek a test zónáival.


A felső zóna: testünk felső részét, a fejet ábrázolja,

a középső zóna: testünk középső részét, a törzset,

az alsó zóna: tetsünk alsó részét, a nemi szerveket, alsó végtagokat mutatja.

A szó felosztása:




A betű felosztása:



A férfi nemi szerveket jelképező betűk: -”g” és a “j”, a szervre jellemző fizikai állapotot mutatják,

míg-a “gy” betű: a “párkapcsolat betű”, a téma lelki hátterét ábrázolhatja.

(Ha már tisztában vagyunk a problémával, vagy csak felmerül a nemiséggel kapcsolatos betegség, gond a kézírásban, akkor célszerű a betegség lelki okát is azonnal kutatni, s a testi tünetekhez hozzákötni. A prosztata-bajok a férfiasság megélésével kapcsolatos pszichés gondokból erednek, így ez logikusan összefügg a párkapcsolattal. Aki nem tudja kifejezni a nemiségét párja mellett, és viszályokkal terhelt a kapcsolata, annál előbb utóbb beköszönt fizikailag is a nemi szerveiben valamilyen károsodás. (A felmérések azt igazolják, hogy a harmonikus párkapcsolatban élőknél nem mutatható ki nemi betegség.)

Hogyan állapítható meg az írásból a prosztata-gyulladás?

Ha az említett betűkben megvastagodások, pacásodás látható, (ehhez célszerű nagyítót is elővennünk a vizsgálatkor), akkor az a nemi szervek gyulladását mutatja.

(A “g” betű ovál-aljának megvastagodása és a “j” betű hurok megvastagodása utalhat pl. a prosztata-gyulladásra).

Prosztatagyulladás az írásban:




Az itt látott írásban felfedezhetőek a pacás megvastagodások a ” j” betűkben: utolsó sor: “majd” szóban bal oldalt alul, és az 5.sorban a “majd rájövök” szintén “majd” szóban a hurok bal és jobb oldalán is. A “gy” párkapcsolatbetűk igen látványosak, szinte mindegyiknél a “g”-ben hurok helyett egy éles szög látható. Ez a személy önmagával szemben elkövetett lelki erőszak áldozata. Ösztönösen sokkal több szexualitásra van igénye, mint amit megél magában. Az írás középzónás része a hangsúlyos, az “a” és “o” betűk kerekdedsége, mérete arra enged következtetni, hogy az élet hétköznapisága, a hétköznapi élvezetek az elsődlegesek számára, ő mégis másnak tünteti fel magát, más akar lenni. (Lelkiismeretfurdalása van azért, mert ösztönös lény.) Próbálja tehát visszanyomni minden erővel a szexuális ingert a párkapcsolatában, és a szellemiségre koncentrálni. (”l” betűkben, “h”-ban, vagyis felső zónás hurkokban puffadtság, széles hurkok megjelenése utal erre). Még egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet, az ötödik sor “hogy” szavában: itt két “y” íródik le, és szintén nagyon csökött “g” alsó szárat láthatunk. Ennek az értelmezése, hogy egy harmadik személy is belépett a párkapcsolatba, egy másik nő, (ez lehet, hogy csak szellemi szinten, fantáziában és nem fizikailag megélt élmény,) de mégis tovább nehezíti a felszabadult szexualitást a felek között. Amint láthatjuk tehát, ez a lelkiismereti konfliktus vezetett a prosztatagyulladás kialakulásához.
Vigyázat! Az említett jeleken kívül sok jel van még, melyeket figyelembe kell vennünk az elemzés során, hogy pontosabb képet kaphassunk az egyén állapotáról. (Az írás hangulatát, az íráskép összeszedettségét, a sorok futását, az aláírást.stb.) Az írás elemzése tehát nagy szakértést, alapos vizsgálatot, és körültekintést igényel. Mint láthatjuk eme elváltozás esetében a saját szexualitásunkkal való kibékülés, az Élet beengedése, önmagunk kifejezése áll a középpontban. Ne hagyjuk, hogy a világ eltérítsen minket saját belső hangunktól, hogy az elvárások, a hagyományok, a teljesítmény eluralkodjon a hétköznapjaink felett. Az Élet nem más, mint csupa kockázat, és váratlan döntések sorozata. Önmagunkat felvállalni, ellenállni a “szokásoknak”, a nagy tömegnek, valódi bátorságot, és tartást igényel. De inkább veszítsünk el egy állást, egy pozíciót, mint önmagunkat.

“Kockáztatni nem más, mint egy pillanatra elveszíteni az egyensúlyunkat. Nem kockáztatni nem más, mint elveszíteni önmagunkat.”
Sören Kierkegaard

(A cikk lélektani, „nem grafológiával kapcsolatos részei”: Rüdiger Dahlke a betegség, mint szimbólum könyve alapján készültek.)

Petschnigné Hirth Edina
Okleveles grafológus

2010/02/16

Richard Rohr: Az apasebek

Anyák! Ezt olvastassátok el az apákkal, férjekkel, barátokkal!

Az apaéhséget olykor apasebnek is nevezzük. A pszichológusok alkalmazzák ezt a kifejezést, hogy rávilágítsanak a férfilélek sebzettségére, ami az apától való megfosztottságból ered – akár, mert az apa meghalt vagy elhagyta a családot, akár, mert a munkája miatt állandóan távol volt a családjától, akár mert közömbös maradt a gyerekeikkel kapcsolatos dolgok iránt. Bármi is az ok, az eredmény mély sebzettség, megfosztottság, amikor a központunkat és a határainkat rosszul érzékeljük, amikor gondolkodásunk el van vágva a testünktől és az érzelmeinktől, olyan passzivitás, mint a meggyújtatlanul hagyott tűz.
Amikor egyszer Peruban lelkigyakorlatot vezettem, az egyik nővér, aki a limai központi börtönben szolgált, egy tanulságos példát hozott. Elmondta, hogy amikor munkája első éve során közeledett az anyák napja, a börtönben a férfiak rendre anyák napi üdvözlőlapot kértek tőle. Ő csak hordta, hordta dobozszámra a lapokat, hogy a rabok elküldhessék az anyjuknak, de úgy tűnt, hogy nem tud eleget hozni. Így aztán, amikor az apák napja közeledett, elhatározta, hogy felkészül az újabb rohamra, és vett egy nagy csomag apák napi üdvözlőlapot. De a csomag – mint mondta – még mindig ott áll az irodájában. Egyetlen rab sem kért tőle apák napi lapot. Erővel sem tudta rájuk tukmálni.
Akkor jött rá – és ahogy könnyekkel a szemében elmondta a történetet, én is ráébredtem –, hogy a legtöbb férfi azért volt a börtönben, mert nem volt apja. Nem voltak árvák, csak nem volt igazi apai nevelésben részük. Soha nem érezhették magukat olyan férfi fiának, aki becsüli őket, soha nem éreztek mély és biztonságos identitást, sosem részesültek abban a lelkesítő élményben, amit egy apa mellett felnövekedve meg lehet élni. Így arra vesztegették életüket, hogy káros és kerülő utakon próbáltak férfivé válni. Bizonytalan férfiak lettek, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy macsók, és ezt törvénytelenségek és erőszakosságok elkövetésével igyekeztek elérni.
Mivel nem találták meg a mély férfiasságot önmagukban, ezért más férfiak bizalmát és jóváhagyását igyekeznek elnyerni. Mivel nem találtak rá arra a belső erőforrásra, ami megadná a személyes stabilitást, ezért folyamatosan bizonygatják, hogy kik ők valójában. Csatlakozzanak akár a fizikai erőnlét, a szexuális képességek vagy az üzleti sikeresség macsó játékaihoz, mindenképpen azt akarják megmutatni maguknak és másoknak is, hogy sikerült, igazi férfiak lettek. De ahogy folyton teljesítményt teljesítményre halmoznak, az mégis azt bizonyítja, hogy nem sikerült, és tudat alatt érzik ezt a belső hiányosságukat. Mivel nem tapasztalták meg saját értékességüket, fontosságukat pénzkereséssel, pénzért megvehető dolgok felhalmozásával és a hatalmuk gyakorlásával próbálják bizonygatni. De a megkeresett értékek állandó hajszolásával valójában elárulja, hogy belül értéktelennek érzik magukat.
Mivel csak a sekélyes férfiassággal azonosulnak, szükségképpen vannak szexuális problémáik, mert a sekélyes férfiasság szexuálisan tökéletlen. Jean Vanier mondta egyszer, aki Európában és Kanadában több mint hatvan Bárka közösséget alapított fogyatékosok és hátrányos helyzetűek számára, hogy nagyon kevés férfit talált, aki ne lett volna szexuálisan vagy önbecsülésében sebzett. Azt állítja, hogy a nyugati társadalomban majdnem minden férfi kiforratlan vagy hiányos nemiségtől szenved. Ez a seb állandóan kifakad, a nők felé irányuló szexuális erőszak és a férfiak felé irányuló homofóbia formájában. Pszichológusok állítják, hogy a nemi erőszak oka például nem a szexuális vágy, hanem a nőiség gyűlölete. Az a férfi, aki nem fedezte fel saját nőiségét, és nem barátkozott meg azzal, a tudatalattijában rejtőző nőt gyűlöli, de kifelé vetíti azt, mint a gyengeség megvetését, és a nők elleni dühöt. A homoszexuálisok gyűlölködése és félelme szintén a kiforratlan és nem kiteljesedett nemiségből fakad. Ennek a gyűlöletnek a lényege a férfi teste és lelke közötti kapcsolat hiánya.
Ha nem találja meg magában a mélyebb férfiasságot, akkor a férfinak a tekintéllyel is problémája támad. Ha nem találkozott igazi belső tekintéllyel bíró férfival, a tekintélyt afféle szükségszerű külsőségnek és némileg kiszámíthatatlannak tekinti. Nem ismeri a hozzáértésből és felelősségtudatból eredő lelki tekintélyt, és az eszébe sem jut, hogy önmagában is megtalálhatná. Számára a tekintély sohasem belülről fakadó bölcsesség, hanem külső kötelesség. Ebben a formában tapasztalta meg a tekintélyt, ezért így gyakorolja a hatalmat – zsarnoki módon. És ezzel magának és másoknak is problémákat okoz. Magának azért, mert meghamisítja a szándékait, így egyszerre engedelmes és passzív, egyszerre behódoló és sértődött, látszólag alázatos, de titokban dühös. Másrészt a zsarnoki viselkedésével alárendeltjei számára is problémássá teszi a tekintélyt. Mivel a legtöbb férfinak negatív tapasztalata van a tekintélyről, mint amiben nem bízhat, lázad ellene, vagy túlzó módon imádja azt. És sok férfi azért fél, mert nem találkozott még egy jóságos és bölcs férfival sem. (Csak nők lehetnek erényesek és gondoskodók!) Így tartják fenn a férfiak a rendszert, aminek rabjai lettek – függetlenül attól, hogy az alávetettség vagy a fölérendeltség börtönébe vannak-e bezárva.
Bár az életben nincsenek garanciák, a saját fiainknak tudunk segíteni, ha lelki életünket megosztjuk velük, megosztjuk gondolatainkat, érzéseinket, álmainkat és sebeinket. Egy pszichológus mondta nekem, hogy a legtöbb fiú elveszti az apja iránti tiszteletet, mire eléri a tizenhat éves kort. Úgy hiszem, normális dolog egy kamasz számára, hogy ekkorra már ki akar törni a szülői kötelékből. Az, hogy a kitörés egészséges vagy egészségtelen, végül is erősen függ az apaság minőségétől és stílusától. A gyerekkorban elhanyagolt vagy megfélemlített fiú esetében a sebzettség formája a közömbösség elutasítása vagy a tekintély elleni lázadás lesz és lehet, hogy nem gyógyul be soha. De ha megerősítjük és meghívjuk őt a férfiak közé, megosztjuk vele a harcainkat, akkor a kitöréskor a gyerek-szülő viszony feloldódik, és később helyette férfi-férfi kötelék épül ki. Sokkal fontosabb, hogy a velünk való kapcsolat folyamatába vonjuk be a fiainkat, ahelyett, hogy túlságosan elvont tanulságokat adjunk nekik.
Fiaink nem ostobák. Ha jó férfienergiát kapnak az apjuktól gyerekkorukban, nem fogják megtagadni őt akkor sem, amikor már felnőttek. Ha gyerekkorukban megtanulnak bízni a férfiasságban, akkor abban a férfiasságban is bízni fognak, amit férfikorukra találnak bennünk és magukban. Esetleg máshol keresnek megerősítést és modellt – a velük egyenrangúak, tanáraik és edzőik, a valós vagy képzelt hősök között – de ez normális. Egy férfi sem adhatja a férfi teljes modelljét, még a saját fia számára sem, mert neki úgy kell felépítenie a saját férfiasságát, hogy szerepmodellek töredékeiből rakja össze saját felnőtt önmagát. De egy épeszű fiú sem fogja elutasítani az apjától származó példát, ha azt apjának és önmagának mint férfinak őszinte és szeretetteljes megtapasztalásaként kapta.
Minden fiúnak éreznie kell, hogy apja méltányolja, sőt nagyra becsüli őt. Fiúként azt akarja, hogy az apja büszke legyen rá, de ahogy férfivá érik, az apa büszkesége egyre inkább atyáskodónak kezd tűnni számára. Amire mindvégig szüksége van, az nem annyira szülői elfogadás, hanem inkább felnőtt tisztelet és őszinte elismerés. Ha az apa addig vár, amíg a fiú tinédzser nem lesz, akkor már elkésett. A fiúban kibontakozó férfi megbecsülése az, ami meghívja őt, hogy csatlakozzon a férfiak klubjába. Ez a megbecsülés érteti meg vele, hogy végül is egyenrangú az apjával, hogy ő és az apja ugyanolyan. A fiúk általában elismerik, hogy az apjukat örökre maguk felett szeretnék látni, azt várják és kívánják tőle, hogy apjuk legyen és ne egyenrangú. (Eszembe jut egy ismerős fiatalember mély csalódottsága és zavarodottsága, amit az okozott, hogy az apja térdre esett előtte, és megvallotta neki a szexuális titkait és a felelőtlen életstílusát.)
Az apasebek olyan mélyek és annyira általánosak a világ minden részén, hogy valószínű, hogy csak a leggyökeresebb szociális reformok képesek meggyógyítani őket. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a torzulás van a bűncselekmények zömének, a militarizmusnak, a versengő kapzsiságnak és a családok instabilitásának a hátterében. Mit tehetünk, hogy begyógyítsuk ezeket a sebeket? Három utat javaslok a gyógyulás elősegítésére.
Először is nekünk magunknak kell feldolgoznunk azokat a sebeket, amiket kaptunk, és felnőtt és megbocsátó viszonyt kell kialakítanunk az apánkkal és apapótlékainkkal. Másodszor újra fel kell nevelnünk a bennünk megmaradt kisfiút, gyógyító ima, férfikapcsolatok és esetleg némi belső lelki munka segítségével, tanácsadó vagy terapeuta vezetésével. És végül, a saját apaenergiánkból valamennyit arra kellene áldoznunk, hogy megreformáljuk a társadalmunkat romboló patriarchális struktúrákat, hogy férfiak következő nemzedékét neveljük és gyógyítsuk.

Forrás: Richard Rohr: Férfi útja II., Ursus Libris Kiadó, 95-100 oldal

2010/02/14

Ízisz tanítása

Mivel Mária és Mária Magdolna Ízisz papnő volt elkezdett foglalkoztatni a téma és vettem egy könyvet róla, amelyben a következőt olvastam: Isis made women to be loved by men. Ízisz azért teremtette a nőt, hogy a férfi szeresse őt. Hangsúlyozom, hogy szeresse, és nem egyebet. És mi nők is szeressük magunkat, mert csodálatos teremtmények vagyunk. Könnyű mondani, igen, de úton vagyok, és az út során felfedezem, és magamhoz ölelem különböző elveszettnek hitt, elnyomott, elutasított részeimet – elfogadom, elengedem, szeretem és ez maga a gyógyulás. Írta: Rita

Önmagad szeretete

Amikor sóvárogsz a szerelemre, ez annak jele, hogy nem kapsz szeretetet és megbecsülést a számodra legfontosabb személytől - saját magadtól.
Írta: Rita

Külsőségek…

Régen nagyon zavart a strand, sosem mertem magam megmutatni fürdőruhában, amíg meg nem szerettem a vizet és magamat és egyszerűen nem érdekelt annak a véleménye, aki megragadt ilyen külsőségekben, hogy más hogy néz ki és ezt esetleg megalázó módon juttatja kifejezésre. Ez ugyanis többet elárul arról, aki mondja, mint rólam. A nyáron körülnéztem a strandon és különféle embereket, testeket láttam. Volt ott minden, és az tűnt fel, hogy nincs is olyan nagy különbség az emberi testek között, nem is értem ezt a felhajtást, ami a jelenlegi világban zajlik a szépség körül. Valahogy mindenki szép volt, elfogadható és szerethető. Egy barátnőm szerint tényleg nincs sok különbség a testek között, csak van, akinek több az önbizalma és van, akinek kevesebb. Azt mondom, ha valaki nem tud elfogadni amilyen vagy, az a kapcsolat nem fog működni. Másra vágyik, és megfelelés helyett hagyni kell elmenni. Persze vannak dolgok, amiken lehet változtatni, de a nagyobb szabású dolgokba, mint pl,. műtét szerintem valaki kedvéért nem szabad belemenni. Önmagunkért, ha nyomatékos okunk van rá igen, de másért nem. Aki nem tud elfogadni, nem tud szeretni, ha nem tud szeretni akkor mit keres mellettem?
Írta: Rita

A lélek tánca a szenvedély

Nagyon szeretem magam különbözőképpen kifejezni, főleg a művészeti stílusokban, pl. tánc, írás, ének, rajz, de pl. az öltözködésben és a munkámban is (tanítok, oda pedig sok mindent be lehet csempészni, amit szeretek). Imádok szenvedélyes lenni, ilyenkor lételemem a mozgás és nem szeretem, amikor engem ebben korlátoznak. Fontos, hogy egy férfi – ha igazán szeret – ebben bíztasson egy nőt, és ne akadályozza azt, mert ilyenkor szárnyakat tud adni a nőnek önmaga felvállalásában, ellenkező esetben viszont a fölbe tudja tiporni anélkül, hogy ezt észrevenné. Amikor szenvedélyes vagyok, tulajdonképpen szerelmes vagyok önmagamba – másképp nem igazán tudnám kifejezni ezt az érzést, azt a tűzet körülöttem, ami ilyenkor körülleng – és ezt a mozgásban, pl. a táncban kitűnően ki tudom fejezni. A tánc a testem imája. Ilyenkor megengedem magamnak, hogy megtapasztaljam, hogy milyen is az igazi életöröm és milyen, amikor szabadon megélhetem önmagam. Amikor minden természetes és minden megengedett.
Írta: Rita

Gondolatok a szépségről

Nem vagyok szép – gondoltam mindig is magamról, gondolja magáról talán sok nő. Ez egyben védekezés is a férfiakkal szemben – így biztos nem bántanak, nem sérülök. Viszont ez nem így van. Ez nem működik védőpajzsként. Így magamat zárom korlátok közé és nem engedek magamhoz közel senkit, nem engedem szeretni magam. Észre kellett vennem, hogy igenis szép vagyok. Egy csodálatos, gyönyörű nő. Amikor jobban elkezdtem foglalkozni magammal, azt kaptam tippként egy barátnőmtől, hogy erősítsem és emeljem ki azt, ami tetszik magamban. Minél inkább kerestem magamban a szépet, annál jobban megtaláltam azt – testileg-lelkileg. Voltak olyan testrészek, amiket mindig eltakartam, mert a megalázástól való félelem oly mélyen gyökerezett bennem – amit anno férfiak okoztak durvaságukkal, figyelmetlenségükkel. S most, épp azokat a testrészeket vállaltam fel, megtanultam őket szeretni és értékelni, így most már szépnek találom őket.
Volt, akinek nem voltam elég szép. Épp azt kritizálta bennem, azt nem tudta elfogadni, amit igazából én sem, ami engem is zavart, mert azt hittem, meg kell felelni a férfiaknak, a társadalomnak, és az a kép, amit nyújtok nem illik bele. Aztán pedig egy virtuális helyen, ahol osztályozni kellett, hogy ki mennyire szép, kaptam egy jó 2,5-ös átlagot az ötből. Persze ez nekem nem tetszett, de elgondolkoztam, hogy ugyan nem azt kapom-e a vissza, amit mindig is gondoltam magamról? Pontosan azt, hogy nem vagyok szép. Egyszerűen ez volt a védelmem az erőszak ellen, ami igenis ott volt és ott van körülöttem, amit férfiak, fiúk követnek el a nőkön, lányokon – még mindig, - de ez nem kell, hogy így legyen! A nőiségem ugyanis épphogy nem a gyengeségem, hanem az erősségem, csak merni kell élni azt! És amióta ezen az úton járok, sok pozitív visszajelzést kaptam.
Írta: Rita