2010/02/07

Szülésfelkészülés meditációval

Mindig hittem a gondolatok teremtő erejében. Mióta a jógával találkoztam, tudatosan igyekszem ebben a szemléletben élni. Később az agykontroll is maximálisan megerősített törekvésemben.
Első gyermekünket várva eljártam kismamajógára. A foglalkozások végén, minden alkalommal jóga nidra volt, melynek gyakorlásakor teljesen ellazultunk (alfa szintre jutottunk). Ez tulajdonképpen az autogén tréning, melyet korábbról már ismertem. Mielőtt elkezdtük, elhangzott a következő feladat:

Fogalmazzunk meg egy rövid, jelen idejű, pozitív kijelentést, amely szeretnénk, ha megvalósulna a szüléssel kapcsolatosan. A jógában ezt szankalpának hívják.
Például: „Könnyen, gyorsan szülöm meg egészséges babámat, ….”
Amennyiben van valamilyen félelmünk, fogalmazzuk meg pozitívan és írjuk hozzá.
Néhány példa: gátrepedéstől tartunk – ép gáttal, korai szüléstől vagy a helytől tartunk – a mindannyiunk számára legjobb időben és legmegfelelőbb helyen, császármetszéstől tartunk – természetes úton, kórházi személyzettől félünk – segítő-támogató emberek jelenlétében, stb.
A lényeg, hogy teljesen magunkénak érezzük, és maximális hittel mondogassuk, hisz innentől kezdve ez az aktuális megerősítésünk.

Napi meditációnkba építve így tudjuk alkalmazni:
A leghatékonyabb ébredés után és elalvás előtt, mert ilyenkor csendesebb az elme.
Helyezkedjünk el kényelmesen és takarózzunk be. A 20. hétig a háton fekve, nagyobb pocakkal az oldalunkon fekve, felhúzott lábakkal. (Hátunkat megtámaszthatjuk, és a térdek közé tehetünk kispárnát.)
Vegyünk mély lélegzetet és lassan, elnyújtva fújjuk ki a levegőt. Ezt ismételjük meg néhányszor.
Ezután lazítsuk el külön-külön a testrészeinket, a lábujjunktól egészen a fejbőrünkig. Gondolatban adjuk ki nekik a parancsot: „Ellazulnak a jobb lábam ujjai, a talpam, a lábfejem, a bokám. Ellazul a jobb lábszáram, térdem, combom, csípőm. Teljesen laza a jobb lábam és meleg járja át.”
Ezután a bal láb, a jobb kéz, a bal kéz, a törzs, és a fej részei következnek.
Mikor teljesen ellazultunk, háromszor mondjuk el a megerősítésünket, szankalpánkat. (Fokozhatjuk érzelmekkel és vizualizációval is, hogy boldogan, mosolyogva, karunkban tartjuk leendő gyermekünket.)
Majd lassan, nagyon lassan, fokozatosan mélyítve a levegővételt, először a lábunkat finoman megmozdítva térjünk vissza. Végül nyújtózzunk egy nagyot.

A meditáció nekem naponta kétszer 15 percet vett igénybe. Mindkét szülésemre volt szerencsém így felkészülni és elmondhatom, hogy működik!
Igazán boldog, kiegyensúlyozott kismama hónapokat és problémamentes szülést eredményezett, melyet ezúton kívánok minden kedves Kismamának!
Írta: Tarita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése