Születési sorrend elmélete – Egyke

Ezt az elméletet Alfred Adler pszichiáter munkája nyomán Cliff Isaacson dolgozta ki metodista lelkészként mindennapos tanácsadói tevékenysége közben.

A születési sorrend olyan problémamegoldó stratégiák eredményeiként fejlődik ki, melyeket mindannyiunk alkalmaztunk gyermekkorunkban, hogy jól érezzük magunkat abban a szerepben, melyet a családban betöltünk. Természetesen egy Harmadik gyermek teljesen másképpen fog viselkedni, mint az elsőszülött, annak ellenére, hogy mindkettőnek barna a hajszíne, és a szeme. Amint újabb, és újabb baba születik, minden gyermek kialakítja a saját önvédelmi stratégiáját, attól függően, hogy milyen helyet foglal el benne. A szerepek lehetnek: Egyke, Elsőszülött, Másodszülött, Harmadik gyermek, Negyedik gyermek. Azért, mert a születési sorrend alapját az önvédelmi eszközök adják, a személyiség erősségét nagymértékben meghatározza a családi harmónia. Minél nagyobb az egyensúly otthon, annál kevésbé van szükség a védekezési stratégia kialakítására, és annál kevésbé érvényesül a születésisorrend-személyiség. Azoknál a gyermekeknél, akiket kis korukban piszkáltak, bántottak, elhanyagoltak, folyton védekezésre kényszeríttetek, túl szigorúak voltak velük, indokolatlan követelményeket állítottak feléjük, nagyon erős születésisorrend-jellemzők alakulnak ki. Nagy valószínűséggel ezekből a gyermekekből válnak azok a felnőttek, akik később rendszeresen járnak tanácsadásra, ezért a sorrend hatása sokkal jobban tapasztalhatóak náluk, mint az átlagos neveltetésűeknél.

Az Egykék lehetséges jellemvonásai:
Rendszerező, feszült, aggódó, szüksége van az egyedüllétre, a tettek embere, közbevág, tesz azért, hogy elkerülje a csalódást, kivetíti a céljait, vágyait, és érzelmeit másokra, listákat készít, nem szereti, ha zavarják, igazságos mindenkivel.
Könnyen adnak bajba jutott társaiknak tanácsot, és biztosak benne, hogy azok tökéletesek. Sőt mi több el is várják barátaiktól, hogy fogadják meg a tanácsaikat. Szívesen segítenek sokaknak, szívesen írják le ötleteiket pl. kézikönyv formában.
Gyakran átveszik a több évi együttélés után a hozzájuk közel élők érzéseit. Törekszenek arra, hogy mások is jó kedvűek, boldogok legyenek a környezetükben, hogy ők is azokká válhassanak.
Az is előfordulhat, hogy egy családon belül nem értik meg az Egykéket a testvérek. Pl., mert nem akarnak senkin sem uralkodni, nem manipulálnak másokat.
Sokan jó színészi, mesemondó tehetséggel rendelkeznek. Történeteikbe érzelmeket és lendületet visznek.
Mivel szeretnek magukban lenni, és nem mindig kívánják a figyelmet, kialakulhat bennük a közbeszólás, avatkozás iránt érzett idegenkedés. Előfordulhat, hogy a gyermek gyorsan végzi el a feladatot, nehogy beavatkozzanak. Pl. ha a feladata az, hogy színezze ki az eget, akkor odaszalad a ceruzákhoz, és gyorsan kiszínezi az eget zöldre, mielőtt még megkérdeznék, miért nem kékre. Vagy, ha a szülő egy pillanatra kimegy a szobából az Egyke szülött gyorsan elvégez valami rosszaságot. Rájöhet, hogy miért jó sebesen cselekedni.
De, ha olyan feladatra kérnék, amit nincs inge megtenni, bizonyára olyan lenne, mint a lassított felvétel. Akár egy hónapra is szüksége lesz annak megtételére. Minél tovább várnak, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki elvégzi helyette. Az Egykék egyáltalán nem ostobák!
Rendszeretőségük abban is megmutatkozik, hogy az előre meghatározott feladataikat az előre meghatározott sorrendben végzik el. Kizárt dolog, hogy másképpen tegyenek. Ha valami váratlanul közbe jönne, vagy valaki beavatkozna, akkor úgy éreznék, hogy az egész napjuk romba dőlt.
Mivel az érzelmeikkel gondolkodnak, könnyen lesznek dühösek.
Hogyan állapítható meg, hogy mi a születési sorrendünk?

Felhasznált irodalom: Cliff Isaacson és Kris Radish: A születési sorren elmélete, Alexandra Kiadó 2004

Olvasd el az elméletet!

Születési sorrend elmélete

Ezt az elméletet Alfred Adler pszichiáter munkája nyomán Cliff Isaacson dolgozta ki metodista lelkészként mindennapos tanácsadói tevékenysége közben.

Alfred Adler óta a születési sorrend hatását többen vizsgálták, és ma már óvatosabban érdemes erről beszélni. A sorrend önmagában nem határozza meg a személyiséget, de a családi légkörrel, a testvérek közötti viszonnyal, a szülői figyelemmel és a gyermek saját megélésével együtt sok mindent megmutathat. Én ezért nem merev szabályként tekintek rá, hanem olyan önismereti segítségként, amely tanácsadói tapasztalat alapján sokszor rávilágít egy-egy régi szerepre, védekezésre vagy kapcsolati működésre.

Önmagunkra nézve
Áldásos a módszer kapcsolataink terén. Megtanít arra, hogyan érezzünk együtt a másikkal ítélkezés helyett, hiszen felismerhetjük, kinek milyen a születési sorrendje, így jobban megérthetjük őt. 

Amikor ránézünk arra, milyen helyet foglaltunk el a családban, és hogyan éltük meg a saját születési sorrendünket, sok viselkedési formánk, reakciónk és kapcsolati nehézségünk érthetőbbé válhat. Nem azért, mert a születési sorrend önmagában mindent meghatároz, hanem mert segíthet felismerni, milyen szerepet vettünk fel gyermekként, hogyan próbáltunk alkalmazkodni, figyelmet kapni, védekezni vagy helyet találni a családban.

Ez az elmélet abban is támogathat, hogy kevesebb bírálattal nézzünk önmagunkra. Nem úgy tekintünk magunkra, mint akinek „valami különleges gondja van”, hanem megláthatjuk, hogy bizonyos működéseink egy korábbi családi helyzetre adott válaszként alakultak ki. Így könnyebben felismerhetjük azokat a képességeinket is, amelyeket eddig nem vettünk észre, vagy nem mertünk felvállalni.

Ha a születési sorrendre nem merev besorolásként, hanem önismereti térképként tekintünk, segíthet tudatosabban bánni a régi mintáinkkal. Nem az a cél, hogy „születési sorrend személyiséggé” váljunk, hanem hogy megértsük, milyen szerepekből működtünk eddig, és melyek azok, amelyeket már kinőhetünk vagy átalakíthatunk, mert a régi működések önismereti munkával átalakíthatók.

A születési sorrend elméletének ismerete segíthet az anyáknak abban, hogy árnyaltabban lássák gyermekük viselkedését. Könnyebben felismerhetik, hogy bizonyos reakciók mögött nem feltétlenül szándékos ellenkezés vagy „rosszaság” áll, hanem egy sajátos családi szerep, belső működés vagy helykeresés.

Így például egy anya más szemmel nézhet arra, ha a lánya gyakran ellenáll, nehezebben fogad szót, vagy kicsi korában folyton mászni, felfedezni, próbálkozni akar. A harmadik sorrendű gyermeknél ezek a viselkedések kapcsolódhatnak a nagyobb kreativitáshoz, a felfedezőkedvhez, a bátorsághoz és a határok természetes próbálgatásához.

Ez a rálátás segíthet abban, hogy a szülő ne személyes támadásként élje meg a gyermek működését, hanem jobban megértse, milyen belső erők, igények és adottságok mozgatják őt. 

Ha megértjük a gyermek viselkedését, szülőként is sokkal türelmesebben és könnyebben fordulhatunk felé.

A születési sorrend szemlélete segíthet megérteni különböző viselkedési mintákat, és ezáltal könnyebben elkerülhető, hogy a testvérek egymáshoz hasonlítsuk.  

A születési sorrend olyan alkalmazkodási és problémamegoldó működések eredményeként is kialakulhat, amelyeket gyermekkorunkban azért kezdtünk használni, hogy megtaláljuk a helyünket a családban, és biztonságosabban érezzük magunkat abban a szerepben, amelyet betöltöttünk. Természetesen egy harmadik gyermek sok helyzetben másképp reagálhat, mint egy elsőszülött, még akkor is, ha külső adottságaikban hasonlítanak egymásra. Ahogy újabb és újabb gyermek születik a családba, minden gyermek keresi a saját helyét, és kialakítja azokat a működési módokat, amelyekkel kapcsolódni, figyelmet kapni, alkalmazkodni vagy védekezni tud.

A szerepek lehetnek: egyke, elsőszülött, másodszülött, harmadik gyermek, negyedik gyermek.

Mivel a születési sorrendhez kapcsolódó minták sok esetben a gyermek önvédelmi és alkalmazkodási működéseivel függnek össze, ezek erősségét nagymértékben meghatározza a családi légkör és a családi harmónia. Minél nagyobb az egyensúly, a biztonság és az elfogadás otthon, annál kevésbé van szükség arra, hogy a gyermek erős védekezési stratégiákat alakítson ki, és annál kevésbé válik meghatározóvá a születésisorrend-személyiség.

Azoknál a gyermekeknél viszont, akik kiskorukban gyakran éltek meg kritikát, érzelmi hiányt, túlzott szigort, vagy olyan elvárásokat, amelyek az életkorukhoz és érzékenységükhöz képest megterhelőek voltak, erősebben rögzülhetnek ezek a születésisorrend-minták. Ilyenkor a gyermeknek többet kell alkalmazkodnia, védekeznie vagy saját helyét keresnie a családban.

Tanácsadói tapasztalat alapján ezek a minták később felnőttkorban is jól felismerhetővé válhatnak, különösen azoknál, akik önismereti munkába kezdenek. Náluk a születési sorrend hatása sokszor erősebben megfigyelhető, mert a gyermekkori szerepek, alkalmazkodások és védekezések mélyebben beépülhettek a személyiség működésébe.

Hogyan állapítható meg, hogy mi a születési sorrendünk?
A kronológiai sorrend nagy valószínűséggel megegyezik a születési sorrenddel. Pl. egy Egyke mindig Egyke marad. De vannak persze kivételek:
• Ha 5 év vagy annál nagyobb korkülönbség van két testvér között, akkor az Elsőszülött Egyke marad, illetve a második gyermek is Egyke lesz, hacsak nem születik 5 éven belül újabb testvér, aki miatt a másodikból Elsőszülött személyiség válik. Ennek az az oka, hogy ha az először született 5 éves vagy annál idősebb, amikor megszületik a testvére, akkor nem fogja azt hinni, hogy már nem szereti őt az anyukája. Egy idősebb gyermek inkább megmagyarázza mi történt, és nem csak az érzelmeivel reagál a történésekre.
• Ha a kistestvér születése után az anyának akad egy olyan segítsége, aki többet van az idősebb gyermekkel, akkor elkerülheti a trónfosztottság érzését, így belőle nem a kronológiai sorrendje lesz jellemző rá, hanem Egyke marad.
• Az ikrek esetében – attól függően melyikük látta meg elsőnek a napvilágot – egymást követő születésisorrend-személyiségek lesznek. Az elsőnek érkezett Elsőszülött lesz, a másik pedig Másodszülött, vagy ha már van idősebb testvérük, akkor Másodszülött és Harmadik gyermek.
• Továbbá hatással van a szülők születési sorrendje is a gyermekekre.
• Azoknál a gyermekeknél, akiket korán adtak bölcsődébe, vagy otthonba, ahol viszonylag sok időt töltöttek, náluk további kivételek merülhetnek fel.
• Egy eltávozott testvér is befolyásolhatja a születési sorrend kialakulását.
• A nagy családoknál a sorrend egynél többször is megismétlődhet.

Írta: Petre Veronika perinatális szaktanácsadó

Felhasznált irodalom: Cliff Isaacson és Kris Radish: A születési sorren elmélete, Alexandra Kiadó 2004
Folyt köv. Az Egyke        Az első szülött

2012.1.17.
Frissítve: 2026.5.18.

A családi élet buktatói 2/2.

Annak érdekében, hogy felkészülhessünk a párkapcsolati és a családi élet buktatóira, leírom azokat az időszakokat, amelyekben ez lehetséges. Úgy gondolom, ha tudunk a lehetséges buktatókról, akkor felkészülhetünk rá, és nem esünk olyan könnyen bele, vagy legalább is megállapíthatjuk, hogy ez az amiről olvastam, és nem vagyok vele egyedül. Már más is átélte ezt, valószínűleg nekem is sikerül jól kikerülni belőle.

A Hill-féle normál krízisek:

1. Az újonnan házasodott pár családja
2 . A gyermeket váró és a csecsemős család (0-1 év) 2/2. A kisgyermekes család (1-3 év)
3. A kisgyermekes család (3-6 év)
4. Az iskolás gyermeket nevelő család
5. A serdülőt nevelő család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, még aktív szülők családja
8. Az inaktív, idős házaspár családja

A család minden életciklusának jellegzetes problémái vannak. De a felsorolt normál krízisektől függetlenül léteznek olyanok, amelyek folyamatosan jelen vannak, vagy csak időnként fordulnak elő.
Ilyenek pl.
A családtagok egyéni pszichés problémái: kisebbrendűségi érzés, szorongás, bűntudat, függőség, személyiségzavarok stb.
Aktuális konfliktusok: házastársak között, szülő-gyermek között
Anyós, sógornő kapcsolati zavarok
Társadalmi döntések, intézkedések családi szinten problémákat okozhatnak. Pl. munkanélkülivé válás, elszegényedés

2/2. A kisgyermekes család (1-3 év)

A gyermek egy éves kora után megváltozik a család élete. Többet, és hosszabb időre hagyhatják el az otthonukat, ezért mozgékonyabbá, nyitottabbá válnak. A gyermek mozgásfejlődésével együtt beszédkészsége is növekszik, egyre jobban tud kommunikálni. Az elme nyiladozása büszkeséget és örömöt okoz a szülőnek. Az anya felszabadultabb lesz, mint az előző egy évben volt, és ha a megfelelő napirendet sikerül kialakítania, akkor többet tud pihenni, és férjére is több ideje jut.

Az anya helyzete a családon belül már a szülés után megváltozik, de mostantól még nyilvánvalóbbá válik, felértékelődik, hisz rajta keresztül vezet az út a gyerekhez (pl. a nagyszülőknek). Ugyanakkor esendővé is válik, mert kapcsolata a külvilággal beszűkül, meglazul. Érzelmileg és egzisztenciálisan is kiszolgáltatott férjének, siker és örömforrása megcsappan kizárólag férjére, és gyermekére korlátozódik általában. (Hacsak nem talál magának valami segítői, felüdítő munkát, mint ahogyan én találtam ezt a blog szerkesztést.)

Természetesen nem minden anya éli meg negatívumként ezeket a változásokat. Az anyák egy jelentős része örömét leli abban, hogy minden figyelmét a családra fordíthatja. Ezt tekinti fő hivatásának, még ha van más világi is. Ehhez kellő mothering-tudatra van szükség, valamint a férj támogatására, elismerő megnyilvánulásaira, hasonló értékrendű családi, baráti kapcsolatokra.

Anyák egy része szívesen maradna otthon gyermekével, de anyagi helyzete nem teszi lehetővé, mert egyedül neveli gyermekét stb. Talán nekik a legnehezebb az örökös szerepkonfliktus miatt.

Az anyák egy másik jelentős része már nem érzi jól magát ebben a szerepben, az anya és feleség státuszt már kevésnek érzik. Ha nem tudnak helyzetükön valamiképp változtatni, akkor egy idő után kialakul náluk a gyes-neurózisnak nevezett állapot.

A gyes-neurózis
Több országra kiterjedően kimutatták, hogy a nők elégedettségi szintje (önmagukkal, helyzetükkel, férjükkel, családjukkal kapcsolatban) az első gyermek születése után a legalacsonyabb. A későbbi gyermekek születésének hatása már nem ilyen erős.
A külvilágtól való elszakadás, bizonyos fokú bezártság, a férj-feleség kapcsolat megterhelődése hozzájárul egyfajta idegállapot kialakulásához. Magyarországon ez az időszak a gyedhez, gyeshez kötődik. Nyugat-Európában, Amerikában „zöld özvegy betegségnek” nevezik ezt, ami a viszonylag jó módban élő, dolgozni nem járó, napjaik nagy részét zöldövezeti otthonukba töltő háziasszonyok körében alakul ki. A különböző jótékonysági, karitatív tevékenységek, a nagy hagyományokkal rendelkező klubok billentik ki őket ebből az állapotból.

A gyes-neurózis jellemzői
§ Fokozatosan alakul ki, és a problémák hatására egyre mélyül
§ Nem egységes kórkép, inkább jelenség
§ A negatív élmények felerősödnek, és ehhez járulnak csalódások, meg nem oldott problémák (házastársi, gyermeknevelési, szociális, egészségügyi stb.)

A gyes-neurózis tünetei
Kezdetben idegesség, türelmetlenség. Jellemző tünet a gyermeksírásra való panaszkodás. Szomatikus tünetként megjelenhet állandósult fej-, és gyomorfájás is. Később depresszió, sivárság, közöny, szorongás. Az anya félhet az egyedülléttől, vagy a gyermek bántásától is.

Ezen állapot kialakulásának hátterében igen gyakran tökéletességre való törekvés áll: „Tökéletes anyává, feleséggé, háziasszonnyá kell válnom, mert csak így töltöm be jól a szerepemet.” Illetve a gyermekneveléssel kapcsolatos kudarcélmények.

Hogyan is fogalmazzák meg tüneteiket, panaszaikat az anyák?
- minden nap egyforma, - nem bírok a gyerekeimmel, - nincs kedvem leülni és játszani velük, - szeretnék már valami mást is kezdeni az életemmel stb.

Testvérszületés
Magyarországon az utóbbi időben az első gyermek születése után rövid időn belül születik a következő. A család, az anya és a gyermek szempontjából 2,5-3 év eltelése volna az ideális.

Hogyan hat a családra a túl korán érkező testvér?
# Megterheli az anya még nem megújult szervezetét
# A nagyobb testvér a kisebb miatt regresszióba kényszerülhet
# A család kialakulóban lévő egyensúlyhelyzete felborul
# Pozitívum azonban, hogy az új gyermek születésekor az apának az első szülöttel kiemelkedő lesz a szerepe. Ugyanis a nagyobbal való foglalkozás jelentős része szükségszerűen ráhárul, ezáltal az apa-gyermek kapcsolat mélyülhet.

Ezek a tények akkor hatnak negatívan, ha az anyánál depressziós, neurózisos tünetek alakultak ki. Egyébként a jól kondicionált család a fent leírt hatásokat jól kezelheti.
Mindezeket figyelembe véve jobb, ha kipihenten, a szülői szerepekben elrendeződve, párkapcsolatukat még szeretetteljesebbé téve várja a következő gyermeket.
Felhasznált irodalom: egyetemi jegyzet, Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció 2003, Medicina Könyvkiadó

Testvérharc

Gyermekeink életében bizony nem ritka esemény, amikor testvérként konfrontálódnak. Hiába vágyunk arra, hogy szeressék egymást, tiszteletben tartsák egymás dolgait, mégis bekövetkezik az a sajnálatos körülmény, hogy veszekedést hallunk, vagy rosszabb esetben verekedésbe torkollik nézeteltérésük.


Sokszor hallom azt szülőtársaimtól, hogy nem értik, miért különböznek annyira a gyerekeik egymástól, hiszen ugyanazon szülők génjeit hordozzák és egyformán is nevelték őket.


A nevelésben, mindegyik gyermekünkkel szemben az értékrend közvetítésében kell egyformán következetesnek lennünk, a személyiségük érzékenységétől függően, pedig különböző módszereket kell alkalmaznunk. Amivel az egyiknél eredményt érhetünk el, az a másiknál hatástalan lehet. Az egységes nevelési elvet leginkább a testvérharc esetében kell bevetnünk.


A veszekedések esetében ügyeljünk arra, hogy nem vehetjük magunkra az „igazságosztó” szerepét. A döntőbíráskodás, azért sem sikerülhet, mert minden igyekezetünk ellenére sem fogjuk tudni kideríteni, hogy ki kezdte, ki a hibás, ki ártott többet a másiknak, vagy ki ütött először stb.
Ilyen esetben csak fokozzuk az átmeneti rossz viszonyt és az alkalmi válságot elmélyíthetjük közöttük, sőt hibás „tényfeltárásunk” esetén a gyermekek igazságérzete is csorbát szenved.


A testvérharc lecsillapításakor, ne kitörésének okát kutassuk, hanem arról beszéljünk, hogy ez a hangnem, ez a mód az akarat érvényesítéséhez, részünkről nem tolerálható. Ezt mi nem vagyunk hajlandók eltűrni, elszenvedni, elhallgatni, stb., mert fáj nekünk, ha szeretteink veszekednek egymással, vagy, mert ez ellenkezik a…., sérti az értékrendünket, mert…, stb.


Azzal, hogy nem vállaltuk át a probléma-megoldást, és figyelmeztetjük őket a betartandó szabályokra, beletanulnak a kulturált érdekérvényesítésbe is.
Persze csak akkor, ha ebben példát is mutatunk nekik, és nem csak papolunk róla.


Mit tehetünk, ha ezzel a módszerrel már nem érünk el eredményeket, és a szabályok elfogadtatása lehetetlenné vált számunkra?


A kialakult szituáció szerint és az életkori sajátosságok figyelembevételével kell meghatározni, mit tanácsolunk a kettejük problémájának megoldásában, és ebben milyen szabályok betartásához ragaszkodunk. Ne álljunk le vitatkozni, érvelésekbe bonyolódni, csak nyilvánítsuk ki, hogy a nézeteltéréseik elrendezésében mik a szabályaink. Ez legyen rövid, egyszerű, érthető, nem litánia, mert arra becsukódnak.


A konfliktusok megoldási igényét hangsúlyozva, vigyázzunk arra is, hogy ezt csak egyszer mondjuk el, mint első figyelmeztetést, amivel párhuzamosan mindegyik félnek egyformán helyezzünk kilátásba olyan „büntetést” amit valóban be is tudunk tartani. Ez nem lehet sem verés, sem megalázás! Mindig olyan szabályozó legyen, ami nem szeretetmegvonás és nem akadályozza a gyerek szabadságát, fejlődését.


Például teljesen fölösleges olyan dolgokkal előhozakodni, amit nem tudunk, és nem is lehet megvalósítani. (Néhány elriasztó példa ezekből: elvisz a rossz manó….., állj a sarokba…, nem jöhetsz ki a szobádból x ideig …., nem mehetsz el a ….., többet nem jöhet ide a …., mostantól egy hétig….. )


A legegyszerűbb ez esetben egy tervezett program vagy áhított tárgy megvonását, nagyobb korban a zsebpénz bizonyos részének elvonását előre vetíteni, és remélhetjük, hogy másod sorban nem is kell alkalmaznunk a bevezetését.


Ezek a „fegyelmik” segítenek abban, hogy ismét súlya legyen a szavainknak, és a tiszteletteljes szülői szerepkörbe léphessünk vissza. (Ha másodjára valóban be is tartjuk ígéretünket, nem csak sokadszorra ismételgetjük)


Az ilyen légkörben pedig nem alakulhat ki gyermekeink közöttük tartós ellenszenv, hiszen nem az lesz az üzenet számukra, hogy egymás elleni csatáikban még a „papa-mama kedvence” státuszért is meg kell küzdeniük.


Következetességünkkel pedig elérhetjük, hogy hadakozó gyermekeink belássák, jobb megdolgozni a mielőbbi békülésért, mint az együttes „büntit” elszenvedni a lefektetett szabályok figyelmen kívül hagyásával.


Idővel pedig észre fogjuk venni, hogy a rossz viszony nem mélyül el csemetéink között, hiszen intoleráns viselkedésük következménye, soha nem a nyertes és vesztes szerepét kényszeríti rájuk, hanem a szövetséget erősíti közöttük az „irányító hatósággal” szemben, amely nem volt hajlandó a (gyermeki elvárás szerinti) igazság-tevésre.

Írta: Györgyi

Testvérféltékenység

Ez a „szindróma” főként az elsőszülöttet sújtja, hiszen ő az aki, mint „egyetlenke”, a kiemelt státuszát veszíti el a „másik” családba érkezésekor. Nem jelentkezik a probléma akkor, ha a korkülönbség kevés és még az öntudatra ébredés előtt éri a változás, vagy csak egyszerűen beleszületik a kisebb testvér szerepbe.

Mit él át az elsőszülött a kistestvér érkezésekor?

Az addigi kitűntetett figyelem, ami életének minden mozzanatát végigkísérte, jobbik esetben csak megoszlik az új jövevénnyel, rosszabbik esetben meg is szűnik. Gond, hogy a korábbi teljes jelenlét csak az ellátására irányul, vagy arra az időszakra, amíg az új „betolakodó” nem foglalja le a szülőket.
Rengeteg új szabálynak kell megfelelnie, amelyek között sajnos ilyenek is elhangzanak:
· Ne hangoskodj, mert felébreszted,..
· Nem menj a közelébe, mert megfertőzöd,…
· Ne csináld, mert te már nagy vagy,…
· Ne csináld mert, ő még ehhez kicsi, …
· Ne add neki, mert a szájába veszi,…
· Ne vedd el a játékát, (később pedig: Add neki a játékod, ne irigykedj)…és a többi sok-sok nem, amivel a sort folytathatnám.

Korlátozó hitrendszerei lajstromát, ilyenkor jócskán felszaporítják aggodalmaskodó, tudattalanul is hibákat elkövető, bár csak jót-akaró szülei. Egyszóval csupa-csupa frusztráló élménnyé válhat így a testvérke megérkezése.

Az életrevaló gyerek viszont hamar rájön, hogy miként kell több figyelmet kicsikarnia, hogy visszakerüljön a régi jól megszokott középpontba.
Hát mindig valami rosszaságot kell művelnie. Arra garantáltan felkapják a fejüket a felnőttek. Ennél persze rosszabb stratégia is előfordul, amikor kezd felvenni olyan szokásokat, amelyekből már korábban kinőtt. (újra bepisil, v. nyafogóvá, pöszévé válik.)


Mivel is segíthetnénk a gyermekünket, hogy ne alakuljon ki nála a testvérféltékenység?

A legfontosabb, hogy már a kistestvér érkezésére felkészítsük. Tudjon a kis pocaklakóról, és szerettessük meg vele már jó előre az új helyzetét. Ez pedig ne arról szóljon, hogy majd mennyit segédkezhet az új jövevény körül, vagy ő lesz az, aki vigyázhat rá, hiszen erre a szerepkörre nem vágyik.

Jobb, ha olyan dolgokról beszélünk neki, ami megnyugtatja. Tehát inkább a későbbi időszak előnyeiről beszéljünk neki, mert a korai időszak nem ezt fogja tartogatni számára. (Pl.: Már a barátodnak is van tesója, most Neked is lesz, vagy amikor Anya nem ér rá veled játszani, ott lesz neked a testvéred, v. többet jön hozzánk a Nagyi, de folytathatnám a sort az éppen adódó lehetőségekkel, amit egy-egy szituáció kínál fel.

Említsünk meg minden olyan körülményt, amiben az önállóságát dicsérhetjük, ami miatt büszkék vagyunk rá, és amit vele ellentétben még nem tud a kistestvére. (Olyan jó, hogy te már egyedül is tudsz enni, öltözködni, beszélni…. stb.) Természetesen folytatható a sor, az életkornak megfelelő további érdemek elismerésével.

Tudatosíthatjuk benne azt is, hogy majd mindig utánozni fogja őt a kistestvére és tőle fog később sok mindent megtanulni, hiszen mindig ő lesz a nagyobb és okosabb. (Legalább is egy jó ideig) Magyarázzuk el neki, hogy szeretnénk, ha az öccse/húga is ilyen önálló, ügyes gyerek lenne, és jelenleg ezért kell olyan sokat gondoznunk, tanítanunk a csöppséget.

Keressük meg azokat a lehetőségeket, amivel együttműködővé tehetjük. Pl.: ő választhassa ki a babajátékok közül azt, amivel a testvére játszhat, a zoknit v. sapkát azok közül amit ráadhatnánk) Ezzel nem akasztunk felelősséget a nyakába, de döntéshelyzetbe hozhatjuk.

Törekedjünk arra, hogy figyelmünk fókuszát továbbra is főként rajta tartva gondozzuk a kisebbet. Éreztessük vele mennyire fontos a számunkra, és hogy mennyivel könnyebb nekünk, hogy ő már önállóbb a testvérkéjénél. Így ennek a képnek igyekszik majd megfelelni, és lelkesen fogja később tanítgatni és felvenni a gondoskodó nagyobb testvér szerepet.

Amennyiben sikerül ezt megvalósítanunk és nem akarjuk leszabályozni domináns törekvéseit, az önbizalom és a fontosság érzése, nem pedig a mellőzöttség válik benne tudatossá és nem éli meg kedvezőtlenül a változást, ami egyébként is a család minden tagjára kihat.

Legyen számunkra természetes, hogy első gyermekünket továbbra is kiemelten kezeljük, hiszen a családlélek törvényei végett is fontos, hogy fennmaradjon az elsődleges szerepe a testvéri hierarchiában.
Értékeljük azt a tényt is, hogy szülői minőségünkben legnagyobb tanítónkká válik azáltal, hogy szinte minden újat vele élünk át először.

Írta: Györgyi