2010/02/24

Ének az első naptól

A gyerekdalok fejlesztik a csecsemő ritmusérzékét, hangképzését, hallását és beszédfejlődését. A szűkebb hangkészlet (pentatónia), a gyakori ismétlődés révén a baba hamar megjegyzi az ismerős dallamot és szöveget.
A taps, a tánc, az ének nagyban hozzájárul a két agyféltekét összekötő idegpályák fejlődéséhez és éréséhez. – Az első napoktól kezdve énekeljünk a babának. Mindig ugyanazokkal a dalokkal kísérjünk egyes tevékenységeket. Hangulatukban, tartalmukban odaillő énekeket válasszunk, például fürdéshez, pelenkázáshoz mókásat, de megnyugtatóbbat, ha már elege van, csendeset, lassút az alváshoz, vigasztaláshoz. Az érzékeny babák nagyon szeretik a kétnegyedes ütemű dalokat, különösen, ha ebben a ritmusban sétálunk velük fel-alá, mert ez az anya szívhangjára emlékezteti őket. Amikor a baba éber, jóllakott, fogékony a „mutogatós” dalokra. Az éneket kézmozdulatokkal kísérjük. – Három hónapos korban tágra nyílt szemmel figyel, hat hónapos korban már el akarja kapni kezünket, kilenc hónaposan ő is igyekszik utánunk csinálni. Tapasztaljuk ki, mit szeret nyűgös időszakokban: a megnyugtató, lassú, véget nem érően ismétlődő, monoton dalokat vagy a tréfás, térden zötyögtetőseket.
Forrás: Kismama magazin 2008. 01. 28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése