Avagy hogyan kerüljük el babánknál a későbbi fogszabályozás szükségességét
A szülővé válás is egy beavatási lépcső az ember
életében, teljesen új terep, ahol más minőségben kezdünk el működni. A
gyermekünkkel kialakítandó jó kapcsolat érdekében számos fizikai módszer áll
rendelkezésünkre (igény szerinti szoptatás, hordozás, együttalvás,
erőszakmentes kommunikáció, pozitív fegyelmezés… stb.), de ezek mind csak külső
segítségek ahhoz, hogy ráhangolódjunk babánkra, és lelkiekben is felé tudjuk
fordulni. Összességében ezt az irányzatot hívjuk kötődő vagy válaszkész
nevelésnek. Így lehet megalapozni a szülő-gyermek kapcsolatban a biztos
kötődést, amely egyben záloga annak is, hogy jól ismerjük gyermekünket,
elegendő szabad teret biztosítunk neki, a szintjének megfelelően kezeljük, és
támogatjuk a saját útján.
Ezzel szemben, ha gyermekünket túl sok téren
korlátozzuk, az elvárásaink szerint kellene működnie vagy épp ellenkezőleg
bedobjuk a gyeplőt, akkor a kamaszkorba érve nagy lázadás lesz a következménye:
testi és lelki szinten egyaránt.
A kamasz lelkében dúló harcok sok esetben jól megfigyelhetőek a
fogazatában. Hosszútávon ható erők határozzák meg a fogak állását a
szájüregben, lelki síkon nézve ezek olyan családi dinamikák, melyek éveken át
fennállnak, akár generációkat is átívelhetnek. A betegséget, mint szimbólumot
tekintve tinédzserünk a szájával két irányból is megmutatja a problémákat: ha a
lázadó szó nem elég, akkor testi szinten is tudatosít – „Nem úgy figyeltek rám,
ahogyan nekem jó lenne!”.
Mit lehet tenni, ha ilyen későn ébredünk? Lelki
szinten át kell írni azokat a mintákat, melyek miatt kamaszunk ennyire rosszul
érzi magát a bőrében. A kusza fogazat rendezésének érdekében olyan
fogszakorvost keressünk fel, aki holisztikus gondolkodásmódú, és átlátja, hogy
a fogszabályozás sikeréhez a lelki szintnek is teljesülnie kell.
A
folytatás a Sikeres fogszabályozás lelki szemszögből című
cikkben található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése