„A gyermek mihelyt járni kezd és felfedező útra indul, töprengeni kezd saját kilétének a kérdésén. Amikor tükör elé áll, nem tudja, hogy vajon önmagát látja-e, vagy hogy egy hozzá hasonló másik gyermek áll-e az üveg mögött. Megpróbálja kinyomozni, hogy ez a másik gyermek valóban minden tekintetben olyan-e, mint ő. Fintorog, ide-oda forog, elmegy a tükör elől, aztán hirtelen visszaugrik, hogy lássa, vajon a másik is elment-e, vagy még ott van. Még csak hároméves ugyan, de máris a személyiség identitásának nehéz kérdésével áll szemben.
A gyermek azt kérdezi önmagától: Ki vagyok én? Honnan jöttem? Hogyan keletkezett a világ? Ki teremtette az embert és az állatokat? Mi az élet célja? Igaz, nem elvontan vizsgálja ezeket az életfontosságú kérdéseket, hanem ahogy számára fölmerülnek. Nem az aggasztja, hogy van-e igazság a földön, hanem az, hogy vele igazságosan bánnak-e. Az érdekli, hogy ki, vagy mi sodorhatja-e őt bajba, és hogy mi mentheti meg ettől. Léteznek-e jóakaratú hatalmak a szülein kívül? És vajon a szülei jóakaratú hatalmak-e? Hogyan fejlessze önmagát és miért? Van-e számára még remény, ha valamit rosszul csinál? Miért történnek vele ilyesmik? Milyen következményei lesznek ennek a jövőben? A mesék válaszolnak ezekre a nyomasztó kérdésekre, melyek jelentős részben épp a mesék hatására fogalmazódnak meg a gyermekben.”
Forrás: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó 49-50. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése