A következő címkéjű bejegyzések mutatása: :nevelés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012/01/31

Születési sorrend elmélete – Egyke

Ezt az elméletet Alfred Adler pszichiáter munkája nyomán Cliff Isaacson dolgozta ki metodista lelkészként mindennapos tanácsadói tevékenysége közben.

A születési sorrend olyan problémamegoldó stratégiák eredményeiként fejlődik ki, melyeket mindannyiunk alkalmaztunk gyermekkorunkban, hogy jól érezzük magunkat abban a szerepben, melyet a családban betöltünk. Természetesen egy Harmadik gyermek teljesen másképpen fog viselkedni, mint az elsőszülött, annak ellenére, hogy mindkettőnek barna a hajszíne, és a szeme. Amint újabb, és újabb baba születik, minden gyermek kialakítja a saját önvédelmi stratégiáját, attól függően, hogy milyen helyet foglal el benne. A szerepek lehetnek: Egyke, Elsőszülött, Másodszülött, Harmadik gyermek, Negyedik gyermek. Azért, mert a születési sorrend alapját az önvédelmi eszközök adják, a személyiség erősségét nagymértékben meghatározza a családi harmónia. Minél nagyobb az egyensúly otthon, annál kevésbé van szükség a védekezési stratégia kialakítására, és annál kevésbé érvényesül a születésisorrend-személyiség. Azoknál a gyermekeknél, akiket kis korukban piszkáltak, bántottak, elhanyagoltak, folyton védekezésre kényszeríttetek, túl szigorúak voltak velük, indokolatlan követelményeket állítottak feléjük, nagyon erős születésisorrend-jellemzők alakulnak ki. Nagy valószínűséggel ezekből a gyermekekből válnak azok a felnőttek, akik később rendszeresen járnak tanácsadásra, ezért a sorrend hatása sokkal jobban tapasztalhatóak náluk, mint az átlagos neveltetésűeknél.

Az Egykék lehetséges jellemvonásai:
Rendszerező, feszült, aggódó, szüksége van az egyedüllétre, a tettek embere, közbevág, tesz azért, hogy elkerülje a csalódást, kivetíti a céljait, vágyait, és érzelmeit másokra, listákat készít, nem szereti, ha zavarják, igazságos mindenkivel.
Könnyen adnak bajba jutott társaiknak tanácsot, és biztosak benne, hogy azok tökéletesek. Sőt mi több el is várják barátaiktól, hogy fogadják meg a tanácsaikat. Szívesen segítenek sokaknak, szívesen írják le ötleteiket pl. kézikönyv formában.
Gyakran átveszik a több évi együttélés után a hozzájuk közel élők érzéseit. Törekszenek arra, hogy mások is jó kedvűek, boldogok legyenek a környezetükben, hogy ők is azokká válhassanak.
Az is előfordulhat, hogy egy családon belül nem értik meg az Egykéket a testvérek. Pl., mert nem akarnak senkin sem uralkodni, nem manipulálnak másokat.
Sokan jó színészi, mesemondó tehetséggel rendelkeznek. Történeteikbe érzelmeket és lendületet visznek.
Mivel szeretnek magukban lenni, és nem mindig kívánják a figyelmet, kialakulhat bennük a közbeszólás, avatkozás iránt érzett idegenkedés. Előfordulhat, hogy a gyermek gyorsan végzi el a feladatot, nehogy beavatkozzanak. Pl. ha a feladata az, hogy színezze ki az eget, akkor odaszalad a ceruzákhoz, és gyorsan kiszínezi az eget zöldre, mielőtt még megkérdeznék, miért nem kékre. Vagy, ha a szülő egy pillanatra kimegy a szobából az Egyke szülött gyorsan elvégez valami rosszaságot. Rájöhet, hogy miért jó sebesen cselekedni.
De, ha olyan feladatra kérnék, amit nincs inge megtenni, bizonyára olyan lenne, mint a lassított felvétel. Akár egy hónapra is szüksége lesz annak megtételére. Minél tovább várnak, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki elvégzi helyette. Az Egykék egyáltalán nem ostobák!
Rendszeretőségük abban is megmutatkozik, hogy az előre meghatározott feladataikat az előre meghatározott sorrendben végzik el. Kizárt dolog, hogy másképpen tegyenek. Ha valami váratlanul közbe jönne, vagy valaki beavatkozna, akkor úgy éreznék, hogy az egész napjuk romba dőlt.
Mivel az érzelmeikkel gondolkodnak, könnyen lesznek dühösek.
Hogyan állapítható meg, hogy mi a születési sorrendünk?

Felhasznált irodalom: Cliff Isaacson és Kris Radish: A születési sorren elmélete, Alexandra Kiadó 2004

LinkOlvasd el az elméletet!

2012/01/17

Születési sorrend elmélete

Ezt az elméletet Alfred Adler pszichiáter munkája nyomán Cliff Isaacson dolgozta ki metodista lelkészként mindennapos tanácsadói tevékenysége közben.

Alfred Adler óta a születési sorrend hatását többen vizsgálták, és ma már óvatosabban érdemes erről beszélni. A sorrend önmagában nem határozza meg a személyiséget, de a családi légkörrel, a testvérek közötti viszonnyal, a szülői figyelemmel és a gyermek saját megélésével együtt sok mindent megmutathat. Én ezért nem merev szabályként tekintek rá, hanem olyan önismereti segítségként, amely tanácsadói tapasztalat alapján sokszor rávilágít egy-egy régi szerepre, védekezésre vagy kapcsolati működésre.

Önmagunkra nézve
Áldásos a módszer kapcsolataink terén. Megtanít arra, hogyan érezzünk együtt a másikkal ítélkezés helyett, hiszen felismerhetjük, kinek milyen a születési sorrendje, így jobban megérthetjük őt. 

Amikor ránézünk arra, milyen helyet foglaltunk el a családban, és hogyan éltük meg a saját születési sorrendünket, sok viselkedési formánk, reakciónk és kapcsolati nehézségünk érthetőbbé válhat. Nem azért, mert a születési sorrend önmagában mindent meghatároz, hanem mert segíthet felismerni, milyen szerepet vettünk fel gyermekként, hogyan próbáltunk alkalmazkodni, figyelmet kapni, védekezni vagy helyet találni a családban.

Ez az elmélet abban is támogathat, hogy kevesebb bírálattal nézzünk önmagunkra. Nem úgy tekintünk magunkra, mint akinek „valami különleges gondja van”, hanem megláthatjuk, hogy bizonyos működéseink egy korábbi családi helyzetre adott válaszként alakultak ki. Így könnyebben felismerhetjük azokat a képességeinket is, amelyeket eddig nem vettünk észre, vagy nem mertünk felvállalni.

Ha a születési sorrendre nem merev besorolásként, hanem önismereti térképként tekintünk, segíthet tudatosabban bánni a régi mintáinkkal. Nem az a cél, hogy „születési sorrend személyiséggé” váljunk, hanem hogy megértsük, milyen szerepekből működtünk eddig, és melyek azok, amelyeket már kinőhetünk vagy átalakíthatunk, mert a régi működések önismereti munkával átalakíthatók.

A születési sorrend elméletének ismerete segíthet az anyáknak abban, hogy árnyaltabban lássák gyermekük viselkedését. Könnyebben felismerhetik, hogy bizonyos reakciók mögött nem feltétlenül szándékos ellenkezés vagy „rosszaság” áll, hanem egy sajátos családi szerep, belső működés vagy helykeresés.

Így például egy anya más szemmel nézhet arra, ha a lánya gyakran ellenáll, nehezebben fogad szót, vagy kicsi korában folyton mászni, felfedezni, próbálkozni akar. A harmadik sorrendű gyermeknél ezek a viselkedések kapcsolódhatnak a nagyobb kreativitáshoz, a felfedezőkedvhez, a bátorsághoz és a határok természetes próbálgatásához.

Ez a rálátás segíthet abban, hogy a szülő ne személyes támadásként élje meg a gyermek működését, hanem jobban megértse, milyen belső erők, igények és adottságok mozgatják őt. 
Ha megértjük a gyermek viselkedését, szülőként is sokkal türelmesebben és könnyebben fordulhatunk felé.

A születési sorrend szemlélete segíthet megérteni különböző viselkedési mintákat, és ezáltal könnyebben elkerülhető, hogy a testvérek egymáshoz hasonlítsuk.  

A születési sorrend olyan alkalmazkodási és problémamegoldó működések eredményeként is kialakulhat, amelyeket gyermekkorunkban azért kezdtünk használni, hogy megtaláljuk a helyünket a családban, és biztonságosabban érezzük magunkat abban a szerepben, amelyet betöltöttünk. Természetesen egy harmadik gyermek sok helyzetben másképp reagálhat, mint egy elsőszülött, még akkor is, ha külső adottságaikban hasonlítanak egymásra. Ahogy újabb és újabb gyermek születik a családba, minden gyermek keresi a saját helyét, és kialakítja azokat a működési módokat, amelyekkel kapcsolódni, figyelmet kapni, alkalmazkodni vagy védekezni tud.

A szerepek lehetnek: egyke, elsőszülött, másodszülött, harmadik gyermek, negyedik gyermek.

Mivel a születési sorrendhez kapcsolódó minták sok esetben a gyermek önvédelmi és alkalmazkodási működéseivel függnek össze, ezek erősségét nagymértékben meghatározza a családi légkör és a családi harmónia. Minél nagyobb az egyensúly, a biztonság és az elfogadás otthon, annál kevésbé van szükség arra, hogy a gyermek erős védekezési stratégiákat alakítson ki, és annál kevésbé válik meghatározóvá a születésisorrend-személyiség.

Azoknál a gyermekeknél viszont, akik kiskorukban gyakran éltek meg kritikát, érzelmi hiányt, túlzott szigort, vagy olyan elvárásokat, amelyek az életkorukhoz és érzékenységükhöz képest megterhelőek voltak, erősebben rögzülhetnek ezek a születésisorrend-minták. Ilyenkor a gyermeknek többet kell alkalmazkodnia, védekeznie vagy saját helyét keresnie a családban.

Tanácsadói tapasztalat alapján ezek a minták később felnőttkorban is jól felismerhetővé válhatnak, különösen azoknál, akik önismereti munkába kezdenek. Náluk a születési sorrend hatása sokszor erősebben megfigyelhető, mert a gyermekkori szerepek, alkalmazkodások és védekezések mélyebben beépülhettek a személyiség működésébe.

Hogyan állapítható meg, hogy mi a születési sorrendünk?
A kronológiai sorrend nagy valószínűséggel megegyezik a születési sorrenddel. Pl. egy Egyke mindig Egyke marad. De vannak persze kivételek:
• Ha 5 év vagy annál nagyobb korkülönbség van két testvér között, akkor az Elsőszülött Egyke marad, illetve a második gyermek is Egyke lesz, hacsak nem születik 5 éven belül újabb testvér, aki miatt a másodikból Elsőszülött személyiség válik. Ennek az az oka, hogy ha az először született 5 éves vagy annál idősebb, amikor megszületik a testvére, akkor nem fogja azt hinni, hogy már nem szereti őt az anyukája. Egy idősebb gyermek inkább megmagyarázza mi történt, és nem csak az érzelmeivel reagál a történésekre.
• Ha a kistestvér születése után az anyának akad egy olyan segítsége, aki többet van az idősebb gyermekkel, akkor elkerülheti a trónfosztottság érzését, így belőle nem a kronológiai sorrendje lesz jellemző rá, hanem Egyke marad.
• Az ikrek esetében – attól függően melyikük látta meg elsőnek a napvilágot – egymást követő születésisorrend-személyiségek lesznek. Az elsőnek érkezett Elsőszülött lesz, a másik pedig Másodszülött, vagy ha már van idősebb testvérük, akkor Másodszülött és Harmadik gyermek.
• Továbbá hatással van a szülők születési sorrendje is a gyermekekre.
• Azoknál a gyermekeknél, akiket korán adtak bölcsődébe, vagy otthonba, ahol viszonylag sok időt töltöttek, náluk további kivételek merülhetnek fel.
• Egy eltávozott testvér is befolyásolhatja a születési sorrend kialakulását.
• A nagy családoknál a sorrend egynél többször is megismétlődhet.

Írta: Petre Veronika perinatális szaktanácsadó

Felhasznált irodalom: Cliff Isaacson és Kris Radish: A születési sorren elmélete, Alexandra Kiadó 2004
Folyt köv. Az Egyke        Az első szülött

2012.1.17.
Frissítve: 2026.5.18.

2010/10/12

Gyerek-asztrológia – HALAK- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

HALAK- gyermek / február 19.- március 20./ a vízzel labilis, téli, negatív polaritású (befelé forduló, be- és elfogadó) jegy.

Vezető gondolata:
KÖSZÖNÖM, HOGY SEGÍTHETEK!

-Ő a nagy bizonytalan, örökké tétova, merengő, aki saját álmain keresztül látja a világot. Alapvetően éteri lény, eleinte folyton bizonytalan, megrémül, sírva fakad. Lelke rendkívül érzékeny, ezért vigyázzunk arra, hogy ne kíméljük túl, ne kényeztessük el, mert soha nem fog megerősödni.
-Hiányzik belőle az önzés, az ego uralma, azt lesi miben lehetne szolgálatára környezetének, semmiféle önvédelemmel nem rendelkezik,elő kell segíteni annak kifejlődését. Bíztassuk akcióra, cselekvésre, döntésre és véleményalkotásra, muszáj megtanulnia nemet mondani, különben kiszolgáltatottá válhat egy erősebb jellemnek.
-Ritkán fog ellentmondani, szinte soha nem makacskodik. Szidalmazással, büntetéssel nem szabad a gyengécske, önálló akaratát elnyomni, de vigyázni kell, hogy jó irányba erősödjék tovább. Éledő döntésképességét dicsérjük arra okítva, hogy a negatív irányokat ne válassza, a dicséretre ki van éhezve.
-Könnyen nevelhető apróság, aki mindenkit tisztel, rajongva szeret, míg nem csalódik benne. Mindenkit önmagával egyenlőként kezel, számára a család tagjai közé tartoznak a háziállatok, sőt a szobanövények is. Olykor túlzottan szeret gondoskodni, gyakorlatiassá kell nevelni.
-Ne gúnyoljuk ki idealizmusa miatt, ő mesevilágban él, nem képes onnan kilépni, ne romboljuk szét ezt az állapotot, mert fantázia világot teremt maga köré és végül teljesen elszakad a valóságtól. Utazzanak a szülők a kis-Hallal a mesevilágba, különben soha nem fogják megérteni miről beszél, mit érez, mit miért tesz.
-Az önfeláldozás állapotában való élés sok energiáját felemészti, az állandósult pszichés stresszt a gyerek csak álmodozással képes kipihenni. Az álomországba menekülő Halak gyerek felnőve folytatja a már megszokott önfeláldozó életstílust, ők azok, akik könnyen az alkohol, a drog vagy a vallási fanatizmus csapdáiba esnek. Éreztessük vele, hogy amit elvárunk tőle, az saját személyiségének kiegyensúlyozott megteremtése.
-Könnyen elcsábítható negatív irányba, ő lesz az ügyeletes balek, ezért a szülők feladata, hogy már kis korban egyértelmű értékrenddel ajándékozzák meg, mely segít a későbbiekben a helyes döntést hozni. Hitessük el vele, hogy értékes, szeretni való, igazi egyéniség, aki jobbat érdemel annál, hogy kiszolgáltatottja legyen mások akaratának.

Uralkodó planétája: a NEPTUNUSZ /titokzatos bolygó, hozzá tartoznak a színek, szagok, vegyi folyamatok, a ködszerű amorf alakzatok, egymásba mosdó formák/.
Mesékben a neptuni jelleg a hazugságokban, a megtévesztésben, ármányban ölt alakot, ahol a szereplők csellel, csalással érik el céljukat. Ezeket a szituációkat használjuk nevelésre, kitárgyalva az ilyen eseményeket, elplántálni bennük a helyes erkölcsi értékrend alapjait. A kiegyensúlyozott, önmagával békében élő Halak gyakran válik művésszé, karitatív munkássá, pappá, apácává.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – VÍZÖNTŐ- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

VÍZÖNTŐ- gyermek /január 21. – február 18./ a levegővel fix, téli, pozitív polaritású (kifelé forduló, aktív, érzelmi) jegy.

Vezető gondolata:
SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG!

-Nem lehet mellette unatkozni, szétveti az életerő, a szabadságvágy és a tenni akarás. Énje kiteljesítésére, megvalósítására törekszik, figyeli a családot és véleményt is formál mindenkiről. Nevelése igazi erőpróba.
-Nyílt, egész életében gyermekien naiv tud maradni, ha csalódások nem keserítik meg. Szereti a szüleit, de nincs meg benne a tisztelet, előbb bizonyítani kell, hogy a felnőttek érdemesek a megbecsülésre /jó példa, emberségesség, igazságosság/.
-Közösségbe előbb jól beilleszkedik, majd robban, lázad, mivel jegykaraktere jellemző vonása a függetlenségre való olthatatlan vágy. Ösztönösen, gondolkodás nélkül hárítja a parancsokat, utasításokat.
-A bűnt, hazugságot, csalást megveti, s harcol ellene. Nem kedvel és tisztel semmiféle hatalmat. Vegyék őt komolyan, egyenlő félnek tekintve, hisz ő egy gyermektestbe rejtett békeharcos, forradalmár, ne gügyögjünk, selypegjünk neki, és mellőzzük a szeretetrohamokat.
-Hajlama van a fanatizmusra, a belső fantázia-világ kialakítására, ez leginkább a kamaszkor lázadó időszakában nyilvánul meg. Hogy ne váljék kezelhetetlenné, már egészen kis korban muszáj bizalmas viszonyt kiépíteni vele.
-A tiltás, elutasítás makacsságra ösztönzi, s végül mindent /hiszti, ruha-balesetek stb./ el fog követni, hogy akaratát érvényesítse. Be kell őt vonni az előkészületekbe, tervezésekbe, mert ha úgy érzi, hogy egyenrangú félként joga van, akkor nem akar majd ellenszegülni, sőt támogatja a mások kívánságát is.
-Technikai érzéke átlagon felüli, figyelni kell rá, mert könnyen képernyő-függővé válhat.

Uralkodó planétája: az URÁNUSZ /a Naprendszer legrenitensebb bolygója, mivel a tengelye a Nap felé mutat, ő a különcség, az extremitás és az egyedi megoldások planétája/
Mesékben az udvari bolond alakját kedvelheti, aki a meghökkentés képviselője. Számára a rövid, humoros, lényegre törő történetek érdekesek, ahol a főhős az igazság bajnoka.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – BAK –gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson.

BAK –gyermek / december 22.- január 20./ a földdel kardinális, téli, negatív polaritású (befelé forduló, be-, és elfogadó) jegy

Vezető gondolata:
RÁM LEHET ÉPÍTENI!

-Megbízható,csendes,törekvő,kitartó és rendkívül értelmes, amennyiben okosan, szeretettel, odafigyeléssel nevelik. Tiszteli a szüleit és érdeklődik a világ iránt.
-Mosolygós, komoly, megfontolt baba, aki szereti a nyugalmat, a már megismert ízeket, élményeket, ezért a család éljen békés, hagyománytisztelő életet.
-Meglepően koraérett, türelmesen figyeli a felnőtteket és pontosan utánozza a tetteiket, de még a viselkedésüket is, ezért különösen vigyázni kell arra, hogy mit teszünk vagy mondunk.
-Jó diplomáciai érzéke és kimeríthetetlen türelme van, kivár, és végül mindig eléri, amit akar. Nehéz vele vitatkozni, ha már kialakult a saját véleménye, végül úgyis neki lesz igaza. Nem az erejével, fürgeségével, ügyességével győzedelmeskedik, inkább a kitartása vezet eredményre. Remek humorérzéke van, nyitottságra és felszabadultságra érdemes okítani, vidámságát és humorát erősíteni.
-Számára a játék, a szórakozás, az ünnep is megtervezendő feladat, a szülők tanítsák meg őt a lazításra, a felhőtlen, szorongásoktól mentes örömre, közös játékkal mutassák meg milyen kellemes dolog a kikapcsolódás.
-A szabályok túlzott, mániákus tiszteletére hajlamos, az életét törvényekkel, szokásokkal zsúfolná tele és a környezetét is azok betartására szeretné kényszeríteni. Hogy ne váljék belőle szikár, elutasító és lekezelő bürokrata, az átlagnál is több érzelemmel, szeretettel vegyék körül, legyen a családi hagyomány része a kedvesség, a mosoly, az ölelés.
-Gyűlöli a tétlenséget, biztosítsunk számára értelmes elfoglaltságot, győzzük meg, hogy gyerekes játékai éppoly fontosak mint ha a ház körül segít.
-Az iskolai sikereket természetesnek veszi, hiszen megdolgozik érte. Kudarc esetén figyeljünk rá, hogy panaszkodja ki magát, mert komorrá, keserűvé képes válni. Szívesen vállal tisztségeket /napos, ügyeletes/ és buzgón írja a rossz pontokat a tanító néni számára, ezért félhetnek tőle és utálják. Tanítsuk meg neki, hogy a törvények fontosak, de a leglényegesebb szabály az emberség.

Uralkodó planétája: a SZATURNUSZ / messzi és titokzatos bolygó, mely gyűrűkkel rendelkezik, mint az Uránusz. A fegyelmezés, nevelés, korlátozás mind Szaturnusz jelleg, rideg, száraz, ellenséges erő/
Negatív mesefigurái: a gonosz boszorkányok, vén varázslók, hideg hüllők, ezek bénultságot, kővé merevedést okoznak. Pozitív figurái: a bölcs öreg remete, vagy anyó aki elkülönülten él a világtól, de jó. Az ésszel, erővel, ügyességgel, leleményességgel győzedelmeskedő szereplők megértetik vele, hogy az emberek számára fontosabb a törvények betartása, mint a minden áron való engedelmesség.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – NYILAS –gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

NYILAS –gyermek / november 23. –december 21./ a tűzzel labilis, őszi, pozitív polaritású (kifelé forduló, aktív, érzelmi) jegy

Vezető gondolata:
CÉL A CSILLAGOK BOLTOZATA, SŐT AZOKON TÚL, A VÉGTELEN!

-A lehetőségek gyermeke, akit szétvet az energia, lendületessége és csodálatos vitalitása hatással lesz környezetére, belőle minden válhat, ő a szélsőségek merész lovasa. Nem ismer határokat.
-Örök derűt sugároz környezete felé, mindenben képes meglátni a jót, ezt ösztönből, hitből teszi. Gondok, akadályok számára nem léteznek, félresöpri a szülői aggodalmaskodást, a veszélyre való figyelmeztetés el sem jut tudatáig.
-Gyűjtögetős, állandóan bővíti ismereteit, kincsekkel veszi körbe önmagát. Sikeres az emberek, csoportok, tömegek meggyőzésében, vezetésében, sokszor idealista,közülük kerülnek ki az ügynökök, jogászok, filozófusok, népvezérek, tanárok. De hajlamos olyan ügyekért is lelkesedni melyek a kárára lesznek, ezért neki jó példát kell adni.
-Kiválló a humora, lendületessége, örök optimista, természettöl adva visel rózsaszín szemüveget. Szelíd határozottsággal igyekezzünk helyes mederbe terelni lendületét, megállítani úgysem lehet, ha mégis erőszakot alkalmazunk a gyermek boldogtalanná válik.
-Őt csak a végletek hozzák igazán tűzbe, a szülők felelőssége, hogy helyes irányba tereljék és ügyeljenek arra, hogy valódi értékeket tekintsen vágyai tárgyának. Igen erős egyéniség, aki átveheti a környezete feletti irányítást.
-Mindig magasabbra, távolabbra tekint mint társai, érdemes empátiára nevelni, mert könnyen beképzeltté, dicsekvővé, hatásvadásszá válhat. Jó példával szerénységre, visszafogottságra okítsuk, tanítsuk meg lassítani, hogy időt tudjon szánni az örömök átélésére.
-Hajlamossá válhat az önbecsapásra, sokszor henceg nem létező, csak vágyott dolgokkal, óvni kell önmaga túlzásaitól.

Uralkodó planétája: a JUPITER / gigantikus méretű gázóriás, melynek színes légkörében viharok tombolnak/.
A nagysághoz, erőhöz és tekintélyhez vonzódó nyilas általában rendőr, katona, tűzoltó szeretne lenni. A felnőttektől igazságosságot, bölcsességet, jóindulatot vár el, éles szemmel figyeli környezetét, tudja melyik felnőtt követ el hibát.
A modern meséket, kitalált történeteket szereti, pld. a Potter könyvek derűs óriása a kedvére való szereplő.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – SKORPIÓ- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

SKORPIÓ- gyermek / október 24.- november 22./ a vízzel fix, őszi, negatív polaritású, (befelé forduló, be-, és elfogadó) jegy.

Vezető gondolata:
EGY ÉLETEM, EGY HALÁLOM…MÉGHOZZÁ MINDENÁRON!

-Igazi egyéniség, tudja mit akar és nem fél azt megszerezni. Nem ismer határokat, semmiféle veszély nem riasztja, pajkos és eleven.
-Titokzatos, a gondolataiba nem enged betekintést, fontos, hogy a szülei mennél hamarabb mély lelki kontaktust építsenek ki vele. Soha ne próbáljuk becsapni, ő ugyanis mindig rá fog érezni az igazságra.
-A kialakított, közösen elfogadott és megszokott napirendet ne törjük meg, hogy tisztába lehessen azzal mi következik, biztosítsuk, hogy bennünk soha „nem fog csalódni”.
-Nem ismeri a félmegoldásokat, imádja a végleteket, szeret mindennek a végére járni, titkait kikutatni /szétszedett kisautók, kibelezett babák!/. Nem ismeri a félelmet sem, az egyszerű tiltás kevés a perzselő kíváncsisággal megáldott csemetének, nagy odafigyelést, sok türelmet kíván.
-Szenvedélyes viselkedésű, rajongásig képes szeretni, de ha becsapják, ígéretet nem tartják be, a rajongása átcsap forró haragba, sértettségbe, gyűlöletbe. Nagyon zárkózott, ez alaptermészete, szükséges „bizalom-szelepet” beépíteni a lelkébe, nehogy teljesen zárt kamasszá váljon, a kialakult bizalmát könnyű elveszíteni.
-Bíztassuk arra, hogy mindig bátran, őszintén közölje akaratát, s ha az humoros vagy bántó is, soha ne nevessük ki vagy szidjuk meg miatta. Ha bizalmába fogadta szüleit, a leghűségesebb szövetségessé válik.
-Zárkózottsága, csendessége irritáló lehet a közösségekben, de ha piszkálni kezdik makacsul hallgat, még inkább bezárul és a megfelelő pillanatra vár, hogy bosszút állhasson. Értelmes és a végletekig kitartó, ráér, sokáig forralja tervét. Bosszúszomját már az óvodai évek előtt meg kell fékezni, az igazságos, egyértelmű, hűvös fejjel kirótt büntetést a kis-Skorpió megérti, elfogadja, az a szülővel való kapcsolatát nem rontja.
-Óvodában, iskolában nem sok barátja lesz, mert igényes, válogatós. A szülő figyeljen oda milyen pajtásokat szed össze, mert a barátság számára megbonthatatlan szent kötelék, képes vakon követni bármilyen veszélyek közé azt akit szeret.
-Energiája kimeríthetetlen, a kudarctól csak még hevesebbé válik. Soha el nem bukik igazán, mindig képes talpra állni, ezzel környezete számára jó példát mutat. Tartózkodó, de egyértelmű szeretettel vegyük körbe, s a negatív tulajdonságainak kialakulását nagyon korán, határozottan akadályozzuk meg.

Uralkodó planétája: a PLÚTÓ / a Naprendszer legkülső bolygója, az elkülönülő, távoli és titokzatos. Rendelkezik egy holddal, ezáltal a kettősség, a páros lét üzenetét is közvetíti/.
Ha a plútói hatás kifelé nyilvánul meg, vagyis a kis-Skorpió nyitott, aktív, pajkos, energikus és kapcsolatteremtő, akkor igyekszik átalakítani környezetét. Ám nem ajánlatos mindenben behódolni akaratának, mert végül erőszakossá, diktatórikussá válik. Ha ez az erő befelé hat akkor csendes, bezárkózó, titokzatos lesz, saját énjének megteremtésével foglalkozik, ekkor igyekezzünk bizalomból, szeretetből hidat verni a lelkéhez, mert különben később kizárólag önmagával lesz elfoglalva, másokat megvetve, akadálynak tekintve az önmegvalósítása folyamatában. Mindig két véglet között mozog, szüksége van arra, hogy tapintatosan, de határozottan irányítsák, nehogy eltévelyedjen, ugyanis könnyű őt rossz útra csábítani.
A mesékben a Jupiter hatást az óriások, a nagy, hatalommal bíró, pozitív hősök hordozzák. Ő is a „varázslós” meséket kedveli, ahol rengeteg titokzatos, sötét bűbáj esik meg a szereplőkkel /pl.:Potter-könyvek, Mátyás király álruhában stb./ Igyekezzünk olyan meséket választani számára ahol jóra használják a tudományt és maguk a bűbájosok sem gonoszok.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – MÉRLEG–gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

MÉRLEG–gyermek /szeptember 24.-október 23./ a levegővel kardinális, őszi, pozitív polaritású (kifelé forduló, aktív, érzelmi) jegy.

Vezető gondolata:
AKKOR VAGYOK RENDBEN, HA TE RENDBEN LEVŐNEK /SZÉPNEK, OKOSNAK stb./ LÁTSZ!

-Kedvességével, bájos kisugárzásával mosolyra, ölelésre készteti a felnőtteket. Rosszul tűri, ha szomorúságot, bánatot, félelmet érez a környezetében, ő lesz a „nagy vigasztaló”.
-Rendkívüli mértékben szüksége van a kiegyensúlyozott, csendes és nyugodt családi életre, igyekezzünk megkímélni a durva konfliktusoktól. Sokat beszélgessünk vele, hogy érezze a család összetartását, s el is merje mondani szomorúságai valódi okát.
-Örökösen simogatásra, ölelésre, dicséretre vágyik, mert önbecsülése, pozitív énképe gyenge, másoktól várja a megerősítést, környezete tükrében nézi, látja önmagát.
-Órákig képes bárkivel elbeszélgetni, vagy meghallgatni másokat. Nagyon empatikus, a környezetében élőknek segíteni szeretne, ezért rengeteg barátja lehet. Jó humorával az események középpontjába kerülhet.
-A diplomatikusság és kompromisszumkészség mestere, ösztönösen rátalál az egyensúlyra. De nagyobb korában határt kell ennek szabni, mert az a bizonytalanságából fakad, nehogy
egyhelyben topogó, döntésképtelen felnőtt váljék belőle. Biztatással vegyük rá, hogy döntsön magáról.
-Láthatatlan „lélekantennáival” fel tudja deríteni mások titkolt hangulatát, érzésvilágát, gondolatait, és ezt ki is használhatja /manipulál/, de olyan finoman, hogy a szülő csak később jön rá mi történt. Amikor rádöbbenünk, hogy az orrunknál fogva vezetett bennünket beszélgessünk el vele, de ne pirítsunk rá, ne szégyenítsük meg. Jobban tudunk rá hatni azzal, hogy: „a mamát most elszomorítottad”, ekkor ő, mivel nem akar bánatot, bajt látni, érezni maga körül, inkább dönt: nem teszi többé.

Uralkodó planétája: a VÉNUSZ / Esthajnalcsillag a magyar mondákban, melyről a szépség, harmónia és a nőiesség jut eszünkbe elsősorban, de a birtoklás, befogadás, a vonzás és a vonzódás, a csábítás erejét is magában hordozza/.
A kis-Mérleg az érintést, simogatást gátlás nélkül alkalmazza ismerkedés közben, kedvességével kitűnik a többi jegykarakter közül. Később a nevelés során a vénuszi elem „felöltözködik”, álarcot vesz fel, szégyenlősen takargatni kezdi magát, de ha nem éri sok visszautasítás, trauma, egész életében ragaszkodó, emberbaráti lesz. Nagyon érzékeny, szeretetéhsége átlagon felüli, könnyű megbántani, sokáig duzzog, hajlamos magába fordulni, visszahúzódóvá válik, ekkor legyünk hozzá nagyon türelmesek, játszunk, meséljünk, beszélgessünk vele sokat. A szépséghez, sziporkázáshoz való vonzódását nem kell kielégíteni mindig, különben olyan kamaszt nevelünk, aki dührohamot kap, ha nem vesszük meg neki a kirakat kincseit.
A mesékben a szépséges királykisasszonyokhoz, tündérekhez vonzódnak, azokhoz szeretnének hasonlítani, még akkor is, ha fiúk.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – SZŰZ- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

SZŰZ- gyermek / augusztus 24. – szeptember 23./ a földdel labilis, nyári, negatív polaritású (befelé forduló, be –és elfogadó) jegy.

Vezető gondolata:
MEGÉRTEM ÉS RENDBE RAKOM!

-Éles eszű, szolgálatkész, kedves, házias, családcentrikus, törekvő, a rendet, rendezettséget kedveli. Fokozottan érzékeny, sérülékeny ezért több törődést, gondoskodást igényel, rengeteg szeretet lakozik benne.
-Alapos, lelkiismeretes, takarékos, tiszta. Igyekezzünk önállóságra nevelni és ügyeljünk arra, nehogy túlságosan rendmániás, saját korlátai között szorongó személyiséggé váljon. Ügyeljünk arra, hogy a családi harmónia ne bomoljon meg körülötte, de ha mégis, akkor legyen mellette valaki, aki megnyugtatja, elmagyarázza neki a baj okát.
-A hazudozást, bántást rosszul tűri, a váratlan, logikátlan dolgok nyugtalanítóak számára, a rend, a kiszámíthatóság neki egyenlő a boldogsággal. Őt arra kell bíztatni, hogy lazítson kicsit, nem kell mindent azonnal a helyére tenni, mivel e túlzásoktól görcsösé válhat.
-A magánélet nála szent dolog, ne faggassuk, mert akkor zárkózottabbá tesszük, inkább legyünk a közelében, türelmesen adjunk neki alkalmat arra, hogy megnyíljon.
-Őt nem a diadal, a sikerélmény érdekli, mindig az abszolút rendre törekszik. Szeret aprólékos feladatokkal foglalkozni, de ne hagyjuk, hogy ezekben elvesszen, legyünk határozottak, zökkentsük ki őt pepecselő állapotából. Lényeges, hogy a szülők erősítsék meg az önbizalmát, hogy ő okos és ügyes, tehát képes gyorsan és jól dönteni.
-Az önfeláldozásig kötelességtudó, gyakran szorong /mi lesz ha…/ és önvád gyötri, már kicsi korában tanítsuk meg szórakozni, kikapcsolódni, felszabadultan játszani, pihenni, nehogy barátok nélkül maradjon rögeszmésen a feladataival.

Uralkodó planétája: a MERKÚR /ő kering leggyorsabban a központi égitest körül, mérete nem nagy. Ő a gyermekek planétája/
A szűz-gyermek elveszettnek érzi magát a mi óriási felnőtt világunkban, mivel önbizalma nem nagy, erősítsük kitűnő tulajdonságait: ügyességét, eszességét. A világ akkor biztonságos, átlátható számára, ha mindennek van helye, s azt oda is tesszük, ezért rendszerezéssel kompenzál. Kedves tárgyaihoz erősen ragaszkodik, megkérdezése nélkül soha ne dobjunk ki semmit a gyűjteményéből.
A mesékben a számára ideális méretű manók, törpék, állatok a mesehősök, akik lehetnek nyerők, ha az erejük helyett az eszüket használják. Racionális az ízlésvilága, a túlságosan kitalált lények untathatják, a logikátlan cselekmények nyugtalaníthatják. A hosszabb meséket is szereti, lényeg az, hogy azonosulni tudjon a főhőssel, aki saját győzelmét kivívva erősíti a kis szűz önbecsülését.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – OROSZLÁN- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

OROSZLÁN- gyermek / július 23.-augusztus 23./ a tűzzel fix, nyári, pozitív polaritású (kifelé forduló, aktív, érzelmi) jegy.

Vezető gondolata:
FENSÉGESEN URALNI ÉS BERAGYOGNI MINDENEKET!

-Bátor, döntéshozó, energiában gazdag, erős egyéniség. Jó ítélőképességű, aki nem tolerálja a negatív jellemvonásokat. Megérzi és felismeri a gyengeséget, ügyeskedést, füllentést, vele komolyan kell bánni, beszélni, s okosan határozottan viselkedni, különben nem fog tiszteletet érezni. A mama legyen szeretettől sugárzó, biztonságot nyújtó, a papa pedig egyenes jellemű, szilárd, aki tévedéseit is beismeri, vállalja.
-Az erőt, becsületességet tiszteli, ezért legyünk vele nyíltak, határozottak, egyenesek.
-Kitartó, céltudatos,nagylelkű, teljesítményét jutalmazzuk, dícsérjük.
-Ha elkényeztetjük, egocentrikusá, követelőzővé válik, dühroham, hiszti, duzzogás esetén, ha komolyan, értelmesen és nyíltan elmagyarázzuk a tényállást, meg fogja érteni.
-Ha folytonos vereségek, csalódások érik erőtlen lesz, kudarckerülő, lustálkodó. Ezt meg kell előzni, figyelve rá, hogy kellő mennyiségű sikerélményt, dicséretet gyűjthessen be, de soha ne jutalmazzuk igazi ok, elvégzett teljesítmény nélkül, mert elvesszük tőle a sikerélményt.
-Vezető egyéniség, erősítsük benne a kegyes uralkodó pozitív képét, aki ezt nem zsarnokoskodásra használja. Tiszteli a nyílt fellépést, az egyértelmű és becsületes törvényeket, sha vigyázunk arra, hogy ne alázzuk meg mások előtt, akkor megérti majd hol hibázott, s nem teszi többé.

Uralkodó planétája: a NAP /mely bolygórendszerünk közepe, körülötte forog a mindenség!/
A kis oroszlán számára először a Nap szerepét az anya tölti be, hisz ami igazán fontos és jó /táplálék, gondoskodás, szeretet/ tőle ered. Az apa szerepét majd akkor érti meg, mikor nyiladozó értelme kezdi felfogni a viselkedésminták rendszerét. Felfogja, hogy nem ő a család napja, de elkezd úgy gondolni magára, mint az apa mellett keringő kis-napra, s ez a mesékben a király-királyfi viszonyban mutatkozik meg. Engedjük kérdezni, hisz faggatózásaiból megtudhatjuk, mik azok a fájó pontok, amikkel még nincs tisztában. Az óvodában rá kell ébrednie, hogy más gyerekek is vannak, akik épp oly fontosak mint ő maga. Az okosan nevelt, szeretettel gyámolított csemete bátran helyt fog állni a közösségekben, míg a magára hagyott, „trónja fosztott” gyerek elkeseredik, magába fordul, vagy dühöng. Minden életszakaszban szüksége van példaképre, tekintélymodellre, ne feledjük a szülők azok, akik saját példájukkal nevelik, okítják gyermeküket.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – RÁK-gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

RÁK-gyermek: /június 22.-július 22./ a vízzel labilis, nyári, negatív polaritású (befelé forduló, be- és elfogadó) jegy.

Vezető gondolata:
NEM BÁNTHATSZ, MEGVÉDEM MAGAM! ITT BENT MI MÁR BIZTOSAN NEM BÁNTJUK EGYMÁST, IGAZ?

-Rendkívül mély érzelmi élete van, minden lelki eseményt erősebben él át, mint mások. Vegyük komolyan, vigasztaljuk, de ne dőljünk be érzelmi zsarolásának.
-Csendes, ragaszkodó és hálás, a családtagok hangulatát érzékenyen fogja. Testvéreihez előzékeny, ő enged, hogy elkerülhesse a veszekedést, kiabálást, a szülőnek a háttérből ezt figyelnie kell, nehogy örök védekezésre kényszerüljön.
-Házias, vonjuk be a takarítási, konyhai munkákba, azzal jól motiválható.
-Lelke nagyon törékeny, a közöny, a rideg szó is szomorúvá teheti, maradandó megbántottságot érez ezért bizalmas, bensőséges viszonyt alakítsunk ki vele, hogy igaz társra találjon a szüleiben. Ez nem lesz nehéz, mert ő is családszerető és ragaszkodó, fontosak számára a családi ünnepek, közös programok.
-Védtelen a traumák ellen, gyakran kétségbe esik, bűntudata van, ezért ilyenkor fokozottabban figyeljünk rá, érintsük, öleljük, simogassuk őt. Nyugodt, csendes beszélgetésekkel erőt, bátorságot adjunk neki.
-Csendesebb, magányt jobban kedvelő mint kortársai, a szülőnek némi kényszert kell alkalmaznia, hogy kimozdítsa őt óvó remeteségéből, vigyék emberek közé. Ismerje meg a felnőttek sérülékenységét, fájdalomról, kétségekről beszélhetünk neki ha valamilyen közös probléma merül fel.
-Ha önsajnálattal, hisztériázással, tombolással erőszakolja a környezetére akaratát meg kell állítni, az „ezzel elszomorítod a mamát” érvelés hat rá, mert nem tudja elviselni, hogy valaki körülötte rossz hangulatban van. Sok türelem, bölcsesség és szeretet kell, hogy a kicsi, félénk, gyámoltalan Rák csemete erős páncélú, kiegyensúlyozott jellemű kamasz, majd felnőtt legyen.

Uralkodó planétája: a HOLD / a legerősebb éteri töltéssel bíró, lágy, érzelmi, sejtelmes és engedékeny/
A Hold-víz hatás alatt álló /árapály!/ Rákok érzékenyek, érzelmesek, szeretet-igénylők és nyújtók.
A mesékben az anya a pozitív főszereplő, tőle indul útjára a fiúgyerek s végül a királylányhoz érkezik meg, holdtól-holdig vándorol, miközben erősödik, okosodik, felnőtté válik.
A negatív hősnő a vasorrú bába, a gonosz mostoha ők képviselik az elrettentő példát és megtanítják a gyermeknek melyek azok a megoldások és cselekvések amiket kerülni kell.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – IKREK- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

IKREK- gyermek: / május 21. – június 21./ a levegő elemmel labilis viszonyban álló, tavaszi, pozitív polaritású (kifelé forduló, aktív, érzelmi) jegy.

Vezető gondolata:
IS-IS, VAGY-VAGY… DE AKÁRHOGY IS, ERRŐL MINDENKINEK TUDNIA KELL!

-Élénk, sürgő-forgó, beszédes, és rendkívül értelmes gyermek, akire összes érzékünkkel figyelni kell, nehogy bajt okozzon magának vagy másoknak. Fokozott érzékenysége van az információcsere iránt, igyekezzünk jó és türelmes szóval az értelméhez férkőzni, ne akarjuk keményen megfékezni, apránként vegyük rá arra, ami hasznos vagy szükséges.
-Közlékeny, nyitott és gyors felfogású, ne akarjuk belefojtani a szót, inkább keressünk számára olyan elfoglaltságokat ahol élvezheti és kiélheti a szót /pld. színjátszó kör/. Ha máshol nem szívesen hallgatják meg, nem figyelnek rá, vagy leintik akkor az elektronikus társalgók rabjává válhat.
-Hajlamos a felületességre, kapkodásra, felszínességre, ezért célravezető lehet a rendszeretetre, rendszerességre való nevelés.
-„Igen, de …” variáció híve, ha konfliktus helyzetbe keveredik csűri-csavarja a tényeket még a szülőt is összezavarja. Ezért dús fantáziával és érzékeny, empátiás készséggel kell rendelkeznünk, hogy a penge ésszel érvelő fürge gyermekünk előtt járjunk mindig egy lépéssel.
-Nyughatatlan, felületes, egyszerre több dolgot csinál, a nagy, komoly beszélgetések untatják ezért érdemes okításainkat vidám, tanulságos tanmesékbe csomagolni.
-Nagyon talpraesett, időnként kétszínű, megbízhatatlan, ezért erősítsük igazságérzetét, tanítsuk meg neki, hogy a lehetőségeket úgy használja ki, hogy másoknak ne okozzon bajt, fájdalmat, ne térjen le a becsület útjáról.
-Kedveli a játszmákat, élvezi szellemi fölényét, szeret idegesítővé válni túlfeszítve a húrt, hogy ne vegyék őt komolyan és ne akarjanak nehéz dolgokat rábízni, azokba őt bevonni.

Uralkodó planétája:a MERKÚR / kicsi, ő kering leggyorsabban a Nap körül/ a játék, mozgásigény, gyorsaság jegyük karaktere.
Az iker-gyerek folyton kompenzálja kicsinységét, igyekszik nálánál kisebb dolgokkal, élőlényekkel /pld. kölyök állatokkal/ körbevenni magát. Jó, ha az ő szobáját az ő méreteihez illő bútorokkal, tárgyakkal rendezzük be, ez biztonságérzetet, ragaszkodást szül, rávehető, hogy óvja és rendben tartsa azt.
A mesékben a kicsi lényekkel: manókkal, törpékkel azonosul. A furfangos népmesék parasztlegényét is kedvelheti, de a szülő figyeljen arra, hogy a tisztesség és a furfang egyensúlyban maradjon. A mesék rövidek, meglepőek, szellemesek legyenek, különben elunja őket. E mesékben a kicsik győzedelmeskedjenek és lassan, de biztosan megnőnek, ezzel a gyermek szorongásait csökkenthetjük.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

Gyerek-asztrológia – BIKA- gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

BIKA- gyermek / április 21.- május 20./ a földdel szilárd kapcsolatban lévő, tavaszi, negatív polaritású (befelé forduló, be-és elfogadó) jegy.

Vezető gondolata:
LASSAN JÁRJ, TOVÁBB ÉRSZ, S KÖZBEN MÉG JÓL IS ÉREZHETED MAGAD!

- Nyugodt, békés természetű gyermek, akinek környezete gyakran nehezen érti és viseli el lassúságát. Jól érzi magát a látszólagos semmittevésben. A szülő simítsa el a konfliktusokat és igyekezzen a gyereket „gyorsítani” sok törődéssel, hogy érezze a biztonságos gondoskodást.
- Óvja saját kedvenc játékait, holmiját. Ha azonban túlzásba viszi a birtoklást, s az átcsap irigykedésbe, próbáljunk igazságérzetére hatni, hiszen ő alapvetően jószívű, csak jegyének markáns jelleme teszi őt makacsul ragaszkodóvá. Beszélgessünk el vele milyen előnyökkel jár, amennyiben hajlandó lemondani a tárgyak görcsös ragaszkodásáról. Jó módszer lehet, ha mi is „makacs Bikát” játszunk /valami csak a mienk, azt nem kaphatja meg/, ezután kössünk kompromisszumot, adjuk neki kölcsön a vágyott holmit, cserébe kérjük el az övét, majd visszacserélve bizonyíthatjuk, hogy nem történt semmi baja a játékának.
- Békés jellemű, csak akkor támad, ha más kiutat nem talál, ám ha felbőszítik s harcba kezd, ott kő kövön nem marad. Segítsük konfliktus megoldási képességét, oktassuk az értelmére hatva.
- Kényelmes, lassú, olykor lusta gyermekünk megmozdítása olykor komoly feladat. Ne türelmetlenkedjünk vele, mert azzal véglegesen mozdíthatatlanná tesszük. Ne tegyünk neki hamis ígéretet, ne csapjuk be, mert az mély sebet hagy a lelkén, édességgel, finomsággal könnyű elcsábítani, de épp úgy tud örülni az erkölcsi eredménynek is.
- Nehéz felfogásúnak tűnhet, ám nem a tanulás megy neki nehezen, hanem a gyors, sziporkázó önkifejezés, ő valójában mély tudású. Szüksége van arra, hogy pontosan, részletesen átlássa a dolgokat, azok alapjait, összefüggéseit, mert csak így képes elfogadni a világot / makacs miértek /
- Nagyon kitartó, de csak azt a dolgot fogja végig vinni, amiben öröme telik. Létszükséglet számára a dicséret, ereje, kitartása van, hogy megszerezze azt.

Uralkodó planétája: a VÉNUSZ. Erről a szépség, a harmónia , a nőiesség fogalmai jutnak eszünkbe, de a birtoklás, befogadás, vonzás és vonzódás erejét is magában hordozza.
Nagyon érzékeny, szeretetéhsége átlagon felüli, könnyű megbántani, duzzog, hajlamos „magába fordulni”. Ilyenkor legyünk vele rendkívül figyelmesek, türelmesek, játszunk, meséljünk neki /a túlzott nassolása kielégítetlen szeretetéhségére utal!/. Szívesen veszi körül magát formás tárgyakkal, vonzó emberekkel, tehetsége lehet a zenéhez.
A mesékben a tündérekhez, királykisasszonyokhoz vonzódik, de kedvelt figurája lehet a biztonságot sugárzó óriás, robosztus favágó is.
Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.

/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

2010/10/11

Gyerek-asztrológia – KOS-gyermek

Ki leszek, ha nagy leszek?

Vajon mit üzennek gyermekünkről a csillagok, milyen titkokat súgnak meg annak, aki képes olvasni bennük?
A sors nem végzet. Akárki is lehet a gyermekünkből, de nem árt, ha értjük csillagjegyének üzenetét…
Tudjuk, a szülőnek a legfontosabb, hogy gyermeke jó, helyes nevelést kapjon. A gyermek szeretne megfelelni szülei elvárásának, ugyanakkor születési jegyének hatása, energiái szerint igyekszik kibontakoztatni egyéniségét. Az akarat és az érdek ütközése által a gyerek lelki sérüléseket gyűjthet be mindjárt élete első éveiben. Ha olyasmire kényszerítjük, olyant várunk el tőle, amihez benne nincs út, akkor boldogtalanná tesszük őt és önmagunkat is. Ha azonban ismerjük rejtett tehetségét, ma még szunnyadó, de a csillagjegyéből kiolvasható jó tulajdonságait, akkor azokat erősíthetjük, támogathatjuk.

Asztrológiai szempontból mindenkinek két állatövi jegye van, és ezek közösen határozzák meg életét. A Nap-jegyet a születés napja határozza meg. A Nap minden évben megteszi útját a 12 állatövi jegyen keresztül, ugyanakkor minden egyes napon, amikor felkel, és lenyugszik, szintén áthalad a 12 jegyen.
Az a napszak, amelyben születtél az aszcendens jegye, más néven a „felkelőjegy” az a jegy, amelyik éppen felkelőben van a keleti horizonton a születésed pillanatában. Tehát tizenkét különböző módon lehet valaki pld. „kos”.
Gyermekünk várható jellemét, lehetőségeit előzőeken túl még a jegyéhez tartozó, abban uralkodó planéta karaktere, s annak a horoszkópban való elhelyezkedése is befolyásolja, vagyis melyik házban és más planétákkal milyen összefüggésben van jelen. Nem csoda, hogy az újságokban olvasható jegykarakter-leírások sokszor eltérnek tapasztalatainktól, hiszen nem tudják figyelembe venni az adott személy aszcendensét s a planéták pontos helyzetét a horoszkópban.
Ne feledjük, a világba tiszta lappal, tapasztalatlanul érkező újszülött úgy alakítja ki saját személyiségét, hogy a planéták együttállásából eredő karakter-vázára a közvetlen környezetétől ellesett viselkedésmintákat aggatja fel.
Tehát kivel is élünk együtt, milyen lehetőségek bújnak meg gyermekünkben, miben segítsük, mire bíztassuk, mit igyekezzünk elkerülni, mely időszakban mire számíthatunk? Erről súgnak nekünk a csillagok!

Lássuk mik a legfőbb tényezők, amikre a gyermek nevelésekor figyelnünk kell, hogy kiegyensúlyozott, önmagával békében élő felnőtté válhasson?

KOS-gyermek /március 21.-április 20./ a tűzzel kardinális, tavaszi, pozitív polaritású (kifelé forduló, aktív, érzelmi) jegy.

Vezető gondolata:
MEGISMERNI, ÁTTÖRNI MINDENKI ELŐTT, S KÖZBEN BECSÜLETESNEK MARADNI!

- Tüzes jellemét néha nehéz elviselni. Őt tiltással nem lehet nevelni, mivel hajlamos a lázadásra, akaratosságra, erős, kitartó, makacs és az akadályok még inkább feltüzelik. Nála célravezető a keménység, ha az igazságos, ebből tudja, hol a határ. Az egyenes, őszinte szó eredményre vezet nála.
- Merész, lendületes, szeret veszélyesen élni, izgatják a világ kihívásai, testi épségét is kockáztatja, ezért ajánlatos rá nagyon odafigyelni. Kudarcaiból ritkán tanul „fejjel megy a falnak”, erről nyílt és eszes érveléssel /nem tiltással!/ lehet leszoktatni, hogy felnőtté válva meg tudja fontolni, mikor alkalmazza a rá jellemző „felöklelő” módszert.
- Óvodában, iskolában azonnal vezéregyéniséggé válik, számos követője lesz, de hajlamossá válik a parancsolgatásra, ezt védjük ki azzal, hogy értelmes munkát adva neki lekötjük tűz-energiáját.
- Mivel nagyon szeret mozogni, kipróbálni az erejét, tereljük sikerélményt nyújtó tevékenységek felé, mint pld. a sport, de a sport-nemet ösztönös ráérzéssel ő válassza ki, különben hamar elveszti érdeklődését, a kitartás ugyanis nem erős oldala.
- Lovagias, becsületes, egyenes jellem, aki más gyerekeket megvéd, de naiv és nem mindig tudja, hol az igazság. Ekkor is a bölcs, higgadt szó vezet nála eredményre.
- Sokszor önzőnek tűnhet, pedig csak az empátia, a beleérző képesség hiányzik belőle, mivel ő nem tud mások fejével gondolkodni. Mesékkel, türelmes beszélgetésekkel csepegtethetünk empátiát gyermekünk lelkébe.
- Képtelen veszíteni, a legbékésebb játékot is vetélkedésként éli meg. A sport lehetőséget ad neki a küzdelemre, a megmérettetésre és a győzelemre, de közben önfegyelemre, a szabályok elfogadására is megtanítja.
- Míg a fiúk ritkán trükköznek, ők a nyílt megmérettetés hívei, a lányok hajlamosak az álcára, hogy amire vágynak azt elérjék /szende kislány aki utána irányítóvá válik/.

Uralkodó planétája: a MARS, /mely a háború istenéről kapta a nevét/
Mesehősei: a harcos, győzedelmes főhősök, ügyelni kell a példakép állításra! Mértéket kell tartani az erőszakos rajzfilmek, számítógépes játékok „fogyasztásában”. Indulatkitöréseikor csak tiltani, büntetni nem ajánlatos, mert az elfojtott indulatok gyakran törnek ki nála testi tünetekben /láz, gyulladás, kiütés/, türelmes, megértő, odafigyelő gondoskodás az egyetlen helyes megoldás.

Kérem, ne feledjék soha, hogy a gyermek horoszkópját ismerő, azt használó szülő jutalma a kiegyensúlyozott, boldog ember.
/Felhasznált irodalom: Böszörményi Gyula – Rákos Péter Gyermekasztrológia c. könyve- 2004.évi kiadás/
Összeállította: Gyimesi Ferencné

2010/05/04

Testvérharc

Gyermekeink életében bizony nem ritka esemény, amikor testvérként konfrontálódnak. Hiába vágyunk arra, hogy szeressék egymást, tiszteletben tartsák egymás dolgait, mégis bekövetkezik az a sajnálatos körülmény, hogy veszekedést hallunk, vagy rosszabb esetben verekedésbe torkollik nézeteltérésük.

Sokszor hallom azt szülőtársaimtól, hogy nem értik, miért különböznek annyira a gyerekeik egymástól, hiszen ugyanazon szülők génjeit hordozzák és egyformán is nevelték őket.

A nevelésben, mindegyik gyermekünkkel szemben az értékrend közvetítésében kell egyformán következetesnek lennünk, a személyiségük érzékenységétől függően, pedig különböző módszereket kell alkalmaznunk. Amivel az egyiknél eredményt érhetünk el, az a másiknál hatástalan lehet. Az egységes nevelési elvet leginkább a testvérharc esetében kell bevetnünk.

A veszekedések esetében ügyeljünk arra, hogy nem vehetjük magunkra az „igazságosztó” szerepét. A döntőbíráskodás, azért sem sikerülhet, mert minden igyekezetünk ellenére sem fogjuk tudni kideríteni, hogy ki kezdte, ki a hibás, ki ártott többet a másiknak, vagy ki ütött először stb.
Ilyen esetben csak fokozzuk az átmeneti rossz viszonyt és az alkalmi válságot elmélyíthetjük közöttük, sőt hibás „tényfeltárásunk” esetén a gyermekek igazságérzete is csorbát szenved.

A testvérharc lecsillapításakor, ne kitörésének okát kutassuk, hanem arról beszéljünk, hogy ez a hangnem, ez a mód az akarat érvényesítéséhez, részünkről nem tolerálható. Ezt mi nem vagyunk hajlandók eltűrni, elszenvedni, elhallgatni, stb., mert fáj nekünk, ha szeretteink veszekednek egymással, vagy, mert ez ellenkezik a…., sérti az értékrendünket, mert…, stb.

Azzal, hogy nem vállaltuk át a probléma-megoldást, és figyelmeztetjük őket a betartandó szabályokra, beletanulnak a kulturált érdekérvényesítésbe is.
Persze csak akkor, ha ebben példát is mutatunk nekik, és nem csak papolunk róla.

Mit tehetünk, ha ezzel a módszerrel már nem érünk el eredményeket, és a szabályok elfogadtatása lehetetlenné vált számunkra?

A kialakult szituáció szerint és az életkori sajátosságok figyelembevételével kell meghatározni, mit tanácsolunk a kettejük problémájának megoldásában, és ebben milyen szabályok betartásához ragaszkodunk. Ne álljunk le vitatkozni, érvelésekbe bonyolódni, csak nyilvánítsuk ki, hogy a nézeteltéréseik elrendezésében mik a szabályaink. Ez legyen rövid, egyszerű, érthető, nem litánia, mert arra becsukódnak.

A konfliktusok megoldási igényét hangsúlyozva, vigyázzunk arra is, hogy ezt csak egyszer mondjuk el, mint első figyelmeztetést, amivel párhuzamosan mindegyik félnek egyformán helyezzünk kilátásba olyan „büntetést” amit valóban be is tudunk tartani. Ez nem lehet sem verés, sem megalázás! Mindig olyan szabályozó legyen, ami nem szeretetmegvonás és nem akadályozza a gyerek szabadságát, fejlődését.

Például teljesen fölösleges olyan dolgokkal előhozakodni, amit nem tudunk, és nem is lehet megvalósítani. (Néhány elriasztó példa ezekből: elvisz a rossz manó….., állj a sarokba…, nem jöhetsz ki a szobádból x ideig …., nem mehetsz el a ….., többet nem jöhet ide a …., mostantól egy hétig….. )

A legegyszerűbb ez esetben egy tervezett program vagy áhított tárgy megvonását, nagyobb korban a zsebpénz bizonyos részének elvonását előre vetíteni, és remélhetjük, hogy másod sorban nem is kell alkalmaznunk a bevezetését.

Ezek a „fegyelmik” segítenek abban, hogy ismét súlya legyen a szavainknak, és a tiszteletteljes szülői szerepkörbe léphessünk vissza. (Ha másodjára valóban be is tartjuk ígéretünket, nem csak sokadszorra ismételgetjük)

Az ilyen légkörben pedig nem alakulhat ki gyermekeink közöttük tartós ellenszenv, hiszen nem az lesz az üzenet számukra, hogy egymás elleni csatáikban még a „papa-mama kedvence” státuszért is meg kell küzdeniük.

Következetességünkkel pedig elérhetjük, hogy hadakozó gyermekeink belássák, jobb megdolgozni a mielőbbi békülésért, mint az együttes „büntit” elszenvedni a lefektetett szabályok figyelmen kívül hagyásával.

Idővel pedig észre fogjuk venni, hogy a rossz viszony nem mélyül el csemetéink között, hiszen intoleráns viselkedésük következménye, soha nem a nyertes és vesztes szerepét kényszeríti rájuk, hanem a szövetséget erősíti közöttük az „irányító hatósággal” szemben, amely nem volt hajlandó a (gyermeki elvárás szerinti) igazság-tevésre.

Írta: Györgyi

2010/04/15

Körömrágás

A betegség tünetekben jelenik meg. A TÜNETEK TUDATUNK ANYAGBA ZUHANT ÁRNYÉKOLDALAI nem tudatosak számunkra.
Amit nem akarunk megélni, azt kell a tünetekben megtapasztalnunk, megvalósítanunk. A tünet őszintévé tesz. Az emberi egyoldalúságot kompenzálja. A betegség rákényszerít, hogy maradjunk az egység felé vezető úton TEHÁT: a betegség ......
-----ÚT A TELJESSÉGHEZ------ /R. DAHLKE/

A körömrágást kényszerként éljük meg, mely legyőzi a kezek fölötti akaratlagos ellenőrzést. A körömrágás nemcsak gyermekek és fiatalok között gyakori, átmeneti jelenség, igen sok felnőtt is évtizedeken keresztül szenved ebben a meglehetősen nehezen kezelhető szimptómában. Ugyanakkor a körömrágás pszichés háttere teljesen egyértelmű, s az összefüggések felismerése sok olyan szülő segítségére lehet, akinek a gyermeke a körmét rágja. A tiltás, fenyegetés, büntetés ez esetben a leghelytelenebb reakció.
Ami az embernél a köröm, az az állatnál a karom. A karom elsődlegesen a védelmet
és a támadást szolgálja, tehát az agresszió eszköze. Azt, hogy valaki „megmutatja a karmait”, hasonló értelemben használjuk, mint hogy „vicsorítja a fogát”. A köröm harci készséget jelent. A magasan fejlett ragadozók többsége karmát s fogait fegyverként használja. A körömrágás saját agressziónk kasztrációja! Aki saját agressziójától tartva lerágja a körmét, szimbolikusan hatástalanítja saját fegyverét. A rágás során már felhasznál valamennyit saját agressziójából, ezt azonban kizárólag saját maga ellen fordítja: saját agresszióját harapja le. A nők különösen szenvednek a körömrágástól, mert közben csodálják a többi nő hosszú, pirosra lakkozott körmét. A hosszú, pirosra lakkozott körmök különösen szép, világító agressziós szimbólumok – az ilyet kedvelő nők agresszivitásukat gyakran nem is rejtik véka alá. Kézenfekvő, hogy irigykednek rájuk azok, akik nem képesek kiállni agressziójuk s így fegyverük mellett. Aki hosszú, piros körmökre vágyik, azt a mögöttes vágyát önti külső formába, hogy bárcsak ő is merne agresszív lenni.
Ha egy gyermeknél körömrágás lép fel, az azt jelenti, hogy olyan fázisban van, amikor nem meri agresszióját a külvilágban kinyilvánítani. Érdemes azon gondolkodni, hogy a nevelési stílus vagy saját magatartásunk mennyiben kényszeríti a gyermeket arra, hogy agresszióját elfojtsa vagy negatívan értékelje. Az ilyen esetekben meg kell kísérelnünk a gyermek számára olyan életteret teremteni, melyben agresszióját és bűntudatát bátran kiélheti. Az ilyen magatartás azonban többnyire félelmet ébreszt bennünk, hiszen ha az agresszióval kapcsolatosan nem lenne problémánk, gyermekünk sem rágná a körmét. Így valójában az egész család számára egészséges lenne, ha megtanulnánk a külsőségek mögé látni. Ha a gyermek megtanulja, hogyan kell megvédenie magát, ahelyett hogy szülei félelmét respektálja, a körömrágást jószerivel leküzdötte.
Bár a szülők nem vétkesek gyermekeik zavaraiban, kétségtelen, hogy ezek a zavarok mindig a mi problémánkat tükrözik vissza.
Thorwald Dehlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez