„A modern gyermekirodalom java része kirekeszti a primitív ösztönökből és a vad indulatokból fakadó mély belső konfliktusokat, és így a gyermek nem kap segítséget, nem tudja mit kezdjen velük. Pedig része van bennük: a magány és az elszakadás kétségbe ejti, gyakran halálos félelmet érez. Ezeket az érzéseit szavakban legtöbbször nem tudja kifejezni, legfeljebb közvetett módon: fél a sötétségtől vagy valamilyen állattól, félti testi épségét. A szülő, ha észreveszi gyermekében ezeket a félelmeket, kényelmetlenül érzi magát, és mivel maga is szorong, úgy akarja megszüntetni gyermeke félelmeit, hogy semmibe veszi, vagy lekicsinyli őket.
A mese viszont nagyon komolyan veszi ezeket az egzisztenciális félelmeket és dilemmákat, és néven nevezi őket, nyíltan kimondja, hogy az ember igényli a szeretetet, és fél attól, hogy semmibe veszik, szereti az életet, és fél a haláltól. Azonkívül megoldásokat is javasol, olyan szinten, amit a gyermek is megért. Az örök élet utáni vágy kérdését például néha egy-egy zárómondatban veti fel: „Még ma is élnek, ha meg nem haltak”, vagy máshol: „Attól fogva boldogan éltek egész életükben.” Ez azonban egy pillanatig sem áltatja a gyermeket azzal, hogy örökké élni lehetséges. Viszont jelzi, hogy csupán egyvalami feledtetheti el velünk az elmúlást, ha maradéktalanul boldog kapcsolatot alakíthatunk ki egy másik emberrel. Ha ezt létrehoztuk – tanítja a mese –, az érzelmek és a kapcsolatok biztonsága és tartóssága tekintetében mindent elértünk, amit ember elérhet; és egyedül ez oszlathatja el félelmünket a haláltól. A mese azt is kimondja, hogy annak, aki megtalálta a felnőttkori igaz szerelmet, már nem kell vágyakoznia az örök élet után. Erre utal az ilyen típusú befejező mondat: „Azután még sokáig éltek, örömben és boldogságban.”
Aki az ilyen befejezést irreális vágyteljesítésnek tekinti, tökéletesen félreérti a meséket, és nem veszi észre a gyermekhez szóló fontos mondanivalót. Ezek a mesék azt mondják a gyermeknek, hogy ha valakinek sikerül igazi interperszonális kapcsolatot kialakítania, megszabadulhat a kínzó szeparációs szorongástól /elhagyástól való félelem/(ami sok mesében jelen lévő, de végül mindig megoldódó alapmotívum). Továbbá azt is kimondják, hogy ez a befejezés csak akkor lehetséges, ha – ellentétben a gyermek elképzelésével és vágyaival – el tud szakadni anyjától. Aki úgy akar megmenekülni a szeparációs szorongástól és a halálfélelemtől, hogy görcsösen a szüleibe kapaszkodik, azt végül könyörtelenül elkergetik, mint Jancsit és Juliskát.
A mesehősnek (a gyermeknek) ki kell lépnie a világba, ha meg akarja találni helyét, és ha meg akarja találni azt az embert, akivel azontúl boldogan élhet majd, vagyis úgy, hogy soha többé nem kell átélnie szeparációs szorongást. A mese jövőre orientált, és rávezeti a gyermeket – tudata és tudattalanja számára egyaránt érthető nyelven –, hogy lemondjon infantilis függőségi vágyairól, és önálló, független életet alakítson ki.”
Forrás: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó 15-16. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése