A következő címkéjű bejegyzések mutatása: *férfi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: *férfi. Összes bejegyzés megjelenítése

2010/09/16

Szerepcserék: férfias nők, nőies férfiak

Nemrégiben egy párkapcsolati elemzésem során azon döbbentem meg, hogy ez már a sokadik alkalom, hogy azt kérdezték tőlem a nők: de hogyan álljak hozzá a partneremhez, mikor ő maga sincs tisztában önmagával, és lénye kaotikus, szerepeit, határait abszolút nem ismerő. Ugyanezt nemcsak nők szájából, hanem férfiaktól is hallottam. Egyik barátom tapasztalata: „Ma már nem érdemes nőzni, mert a nők olyanok lettek mint a férfiak, menőznek, lekezelnek, nem veszik komolyan a dicséretet. Hogyan udvaroljon így az ember? Olyan érzésem van, mintha magamnak beszélnék egy tükörben.”

Előző cikkemben szót ejtettem a prosztata-betegségéről, a prosztatagyulladásról. Írtam a szerv funkciójáról, a probléma lelki hátteréről, s mindezen jelek kézírásban való megjelenéséről. Ebben az írásban, (az előző párjaként) a petefészekgyulladás témáját tárom eléd hasonló vonatkozásban. Szó lesz a nők mai szemléletéről, önmagukhoz való viszonyáról, a leggyakrabban előforduló nőket érintő betegségekről, és azoknak lelki hátteréről, illetve a grafológiai szempontokról. Hogyan jelenik meg az írásban a petefészekgyulladás, és hogyan élhetjük meg helyesen nőiességünket.

Régóta vizsgálom a mai világot férfi és női szemszögből is, és egészen mást látok, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A férfiak lassan elnőiesednek, és összenyomja őket a teljesítménykényszer, míg a nők elférfiasodnak, és kezdik átvenni az irányítást. A nemek között egyfajta szerepcsere jelent meg, mely kihat a családi életre és a társadalmi berendezkedésre is.

A nők mai szemlélete
A nők nagy része karrierközpontú, ( egyre többen tevékenykednek vezető pozícióban.) Vezetési, dominanciaigényük kiélését aztán a családban is folytatják. Képtelenek magukra ölteni a családanya szerepét.

Emellett évről évre későbbre tolódik a gyermekvállalás időpontja, hiszen a mai felfogás szerint előbb karriert építünk, komoly egzisztenciát teremtünk, majd ezek után kerülhet csak szóba, hogy egy újabb lény is belecsöppenjen az életünkbe. (Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy úgy vállaljon valaki családot, hogy nincs megalapozott anyagi háttere, hiszen az is felelőtlenség, hanem, hogy a kettőt akáregyütt is lehet építeni.)

Ez a felfogás, hogy a nők férfiként próbálnak érvényesülni a társadalomban, azonban megbosszulja önmagát. A női belső lényünkkel ellentmondó viselkedésforma ugyanis felborítja szervezetünket, és előbb utóbb betegséghez vezet.

A női teljesség újrafelfedezése
A nő életcélja
Női szerveink, és leginkább méhünk a női őserő, kreativitás, szépség, és újjászületés szimbóluma. Feladata a befogadás,vagyis méhünk az élet melegágya. A női test központja, a női léleknek, szellemnek, és tetteinknek leképezője. Minden gondolatunkat, érzésünket magába szívja, és tárolja, ezért fontos, hogy mit közvetítünk felé. Az ősi kultúrákban mélyen tisztelték a méhet, s a nővé válás folyamatát, még az első menstruációt is megünnepelték. A nők pontosan tudták és követték testük apró rezdüléseit, és egymástsegítették abban, hogy minden társuk megtanulja ezt a tudást. Ez a misztikus beavatás a női lét titkaiba, kellően felkészítette őket az életfeladatukra, az anyává válásra, s a családi tűzhely őrzésére.

TévútMa már sajnos nemcsak, hogy elvesztettük ezt a tudást, hanem még ki is gúnyoljuk, azzal, hogy folyamatosan ledegradáljuk a női testet. A nők maguk is csak egy használati tárgynak tekintik önmagukat, mert felelősség nélkül szedik a fogamzásgátlókat, és egyéb hormonokat, fogyasztószereket. Olyan szépítő eszközöket használnak, melyek ártalmasak a szervezetükre. Ha ennyire nyilvánvalóan elnyomjuk testünk normál működését, azzal, hogy kívülről, erőszakosan ráerőltetjük a mesterséges megoldásokat, akkor az előbb-utóbb lázadni kezd, és különböző civilizációs betegségeket teremt, hogy visszatereljen bennünket a természetes, ősi útra.

Helyreállítás
Ha egy kicsit figyelmesebbek és türelmesebbek lennénk magunkkal, (vagyis hagynánk a természetes testi folyamatoknak kellő időt), akkor meghallanánk azt a belső hangot, az intuíciónkat, hogy pl. mikor vagyunk fogamzóképesek, s mikor nem, mik azok a természetes megoldások, melyek segítenek bennünket hétköznapjaink során.

Amíg a nők nem tudnak visszatérni ősi energiájukhoz, és meglátni valódi önmagukat, addig ezek a betegségek egyre sűrűbben fogják terhelni a női nemet. Egy betegség elterjedésének mértéke mutatja a társadalomban annak a bizonyos embercsoportnak, ( jelen esetben nőknek) az általános tudatszintjét.

Sajnos most még ott tartunk, hogy a nők körében a méhrák az egyik vezető betegség és halálozási ok hazánkban, de ezt a petefészek megbetegedései is szorosan követik.

Ezért kiemelkedően fontos a megelőzés, melynek részei nemcsak testivonatkozásúak, hanemabbanis segítenek a nőknek, hogy visszatérjenek lelki, szellemi önmagukhoz.

Ha megértjük azt, hogy minden betegség lelki eredetű, és a betegségek célja, hogy megmutassák az utat vissza a természethez, akkor valóban harmóniában élhetünk a hétköznapokban.

Az élet bölcsőjének szerepe (a disszharmóniától a megújulásig)A petefészek egy mandula alakú, a heréhez hasonlóan páros szerv. A női nemi hormonok és az érett petesejt termeléséért felelős. (wikipédia)

Mi az a petefészekgyulladás?
A petefészekgyulladás egy kismedencei kórfolyamat, melyben egy vagy mindkét petefészek érintett. A gyulladás hegesedéssel gyógyulhat, illetve ráterjedhet a petevezetékre is. Az ott okozott hegek következménye lehet szűkület, esetleg meddőség. (wikipédia)

A petefészekgyulladás lelki háttereA petefészekgyulladás lelki háttere a termékenységgel kapcsolatos problémára vezethető vissza. Ez a női részünk segélykiáltása a gyermekvállalással, szellemi-lelki kreativitással kapcsolatban.

Mi lehet a megoldás?A probléma megoldása abban rejlik, hogy odaadást, figyelmet kell tanúsítanunk női részünknek, vagyis minden szinten kifejezni a nőiségünket, harcolni a fizikális és lelki termékenységünkért, ötleteinkért, a kreativitásunkért. Saját művet, „gyermeket” világra hozni, minden erőnket, bátorságunkat ennek szolgálatába állítani.

Egy kis betűjátékA petefészket és méhet jelképező betűk a következők:

e: petefészek
g: genitáliák állapota
m: anyaméh

A petefészekgyulladás lelki vonatkozásait a párkapcsolatbetűben: a “gy”-ben, illetve az anyasághoz való hozzáállást tükröző betűben: a “b” betűben keressük, hiszen az alapvető lelki probléma a nemi szerepcserével, a nőiesség kifejezésének képtelenségével, és /vagy a termékenységgel, gyermekvállallással függ össze.


Melyek az elváltozás jelei?A kézírásban lévő pacák és megvastagodások ( melyeket sokan a tollfolyásra fognak) a szervezetünkben lévő gyulladást mutatják.

Amint láthatjuk ez az írás pacákkal telített:tehát eleve feltételezhető a gyulladás a szervezetben, de hogy melyik szervek az érintettek, azt megmutatja a vastagodások előfordulási helye, gyakorisága.

Jelen esetben itt az “e” betűkben látható a legtöbb ilyen jel.

Pl: a második sorban: “mert” szó “e” betűjében látható fent egy paca,

3.sor sorvégi “de” szócskában az “e” betű szintén megvastagított,
6.sorban a “valószínűleg” szó “e” betűje is hasonlóképp.

Az utolsó előtti sor “g” betűben, az “egész” szóban alul ismét egy vastag pont látható. Jelentése: a genitáliák állapota: gyulladt.

Az alsó zónás megvastagodások közül kiemelném az “f” betű alsó szöges hurkának a megvastagodását,

5. sorban “hasfájás” szóban,
illetve 6. sorban “petefészek” szóban,
és 10.sorban “fáj” szóban.

Az írás elemzése lelki szempontból
Az “f”, a kreativitás, fantázia betűje, és az intuícióé is. Ha valaki szinte egy harmonikus 8-ast ír az “f” betűben-(alul is felül is hurokkal,) az a végtelen fantázia és a megélt kreativitás jele.

Ebben az esetben láthatjuk, hogy az alsó hurok ugyan megvan, de szöges formában, vagyis ösztönös intuícióját nem engedi felszínre törni. Ráadásul a szöges forma mellett még pacát is találunk az “f” betűben, vagyis az egyén megakasztja a kreativitás, és alkotás folyamatát az életében.

A “gy” párkapcsolatbetű egy lezárt kapuszimbólum az írásában, mely a párkapcsolatban egy elhidegülést sejtet, a másik lény, a társam számomra csak egy vonal, szinte nem is létezik, így az író nyilván nem tudja megélni az otthon, a család, és odaadás érzését a mindennapokban. (Vagyis nem éli meg nőiségét.)

Az írás hangulata zaklatott, sietős, a szavak dülöngélnek,a sorok általában lefelé vezetnek,-utóbbi azt mutatja, hogy az izom elernyedt. Megmutatkozik ebben az ernyedtségben a nagy mértékű fáradtság, vagy inkább a belefáradtság érzése, a szavak elhúzásában, ki nem írásában a türelmetlenség, a szavak dülöngélésében az érzelmi ingadozás, az érzelmi stabilitás hiánya.

Összességében elmondhatjuk, hogy a párkapcsolati bizonytalanság, elhidegülés egy a női szerepéből kiesett viselkedést eredményezett az alanynál, és ennélfogva borult a lelki állapota, (kifordult önmagából) majd ez testi szinten is leképeződött petefészekgyulladás formájában.

A megoldás, a női beteljesedés lehetősége
A probléma megoldása az ő esetében teret engedni a nőiességnek, rendezni a párkapcsolatot, eldönteni, hogy mit vár a kapcsolattól, és annak megfelelően lezárni, vagy újrateremteni azt. (Hiszen aki magában is bizonytalan, és érzelmei ingadoznak, az legkevésbé sem tud női szerepének megélésére koncentrálni.) A feladat tehát kettős: egyszerre kell megtanulnia kifejezni nőiességét, és ez visszahat a kapcsolatára, illetve el kell döntenie belül, hogy valójában mit szeretne, és ez visszahat a nőiesség kifejeződésére. Amint e két fontos tényezőt egyensúlyba állítja önmagában, úgy válik majd kiegyensúlyozott szelleme által írása is harmonikussá. A belső harmónia pedig a testi folyamatokat is kiegyenlíti, ezáltal megszűnik a gyulladás, visszaáll a rend.

A női öntudat megőrzése, nőiségünk kifejezése a nő életében lévő különböző időszakok, szakaszok és feladatok átívelését, könnyed megoldását segíti elő. Az igazi kihívás, és a legszebb feladat ezek közül talán a családi tűzhely megőrzése, gyermekeink felnevelése, és a boldogság, szeretet kisugárzása.

Egy ehhez kapcsolódó idézettel búcsúzom, és kívánok minden nőtársamnak gyors hazatalálást és hatékony női energiával feltöltött mindennapokat!

“A nő szívének történetével az esküvő után nemigen foglalkozik a költészet. Pedig a nő azután hasonlít legjobban az istenekhez. Azután teremt, azután alkotja meg és őrzi meg a boldogságot, s azután gondoskodik arról, hogy folyton szebb legyen a világ.” Eötvös Károly

Szerinted a női teljesség megvalósítható a hétköznapi női szerepekben? Írd meg vélemyényedet a hozzászólásoknál!

Írta: Hirth Edina, okleveles grafológus

2010/06/07

A családi élet buktatói

Annak érdekében, hogy felkészülhessünk a párkapcsolati és a családi élet buktatóira, leírom azokat az időszakokat, amelyekben ez lehetséges. Úgy gondolom, ha tudunk a lehetséges buktatókról, akkor felkészülhetünk rá, és nem esünk olyan könnyen bele, vagy legalább is megállapíthatjuk, hogy ez az amiről olvastam, és nem vagyok vele egyedül. Már más is átélte ezt, valószínűleg nekem is sikerül jól kikerülni belőle.

A Hill-féle normál krízisek:

1. Az újonnan házasodott pár családja
2. A gyermeket váró és a csecsemős család (0-3 év)
3. A kisgyermekes család (3-6 év)
4. Az iskolás gyermeket nevelő család
5. A serdülőt nevelő család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, még aktív szülők családja
8. Az inaktív, idős házaspár családja

A család minden életciklusának jellegzetes problémái vannak. De a felsorolt normál krízisektől függetlenül léteznek olyanok, amelyek folyamatosan jelen vannak, vagy csak időnként fordulnak elő.
Ilyenek pl.
A családtagok egyéni pszichés problémái: kisebbrendűségi érzés, szorongás, bűntudat, függőség, személyiségzavarok stb.
Aktuális konfliktusok: házastársak között, szülő-gyermek között
Anyós, sógornő kapcsolati zavarok
Társadalmi döntések, intézkedések családi szinten problémákat okozhatnak. Pl. munkanélkülivé válás, elszegényedés

1. Az újonnan házasodott pár családja


Jogosan merül fel a kérdés, miért tekintik krízishelyzetnek a házasságkötés utáni időszakot. Krízishelyzet, hiszen mindkét fél számára új helyzet, új élet kezdődik. Új szerepet és normákat jelöl ki számukra a házasság, amiket eddig akár büntetlenül meg is szeghettek, de mostantól már nem hagyhatnak figyelmen kívül. Talán az elköteleződéstől való félelem miatt hazánkban egyre csökken a házasodási kedv, és egyre későbbre tolódik a házasságkötési életkor is.
„Az első években a legfontosabb feladat a közös élet külső-belső kereteinek kiépítése, a közös életmód kialakítása.
Két ember együttélése egy családként óriási vállalkozás, még a legideálisabb feltételek mellett is nehéz. Az összecsiszolódáshoz feltétlenül szükség van a kölcsönös vonzalomra, mind két személy érettségére, kommunikációs készségére.
Gyakran megnehezíti a fiatalok dolgát a modell, a minta sérült, hiányos volta, a tradíciók meggyengülése. Sokszor ők maguk is csonka, esetleg problémákkal, betegségekkel terhelt családból származnak, amit nem kívánnak követni. Az új családmodell kialakítása ezért tőlük nagyobb erőfeszítést igényel.”
Régen a nagy családokban a minta adott volt, a szerepek jól körülhatároltak, kijelöltek voltak, és ezek biztonságérzetet adtak a családtagoknak. Ma a sok válás miatt több családban hiányzik az apa-, férfi-, férjmodell is.
A házasságra való felkészülésben meg kell említeni a mesék hiányosságát. A mesék a gyermek személyiségének alakulásában, értékrendjének kialakulásában segítenek. De a házassággal kapcsolatban hiányosak, hisz csak addig tartanak, amíg a királylány kezét elnyerik a királyfik. De arról nem szól, ami ez után következik. Csak annyi, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. „A horkoló, piszkos zoknit az ágy alá dobáló „királyfiról” és az esetleg főzni, mosni, rendet tartani nem tudó vagy önmagát túlzottan megvalósítani akaró, vagy hisztiben jártas „királykisasszony” együttéléséről már semmit nem tudunk. S ami a legfontosabb, azt sem tudjuk, hogyan éltek mégis életük végéig együtt és boldogan.”
A gond az, hogy a fiatalok nagy részének fogalma sincsen, hogyan kell élni a házasságkötés után. A felsorolt feltételek még nehezítik az egymással való összecsiszolódást (Komlósi):
§ a megoldatlan lakáskörülmények
§ a hajszolt munkatempó – ezáltal a közös együttlétek ritkulnak
§ a fizikai, erkölcsi erőfeszítés, ami egy idő után a házasság kiüresedéséhez vezethet
§ az esküvő után hamar, átlagosan 1,5 éven belül érkezik az első gyermek
§ a következő gyermek, a testvér érkezése is korai.

„A házastársi összhang kialakításához szükséges a fontos kérdésekben való egyetértés, a közös érdeklődési terület, a kölcsönös bizalom nyílt és gyakori kifejezése.
Ahhoz, hogy a fiatal érett személyiségként lépjen házasságra két igen fontos feltétel kell:
egy korábbi sikeresen megoldott intim kapcsolat, amelyben megtapasztalhatta az örömet, bánatot, az elfogadottságot, a csalódást. Megtanult elkezdeni, fenntartani és szükség szerint befejezni egy kapcsolatot.
meghatározó a kora gyermekkori anya-gyermek kapcsolat, melyben az ember megtapasztalhatja a teljes elfogadottságot, a szerető, segítő, támogató kapcsolatot, és ahol az ősbizalom légkörében megtanulja a bizalmat, ami által későbbi kapcsolataiban nyíltan, bizalommal tud működni. Ha ez a korai kapcsolat sérült, vagy hiányzik, személyisége is sérültté válhat, kapcsolataiban túlzottan érzékeny, sérülékeny, gyanúsítgató, féltékeny lehet.”

Felhasznált irodalom: egyetemi jegyzet, Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció 2003, Medicina Könyvkiadó

2010/06/04

Férfi Vagy a mirigyeidben is?

Kedves Nőtársaim és Urak!

Vajon hogy álltok, vagy hogy áll a társatok a szexualitással?
Kapjatok elő gyorsan egy írást tőle, hozzatok egy nagyítót, és vágjunk bele az elemzésbe!

Prosztatagondok, avagy a férfiasság megélésének problémái

Mai világunkban egyre gyakoribbak a nemiséggel összefüggő betegségek. Sajnos a férfi-női oldal felcserélődése, és a nemek újdonsült feladatai teljesen felborítják bennünk élő ösztönös hovatartozásunk emlékét.

Hozzá kellett edződnünk a rohanó világhoz, a teljesítménykényszerhez, a gyorsételekhez, a folytonos „kifelé éléshez”, melynek köszönhetően nincs időnk elmélyülni, megállni egy pillanatra, és megcsodálni a természet szépségét, tökéletességét. Egyszóval a legnagyobb probléma az, hogy az ember nem a természettel él, hanem a természet ellen. (A természethez közeli népeknél még ma sem ismert fogalom a prosztata-probléma vagy a meddőség, mivel rendeltetésszerűen használják termékenységhez kapcsolódó szerveiket, és ismerik saját testük jelzéseit, működését.) Európában ennek sajnos nincs kultúrája, vagy ha volt is, idővel feledésbe merült. Ennek ellenére őseink, (nagyszüleink, dédszüleink) idejében mégis jóval magasabb arányú volt a termékenység, a gyermekszületések száma, és kisebb a szervi megbetegedések száma, így alacsonyabb a halálozási ráta.

A születési ráták 1980-ig erősen mozogtak.


A halálozás lassan elkezd növekedni.

Ma:
§ 14,2 ezrelék a halálozás
§ 9,4 ezrelék a születés Magyarországon.

A születés továbbra is csökken. (Minden évben durván egy Ózdnyi lakosság meghal, eltűnik!)

Félmilliós fogyás a ’80-as évektől!

Az adatok alapján mára a fogyasztói mentalitásnak köszönhetően drasztikusan csökkent az életkor, illetve megnőtt a daganatos megbetegedések, és emiatt a halálozás aránya. Európában ebben is élen jár Magyarország, ugyanis a férfiak születéskor várható élettartama jelenleg 65 év, szakemberek szerint, megfelelő környezeti és életmód körülmények között, genetikai adottságainkat illetően 120-130, mások szerint 150 évet is élhetnénk, jó fizikai és szellemi életminőségben. Hazánkban a szív- és érbetegségek után, a második számú halálozási okot a daganatos betegségek jelentik. A KSH Demográfiai Évkönyv adatai alapján az elmúlt 15 évben , mint halálok – a férfiak rákos betegségei közül a prosztatarák áll első helyen. Igaz ugyan, hogy az idejében diagnosztizált; prosztatarák (kezdődő vagy igen korai stádiumban) jól gyógyítható, de tünetszegénysége miatt legtöbbször már későn ismerik fel.

Mi is az a prosztata és mi a funkciója?


“A prosztata, vagy dülmirigy; a férfi belső nemi szervekhez tartozó nemi mirigy. Az általa termelt váladék, a prosztataváladék a hímivarsejtekkel és az ondóhólyag váladékával együtt képezi az ondót. Felnőtt férfiaknál kb. 20 g tömegű, szelídgesztenye nagyságú szerv. A húgyhólyag alatt, az abba csatlakozó húgycsövet körülvéve helyezkedik el. A prosztata termeli és tárolja az enyhén lúgos kémhatású prosztataváladékot, mely az ejakuláció során távozó ondónak kb. 20%-át adja. A lúgos kémhatású váladék segít semlegesíteni a női hüvely savas kémhatású közegét, ezzel biztosítja a spermiumok életképességét.” (Wikipédia)
Mit tehetünk?

A gyógyuláshoz elengedhetetlen annak a felismerése, hogy minden betegség lelki eredetű. Képzeljük el testünket egy olyan energiamezőnek, (mágneses mezőnek) mely naponta szívja be, vonzza magához a rengeteg információt. Az információk közül azonban előfordulhat, hogy némelyik téves, zavaros. A hibás információ, maga a betegség, melyet kijavíthatunk, ha időben felismerjük, és megfelelő kódokat használunk hozzá.

A prosztata funkciója a szaporodás, szexualitás, polaritás témáihoz kötődik. A szervvel kapcsolatos elváltozások tehát a termékenységgel, a férfiasság megélésével analóg problémákra vezethetőek vissza. A prosztata-betegségnek különböző szintjei lehetnek, attól függően, hogy a helyzet szellemileg, lelkileg mennyire súlyos. Minél kisebb a baj, annál könnyebb segíteni, annál hamarabb gyógyul a beteg. Ezen eseteknél ugyanis a lelki probléma rövidebb idő óta áll fenn, mint az állandósult gyulladt állapotnál, vagy ráknál. A prosztata gyulladás jelentése: konfliktus a szexuális magatartás területén, a félénk kisfiú és a fenegyerek között. Itt a megoldás a beteg személy számára a harc felvállalása, a szellemi, lelki nyitás az újra. Az első lépés a gyógyuláshoz az élet különböző területeinek szétválasztása, és a beteg saját szexualitásának beengedése, a hétköznapi szerepminták, mint az említett “kisfiú,” vagy “macsó” feladása. Feladata: bátran és nyíltan megmérkőzni a kihívásokkal.

Egy kis grafológia:

A kézírás = agyírás elve alapján, (minden, ami az agyunkban van, megjelenik a papírlapon) a kutatók rájöttek arra, hogy az írásunkban testileg is leképeződünk.

Az írás zónái megfeleltethetőek a test zónáival.


A felső zóna: testünk felső részét, a fejet ábrázolja,

a középső zóna: testünk középső részét, a törzset,

az alsó zóna: tetsünk alsó részét, a nemi szerveket, alsó végtagokat mutatja.

A szó felosztása:




A betű felosztása:



A férfi nemi szerveket jelképező betűk: -”g” és a “j”, a szervre jellemző fizikai állapotot mutatják,

míg-a “gy” betű: a “párkapcsolat betű”, a téma lelki hátterét ábrázolhatja.

(Ha már tisztában vagyunk a problémával, vagy csak felmerül a nemiséggel kapcsolatos betegség, gond a kézírásban, akkor célszerű a betegség lelki okát is azonnal kutatni, s a testi tünetekhez hozzákötni. A prosztata-bajok a férfiasság megélésével kapcsolatos pszichés gondokból erednek, így ez logikusan összefügg a párkapcsolattal. Aki nem tudja kifejezni a nemiségét párja mellett, és viszályokkal terhelt a kapcsolata, annál előbb utóbb beköszönt fizikailag is a nemi szerveiben valamilyen károsodás. (A felmérések azt igazolják, hogy a harmonikus párkapcsolatban élőknél nem mutatható ki nemi betegség.)

Hogyan állapítható meg az írásból a prosztata-gyulladás?

Ha az említett betűkben megvastagodások, pacásodás látható, (ehhez célszerű nagyítót is elővennünk a vizsgálatkor), akkor az a nemi szervek gyulladását mutatja.

(A “g” betű ovál-aljának megvastagodása és a “j” betű hurok megvastagodása utalhat pl. a prosztata-gyulladásra).

Prosztatagyulladás az írásban:




Az itt látott írásban felfedezhetőek a pacás megvastagodások a ” j” betűkben: utolsó sor: “majd” szóban bal oldalt alul, és az 5.sorban a “majd rájövök” szintén “majd” szóban a hurok bal és jobb oldalán is. A “gy” párkapcsolatbetűk igen látványosak, szinte mindegyiknél a “g”-ben hurok helyett egy éles szög látható. Ez a személy önmagával szemben elkövetett lelki erőszak áldozata. Ösztönösen sokkal több szexualitásra van igénye, mint amit megél magában. Az írás középzónás része a hangsúlyos, az “a” és “o” betűk kerekdedsége, mérete arra enged következtetni, hogy az élet hétköznapisága, a hétköznapi élvezetek az elsődlegesek számára, ő mégis másnak tünteti fel magát, más akar lenni. (Lelkiismeretfurdalása van azért, mert ösztönös lény.) Próbálja tehát visszanyomni minden erővel a szexuális ingert a párkapcsolatában, és a szellemiségre koncentrálni. (”l” betűkben, “h”-ban, vagyis felső zónás hurkokban puffadtság, széles hurkok megjelenése utal erre). Még egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet, az ötödik sor “hogy” szavában: itt két “y” íródik le, és szintén nagyon csökött “g” alsó szárat láthatunk. Ennek az értelmezése, hogy egy harmadik személy is belépett a párkapcsolatba, egy másik nő, (ez lehet, hogy csak szellemi szinten, fantáziában és nem fizikailag megélt élmény,) de mégis tovább nehezíti a felszabadult szexualitást a felek között. Amint láthatjuk tehát, ez a lelkiismereti konfliktus vezetett a prosztatagyulladás kialakulásához.
Vigyázat! Az említett jeleken kívül sok jel van még, melyeket figyelembe kell vennünk az elemzés során, hogy pontosabb képet kaphassunk az egyén állapotáról. (Az írás hangulatát, az íráskép összeszedettségét, a sorok futását, az aláírást.stb.) Az írás elemzése tehát nagy szakértést, alapos vizsgálatot, és körültekintést igényel. Mint láthatjuk eme elváltozás esetében a saját szexualitásunkkal való kibékülés, az Élet beengedése, önmagunk kifejezése áll a középpontban. Ne hagyjuk, hogy a világ eltérítsen minket saját belső hangunktól, hogy az elvárások, a hagyományok, a teljesítmény eluralkodjon a hétköznapjaink felett. Az Élet nem más, mint csupa kockázat, és váratlan döntések sorozata. Önmagunkat felvállalni, ellenállni a “szokásoknak”, a nagy tömegnek, valódi bátorságot, és tartást igényel. De inkább veszítsünk el egy állást, egy pozíciót, mint önmagunkat.

“Kockáztatni nem más, mint egy pillanatra elveszíteni az egyensúlyunkat. Nem kockáztatni nem más, mint elveszíteni önmagunkat.”
Sören Kierkegaard

(A cikk lélektani, „nem grafológiával kapcsolatos részei”: Rüdiger Dahlke a betegség, mint szimbólum könyve alapján készültek.)

Petschnigné Hirth Edina
Okleveles grafológus

2010/02/16

Richard Rohr: Az apasebek

Anyák! Ezt olvastassátok el az apákkal, férjekkel, barátokkal!

Az apaéhséget olykor apasebnek is nevezzük. A pszichológusok alkalmazzák ezt a kifejezést, hogy rávilágítsanak a férfilélek sebzettségére, ami az apától való megfosztottságból ered – akár, mert az apa meghalt vagy elhagyta a családot, akár, mert a munkája miatt állandóan távol volt a családjától, akár mert közömbös maradt a gyerekeikkel kapcsolatos dolgok iránt. Bármi is az ok, az eredmény mély sebzettség, megfosztottság, amikor a központunkat és a határainkat rosszul érzékeljük, amikor gondolkodásunk el van vágva a testünktől és az érzelmeinktől, olyan passzivitás, mint a meggyújtatlanul hagyott tűz.
Amikor egyszer Peruban lelkigyakorlatot vezettem, az egyik nővér, aki a limai központi börtönben szolgált, egy tanulságos példát hozott. Elmondta, hogy amikor munkája első éve során közeledett az anyák napja, a börtönben a férfiak rendre anyák napi üdvözlőlapot kértek tőle. Ő csak hordta, hordta dobozszámra a lapokat, hogy a rabok elküldhessék az anyjuknak, de úgy tűnt, hogy nem tud eleget hozni. Így aztán, amikor az apák napja közeledett, elhatározta, hogy felkészül az újabb rohamra, és vett egy nagy csomag apák napi üdvözlőlapot. De a csomag – mint mondta – még mindig ott áll az irodájában. Egyetlen rab sem kért tőle apák napi lapot. Erővel sem tudta rájuk tukmálni.
Akkor jött rá – és ahogy könnyekkel a szemében elmondta a történetet, én is ráébredtem –, hogy a legtöbb férfi azért volt a börtönben, mert nem volt apja. Nem voltak árvák, csak nem volt igazi apai nevelésben részük. Soha nem érezhették magukat olyan férfi fiának, aki becsüli őket, soha nem éreztek mély és biztonságos identitást, sosem részesültek abban a lelkesítő élményben, amit egy apa mellett felnövekedve meg lehet élni. Így arra vesztegették életüket, hogy káros és kerülő utakon próbáltak férfivé válni. Bizonytalan férfiak lettek, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy macsók, és ezt törvénytelenségek és erőszakosságok elkövetésével igyekeztek elérni.
Mivel nem találták meg a mély férfiasságot önmagukban, ezért más férfiak bizalmát és jóváhagyását igyekeznek elnyerni. Mivel nem találtak rá arra a belső erőforrásra, ami megadná a személyes stabilitást, ezért folyamatosan bizonygatják, hogy kik ők valójában. Csatlakozzanak akár a fizikai erőnlét, a szexuális képességek vagy az üzleti sikeresség macsó játékaihoz, mindenképpen azt akarják megmutatni maguknak és másoknak is, hogy sikerült, igazi férfiak lettek. De ahogy folyton teljesítményt teljesítményre halmoznak, az mégis azt bizonyítja, hogy nem sikerült, és tudat alatt érzik ezt a belső hiányosságukat. Mivel nem tapasztalták meg saját értékességüket, fontosságukat pénzkereséssel, pénzért megvehető dolgok felhalmozásával és a hatalmuk gyakorlásával próbálják bizonygatni. De a megkeresett értékek állandó hajszolásával valójában elárulja, hogy belül értéktelennek érzik magukat.
Mivel csak a sekélyes férfiassággal azonosulnak, szükségképpen vannak szexuális problémáik, mert a sekélyes férfiasság szexuálisan tökéletlen. Jean Vanier mondta egyszer, aki Európában és Kanadában több mint hatvan Bárka közösséget alapított fogyatékosok és hátrányos helyzetűek számára, hogy nagyon kevés férfit talált, aki ne lett volna szexuálisan vagy önbecsülésében sebzett. Azt állítja, hogy a nyugati társadalomban majdnem minden férfi kiforratlan vagy hiányos nemiségtől szenved. Ez a seb állandóan kifakad, a nők felé irányuló szexuális erőszak és a férfiak felé irányuló homofóbia formájában. Pszichológusok állítják, hogy a nemi erőszak oka például nem a szexuális vágy, hanem a nőiség gyűlölete. Az a férfi, aki nem fedezte fel saját nőiségét, és nem barátkozott meg azzal, a tudatalattijában rejtőző nőt gyűlöli, de kifelé vetíti azt, mint a gyengeség megvetését, és a nők elleni dühöt. A homoszexuálisok gyűlölködése és félelme szintén a kiforratlan és nem kiteljesedett nemiségből fakad. Ennek a gyűlöletnek a lényege a férfi teste és lelke közötti kapcsolat hiánya.
Ha nem találja meg magában a mélyebb férfiasságot, akkor a férfinak a tekintéllyel is problémája támad. Ha nem találkozott igazi belső tekintéllyel bíró férfival, a tekintélyt afféle szükségszerű külsőségnek és némileg kiszámíthatatlannak tekinti. Nem ismeri a hozzáértésből és felelősségtudatból eredő lelki tekintélyt, és az eszébe sem jut, hogy önmagában is megtalálhatná. Számára a tekintély sohasem belülről fakadó bölcsesség, hanem külső kötelesség. Ebben a formában tapasztalta meg a tekintélyt, ezért így gyakorolja a hatalmat – zsarnoki módon. És ezzel magának és másoknak is problémákat okoz. Magának azért, mert meghamisítja a szándékait, így egyszerre engedelmes és passzív, egyszerre behódoló és sértődött, látszólag alázatos, de titokban dühös. Másrészt a zsarnoki viselkedésével alárendeltjei számára is problémássá teszi a tekintélyt. Mivel a legtöbb férfinak negatív tapasztalata van a tekintélyről, mint amiben nem bízhat, lázad ellene, vagy túlzó módon imádja azt. És sok férfi azért fél, mert nem találkozott még egy jóságos és bölcs férfival sem. (Csak nők lehetnek erényesek és gondoskodók!) Így tartják fenn a férfiak a rendszert, aminek rabjai lettek – függetlenül attól, hogy az alávetettség vagy a fölérendeltség börtönébe vannak-e bezárva.
Bár az életben nincsenek garanciák, a saját fiainknak tudunk segíteni, ha lelki életünket megosztjuk velük, megosztjuk gondolatainkat, érzéseinket, álmainkat és sebeinket. Egy pszichológus mondta nekem, hogy a legtöbb fiú elveszti az apja iránti tiszteletet, mire eléri a tizenhat éves kort. Úgy hiszem, normális dolog egy kamasz számára, hogy ekkorra már ki akar törni a szülői kötelékből. Az, hogy a kitörés egészséges vagy egészségtelen, végül is erősen függ az apaság minőségétől és stílusától. A gyerekkorban elhanyagolt vagy megfélemlített fiú esetében a sebzettség formája a közömbösség elutasítása vagy a tekintély elleni lázadás lesz és lehet, hogy nem gyógyul be soha. De ha megerősítjük és meghívjuk őt a férfiak közé, megosztjuk vele a harcainkat, akkor a kitöréskor a gyerek-szülő viszony feloldódik, és később helyette férfi-férfi kötelék épül ki. Sokkal fontosabb, hogy a velünk való kapcsolat folyamatába vonjuk be a fiainkat, ahelyett, hogy túlságosan elvont tanulságokat adjunk nekik.
Fiaink nem ostobák. Ha jó férfienergiát kapnak az apjuktól gyerekkorukban, nem fogják megtagadni őt akkor sem, amikor már felnőttek. Ha gyerekkorukban megtanulnak bízni a férfiasságban, akkor abban a férfiasságban is bízni fognak, amit férfikorukra találnak bennünk és magukban. Esetleg máshol keresnek megerősítést és modellt – a velük egyenrangúak, tanáraik és edzőik, a valós vagy képzelt hősök között – de ez normális. Egy férfi sem adhatja a férfi teljes modelljét, még a saját fia számára sem, mert neki úgy kell felépítenie a saját férfiasságát, hogy szerepmodellek töredékeiből rakja össze saját felnőtt önmagát. De egy épeszű fiú sem fogja elutasítani az apjától származó példát, ha azt apjának és önmagának mint férfinak őszinte és szeretetteljes megtapasztalásaként kapta.
Minden fiúnak éreznie kell, hogy apja méltányolja, sőt nagyra becsüli őt. Fiúként azt akarja, hogy az apja büszke legyen rá, de ahogy férfivá érik, az apa büszkesége egyre inkább atyáskodónak kezd tűnni számára. Amire mindvégig szüksége van, az nem annyira szülői elfogadás, hanem inkább felnőtt tisztelet és őszinte elismerés. Ha az apa addig vár, amíg a fiú tinédzser nem lesz, akkor már elkésett. A fiúban kibontakozó férfi megbecsülése az, ami meghívja őt, hogy csatlakozzon a férfiak klubjába. Ez a megbecsülés érteti meg vele, hogy végül is egyenrangú az apjával, hogy ő és az apja ugyanolyan. A fiúk általában elismerik, hogy az apjukat örökre maguk felett szeretnék látni, azt várják és kívánják tőle, hogy apjuk legyen és ne egyenrangú. (Eszembe jut egy ismerős fiatalember mély csalódottsága és zavarodottsága, amit az okozott, hogy az apja térdre esett előtte, és megvallotta neki a szexuális titkait és a felelőtlen életstílusát.)
Az apasebek olyan mélyek és annyira általánosak a világ minden részén, hogy valószínű, hogy csak a leggyökeresebb szociális reformok képesek meggyógyítani őket. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a torzulás van a bűncselekmények zömének, a militarizmusnak, a versengő kapzsiságnak és a családok instabilitásának a hátterében. Mit tehetünk, hogy begyógyítsuk ezeket a sebeket? Három utat javaslok a gyógyulás elősegítésére.
Először is nekünk magunknak kell feldolgoznunk azokat a sebeket, amiket kaptunk, és felnőtt és megbocsátó viszonyt kell kialakítanunk az apánkkal és apapótlékainkkal. Másodszor újra fel kell nevelnünk a bennünk megmaradt kisfiút, gyógyító ima, férfikapcsolatok és esetleg némi belső lelki munka segítségével, tanácsadó vagy terapeuta vezetésével. És végül, a saját apaenergiánkból valamennyit arra kellene áldoznunk, hogy megreformáljuk a társadalmunkat romboló patriarchális struktúrákat, hogy férfiak következő nemzedékét neveljük és gyógyítsuk.

Forrás: Richard Rohr: Férfi útja II., Ursus Libris Kiadó, 95-100 oldal