2011/03/27

Gyermek meditáció



Mi a meditáció? = nem más, mint a figyelem tudatos irányítása, hogy felülemelkedjünk a gondolatok sorozatos áramlásán.

A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, a megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni, ez egy megváltozott tudati állapot, jelenlét. Megszűnik minden, az Itt és Most van. Aki a jelenben él, a maga teljességében tapasztalja meg az életet. Mennél tudatosabban éljük át a jelen pillanatot, annál inkább megtisztítjuk elménket a fölös érzelmek /pld. bűntudat vagy bánkódás/ piszkától, elűzzük a múlt ködképeit, és nem félünk a jövőtől. Nem csupán egy dologra koncentrál az ember, mert ez által megítéli az összes többit. Meditáció során mindent érzékelünk. Amikor ezt megtanulja valaki, akkor egy zajos piactéren tud a legjobban meditálni.

Sokan úgy vélik, a meditáció valami egzotikus dolog, amely kizárólag a keletről érkező vallásokhoz kapcsolható. Vannak, akik úgy gondolják, ez valami olyasmi, amihez egy bizonyos módon kell ülni. Talán azt hiszik, ilyen gyakorlatot csak a „szent emberek” végeznek. Ám ezen feltételezések egyike sem igaz. Meditálhatunk bárhol, a nap bármely pillanatában, csendben ülve, behunyt szemmel, vagy nézhetünk gyertyalángba, mikor az éber figyelem kitörli elménkből a többi gondolatot.

A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nem csak egy bizonyos „elit” élhet vele, és nem csak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer.


A meditációt évezredek óta, több kultúrában alkalmazzák, mivel számtalan előnye van. Mind a testünkre, mind az elménkre, mind az érzelmeinkre hatást gyakorol. A rendszeres meditáció eredményeképpen

§ egészségesebbek leszünk, mert amikor a légzésünkre figyelünk, csökken a vérnyomásunk, lelassul a szívverésünk, nyugodtabbá válunk;

§ élesedik az elménk, amely hatékonyabbá teszi a kommunikációnkat mind a munkahelyünkön, mind a társunk, a barátaink, a családunk körében;

§ könnyebben tudunk koncentrálni, ezért kevésbé érezzük magunkat leterheltnek;

§ tudatosítjuk az érzelmeinket, ezért ritkábban fordul elő, hogy túlreagáljuk a dolgokat;

§ hamarabb megtaláljuk a megoldást életünk azon területein, ahol úgy érezzük, elakadtunk; § közelebb kerülünk önmagunkhoz, elmélyíti az önismeretet, kiszabadít az én bilincseiből

§ újfajta nyitottság köszönt ránk, s készen állunk arra, hogy annak vegyük az életet, ami

§ kiürült tudatunkkal könnyebb megítélnünk mi az, ami fontos és megszabadulunk attól, ami lényegtelen

§ aki megtanulja, hogy minden tevékenységét figyelmes éberséggel végezze, újra meg újra feltöltődik napközben


Meditáció gyermekeknek

Napjainkban az USA-ban és Európa-szerte bevezették már az iskolába is a meditációs technikákat, hogy tanítás előtt elcsendesítsék és összpontosításra késztessék a tanulókat. A gyermekeknek általában tetszik a meditáció, lelkesen vesznek részt a gyakorlatokban, aminek önbizalmuk megnövekedése és jobb magaviselet a következménye.

A szülők, amikor gyermekükkel meditálnak, ne félszívvel tegyék, hangolódjanak rájuk teljes egészében, figyeljék meg, hogy egész testük részt vesz a gyakorlatban, a jelen pillanatban, a „mában” éljenek.

Mi a meditáció? = nem más, mint a figyelem tudatos irányítása!


· Illat- meditáció: /2-3 éves kicsiken próbáljuk ki ezt a technikát/ Gyűjtsünk össze szagos tárgyakat a kertből és a házból. Válasszunk kellemes és különös, virág-és gyümölcsillatot, édeset és savanyút, élénket és fűszereset, hideget és meleget. /Pl. levendula, vanília, őrölt kávé, tej, citromszelet, bors, mentalevél stb./ Szólítsuk fel a gyerekeket, hogy üljenek körbe, kössük be kendővel a szemüket, majd átnyújtva nekik a szagos tárgyakat, kérjük, hogy írják le az illatokat. Meg leszünk lepve ezektől a leírásoktól, hisz őket nem kötik még előre gyártott felnőtt előítéletek, tanulhatunk valamit ettől a friss világlátástól.


· Meditáció a természetben: mikor együtt sétálunk egy parkban, mutassunk rá az évszakok sajátosságaira. Hallgassuk a természet hangjait, csendben fogadjuk magunkba a táj látványát, halljuk a madárdalt, szagoljunk bele az égbe, érintsük meg a szemhatárt. Vigyünk haza leveleket és préseljük le őket, köveket medencébe vagy tálba helyezhetünk.


· Légzés-meditáció: a légzés a meditáció lényeges segédeszköze, mivel kizárólag a jelenben zajlik. Kérjük meg a gyermekeket, hogy gömbölyödjenek össze a padlón. Sorban helyezzék kezüket társaik hátára, hogy érezzék a levegő ki- és beáramlását, képzeljenek el egy felfúvódó és leeresztő lufit a pocijukba. Színesítsük a gyakorlatot játékokkal, ami a légvételre irányítja figyelmüket.


· Hang-meditáció: összpontosítsunk a közelben hallható hangokra. Mit hallunk a bal fülünkkel és mit a jobbal, mi hallatszik előttünk és mögöttünk? Miféle hangokat hallunk az épületben és milyeneket a szabadban?


· Zene-meditáció: tegyünk fel valamilyen zenét, majd kérjük meg a gyerekeket, hogy hallgassák meg, esetleg testük mozgatásával fejezzék ki, hogyan hat rájuk a muzsika.


· Meditáció mezítláb: a lábfej tele van idegvégződésekkel, ezek a test minden pontjával kapcsolatban állnak. A talpat érő ingerhatások sokfélesége váratlanságával felvillanyozza az érzékeket, s új lehetőségek felé tereli az elmét. Készítsük elő a járó meditáció útvonalát úgy, hogy helyezzünk el sorban különböző állagú anyagokat a láb elébe pl. különböző méretű kavicsok, fű, homok, forró és hideg tálak, seprűnyelek, stb. Óvatosan nehezedjünk rá mindegyik felületre, miközben az új ingereket figyeljük s azt, hogy miként reagálnak a különböző anyagokra a láb egyes pontjai.


· Limlom eltávolítása: takarítsuk ki együtt a gyerekszobát. A limlom olyan érzéseket és várakozásokat ébreszt, amelyek elvonják figyelmünket a jelenről. Használjuk fel ezt az időt arra, hogy együtt elmerüljünk a múltban, beszéljünk erről, a jelenről és a jövőről.

Ha a gyerekek már kis korukban hozzászoknak az összpontosító meditációs gyakorlatokhoz, ez jó szolgálatot tesz majd nekik a vizsgadrukk leküzdésére, a szívfájdalmak orvoslására és a testi változások kezelésére. Amennyiben gyermekünk eleinte nem szívesen csatlakozik hozzánk, ne erőltessük, csak mutassuk meg neki a módszereket, irányítsuk rá a figyelmet, előbb-utóbb ő fogja kérni majd a folytatást.

/Felhasznált irodalom: Susannah Marriott: Meditáció mindenkinek -2007/


Vezetett meditációs gyakorlatok gyerekeknek

Hunyd csak le a szemed…!


1. Az én kis barátom A gyermekek lehunyt szemmel ülnek vagy fekszenek. Légzésük nyugodt és egyenletes. Ezután a következőket képzelik el:

· Egy csodaszép zöld réten vagy, ahol rengeteg színes virág nyílik. Érzed a meleg, puha füvet alattad és a nap kellemes melegét feletted. Hallod a méhecskék zümmögését és a madarak csicsergését. Érzed a virágok illatát, és valahol a közelben egy kis patak csobogását hallod.

· Úgy döntesz, elmész a patakhoz, és felállsz.

· Lassan odasétálsz a patakhoz. Mezítláb vagy, és talpadat minden lépésnél selymes fű simogatja.

· A kis patak partjára érkezve leülsz, és a vízbe nézel.

· A vízben a saját arcod tükröződik, de van ott még valaki! Hirtelen megpillantasz az arcod mellett egy másik, szeretetteljes arcot.

· Felnézel, és melletted áll egy új barátod.

· Rád nevet és int, hogy mutatni akar valamit neked. Hív, hogy kövesd.

· Csak három perced van arra, hogy új barátoddal egy kalandot átélj.

· A három perc letelt. Most búcsúzz el kis barátodtól. Köszönd meg a találkozást! Akarsz még valamit kérdezni tőle? Hogy hívják? Talán valamilyen tanácsot akar adni neked útravalóul?

· És most lélegezz kicsit mélyebben, a hasadba! Mozdítsd meg lassan a kezeidet és lábaidat, nyújtózkodj, és nyisd ki a szemed.


2. Egy nagy, színes varázsszőnyegen repülünk Ezzel a gyakorlattal a gyermekek nemcsak a világ és a problémák„fentről”való szemlélését gyakorolhatják, hanem megközelíthetnek a biztonságos „varázsszőnyegükről” olyan helyeket is, amitől félnek (pl. kórházat, az iskolát). Fentről minden „sokkal kisebbnek” látszik, így fokozatosan le tudják építeni a félelmeiket. A gyermekek lehunyt szemmel ülnek vagy fekszenek. Légzésük nyugodt és egyenletes. Ezután elképzelik a következőt:

· Egy repülő szőnyegen ülsz, ami nagyon nagy, a széle olyan, hogy nem tudsz leesni róla. Megkapaszkodhatsz a szőnyeg rojtjaiban is, ha akarsz. És most elkezdődik az utazás a repülő szőnyegen.

· A szőnyeg lassan felemelkedik a földről, és egyre magasabbra és magasabbra repül.

· Láthatod a házatokat alattad.

· Látod az utcát és az utcán járó embereket. Látod az utcátokban az autókat, a szomszédokat, az állatokat és a barátaitokat. Bár magasan repülsz felettük, és így nagyon kicsinek tűnnek, mégis tisztán ki tudod venni őket.

· Most pedig a városotokat vagy a falutokat látod már magad alatt.

· Melletted pár felhő úszik az égen, madarak, akik kíváncsian néznek téged.

· Most van három perced, hogy a varázsszőnyegeddel oda repülj, ahová mindig szerettél volna eljutni.

· Nézz meg mindent alaposan! Három perc elegendő erre! A gyakorlat befejezéséhez:

· És most lélegezz kicsit mélyebben, a hasadba! Mozdítsd meg lassan a kezeidet és lábaidat, nyújtózkodj, és nyisd ki a szemed!

Írta: Zsu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése