2010/02/21

0-3. hónaposak játéka és fejlesztése


A kisbaba három hónapos koráig leginkább csak nézelődik. Kössük le tehát a figyelmét életkorának megfelelő érdekességekkel. Kutatók megfigyelték, hogy a hathetes baba az arcvonásokat imitáló képeket nézi a leghosszabb ideig, három hónapos kora után pedig a színes, mozgó tárgyak felé fordul szívesen.
Vágjunk ki kartonból három negyven centi átmérőjű kört, és ragasztgassunk rá színes papírból szemet, orrot, szájat – mosolygósat, szomorút. Akasszuk kiságya mellé a látóterébe. Fújjunk fel puhára néhány színes lufit, és akasszuk a szoba közepére, a lámpára. Az ágyából is figyelheti a baba, hogyan lengedeznek a légmozgástól.

Színes papírból hajtogassunk origamimadarakat, és cérnával kössük fel a lámpára. Szép szobadísz, de játszhatunk is velük. Feküdjünk egy takaróra a lámpa alá, amikor kipihent és jókedvű a baba, és fújjunk a levegőbe.
Kössünk élénk színű kendőt a kiságya szélére. Kezdetben csak nézegeti, majd odanyúl érte.

A játékszer
A csecsemő nagyon szereti a babákat, plüssjátékokat. Elnézegeti a figurák arcát. A csörgők, a labdák, és a sípoló játékok lenyűgözik őt. Kezdetben persze nem tudja megszólaltatni ezeket, de élvezi, ha a szülei ezzel szórakoztatják. Nagyon szereti a feje fölé lógatott mozgó figurákat. Minden, ami élénk színű, vagy változatos mintázatú, leköti a figyelmét. Különösen az arcok – az állatok és a babák – érdekli őt.
Tükör: Valószínűleg ez lesz a baba első interaktív játékszere. Létezik törhetetlen változata, amelyet a babakocsi vagy a járóka oldalára lehet rögzíteni.
Előfordulhat, hogy a baba túl soknak találja a játékszereit. A halomnyi izgató tárgy között elveszíti érdeklődését. Törekedjünk arra, hogy egyszerre ne túl sokat tegyünk oda. Ha belefárad a játékba, és sírni kezd, megnyugtatja, ha felvesszük.

Az érzékszervek fejlesztése
A baba már egészen kicsi korban megtanulja kiölteni és visszahúzni a nyelvét úgy, ahogyan azt az anyukájától látja. Énekeljünk, dúdoljunk, vagy mondókázzunk neki. Egészen korán elkezdhetjük „Kerekecske gombocska…” vagy más hasonló mondókákat játszani. A baba élvezni fogja, hogy a ritmikus szöveg közben megérintjük, sőt hamarosan már emlékezik is az egyes mozzanatokra, és várni fogj azokat.

Kommunikáció
Szakítsunk időt arra, hogy a kicsivel foglalkozzunk – a házimunka várhat! A párbeszéd fejleszti a baba nyelvi képességeit, és örömöt szerez a szülőnek. Ha vele foglalkozunk, nézzünk a szemébe – ezzel segíthetjük a szavak felismerését, értelmezését, és megtanulását.
Amikor a babával beszélünk, szüntessük meg a háttérzajt (TV, rádió stb.)
Mindig reagáljunk az általa kiadott hangokra. Szólítsuk a nevén, hogy megtanulja azt. A mondókák, dalok révén könnyebben megismeri a beszéd szabályait, nem baj, ha az anyuka botfülű! Nem baj, ha anya eddig röstelt énekelni.

Felhasznált irodalom:
Dr. Carol Cooper: A baba fejlődése – Lépésről lépésre GABO Kiadó 2006, 44-47. oldal

Kismama magazin 2008. 01. 28.

Írta: Petre Veronika perinatális szaktanácsadó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése