2010/03/30

Babakonyha /kiegészítve/

Amikor Annának kibújtak a fogacskái és már a szopizás mellett mást is kapott, elkezdtem főzőcskézni neki.

Nem volt időm és alapanyagom a minden napi főzéshez (dolgoztam, és a biopiacon csak szombatonként tudtam bevásárolni, na meg a szülő is ember!), ezért tömbösítettem és racionalizáltam.

Tudjuk, hogy a babák táplálásánál nem cél a változatosság, hanem az a fontos, hogy minden nap minden szükséges tápanyaghoz hozzájusson a szervezetük.
Most nem azt akarom leírni, hogy pontosan mikor mit főztem, hanem a technikát, ami nekünk Annánál bevált és hamarosan Rékánál is alkalmazni fogom. Természetesen figyelembe veszem, hogy mikor mit szabad már adni a babának és azt is, hogy mit szeret, illetve, hogy mi az, amit biztosan nem eszik meg.

A zöldségféléket a biopiacról szerzem be, éppen azt, amit lehet kapni. Minden alkalommal veszek egy keveset a neki megfelelő összes fajta zöldségből.

Szóval megrakom a kosaramat mondjuk a következőkkel:
1-1 kis adag brokkoli, paprika, paradicsom, cukkini, padlizsán, kis fej vöröskáposzta (vagy fehér- vagy kel-), póréhagyma, zeller, krumpli, cékla, sárgarépa, fehérrépa.

De más idényzöldségek is lehetnek. Pl: sütőtök vagy főzőtök, karfiol, spenót, zöldborsó. Néha kaptam édesköményt is.
A bioboltban beszereztem a következőket:

* 4-5 féle gabona:
quiona, köles vagy kölespehely, barnarizs, bulgur, zabpehely.

*a hüvelyesek közül nálunk a vöröslencse volt és maradt az ász, mivel nagyon gyorsan elkészül.
bio paradicsomkonzerv

*5-6 féle hidegen sajtolt olaj:
pórsáfrány, tökmag, szezám, dió, omega 3 olajkeverék, napraforgó.

A kertből behozom a fűszereket: bazsalikom, petrezselyem és babérlevél, a polcról meg leveszem a római köményt.

Amikor minden kéznél van, előveszek rengeteg tálkát. Apróra vágom az összes zöldséget (majdnem mindent le lehet reszelni nagy lyukú reszelőn, így sokkal gyorsabb) és külön-külön a tálkákba rakom. Ez rengeteg ideig tart, közben a rizst, a bulgurt és a kölest megfőzöm. Ha kölespelyhet vettem, akkor azt nem kell előre megfőzni, mint ahogy a zabpelyhet sem, ezeket és a quinoát is együtt főzöm a zöldségekkel. Ezután fogok 4-5 fazekat, és elkezdődik a kreatív része a főzésnek. A 8-10-12 tálkából összekombinálom a zöldségeket. Ami éppen tetszik. A lényeg, hogy a fazekakban az alapízek különbözőek legyenek.

Például ezt a kombinációt dobom össze (rengeteg variáció lehet, és az egyes anyagok aránya is változhat):

Brokkoli + paprika, paradicsom, cukkini, padlizsán, póréhagyma, sárgarépa, fehérrépa, bazsalikom.

Káposzta +, cukkini, póréhagyma, sárgarépa, fehérrépa, petrezselyem.

Vöröslencse + paprika, cukkini, póréhagyma, zeller, sárgarépa, fehérrépa, római kömény. A lencséhez mindig rakok quionát, mert a kettő kombinációjából (hüvelyesek+quiona) teljes értékű fehérje válik.

Paradicsom + cukkini, padlizsán, póréhagyma, sárgarépa, fehérrépa, bazsalikom.

Cékla + cukkini, póréhagyma, sárgarépa, fehérrépa, petrezselyem.

Ezeket kb 20 perc alatt megfőzöm, aztán jön a további variálás: van 5 féle zöldségem, amit az 5 féle gabonával kombinálok.

Tehát pl. lesz barnarizses brokkolis zöldségtál, meg bulguros, meg kölespelyhes.

Vízfürdőben lehűtöm, majd mérőpohárral fagyasztós zacskóba adagolom a 10-12 féle ételt és feliratozás után (fontos, mert fagyasztott állapotban a kinézete alapján nem mindig ismerem fel, hogy mit is főztem) lefagyasztom.

A krumpli nem jó lefagyasztva, úgyhogy időnként frissen főzött krumplival egészítem ki az aznapi adagot. Hetente egyszer pedig egy főtt tojás sárgájával dúsítom az ebédet.

Amikor kiveszem az aznapi adagot, megmelegítem, majd fogyasztási hőmérsékleten belekeverek egy kávéskanálnyi hidegen sajtolt olajat. Minden nap másik fajta olajat használok.

Egy hónapra való, nagyon változatos ebédet főzök így meg egy délelőtt alatt.

Ideális esetben, ha a baba 6 hónapos koráig csak anyatejet kap, akkor ezek az ételek a baba 1 éves kora körül kerülnek a tányérjára.
Ha nem elég az anyatej, akkor már sokkal korábban hozzászokhat a baba a vegyes táplálékokhoz.Fontos, hogy az
1. ételekben a felhasznált alapanyagok a baba életkorának megfeleljenek, és
2. az elkészült étel állaga a baba ízlésének és korának megfelelő legyen. Tehát eleinte passzírozzuk, turmixoljuk az ételt, majd amikor a baba már „gyakorlott evő”, egyre darabosabbak lehetnek az ételei. Erre sincs meghatározott időpont. A legfontosabb, hogy figyeljük a babát és igazodjunk az ő igényeihez.

3-4 hónapos kortól adható zöldségek:

burgonya
sárgarépa
sütőtök
fehérrépa
pasztinák
cékla
édeskömény
fejes saláta
paradicsom

5-6 hónapos kortól adható zöldségek:


karfiol
brokkoli
karalábé
sóska
spenót
tök (kaporral)
passzírozott zöldborsó

8-10 hónapos kortól adható zöldségek:


póréhagyma
fokhagyma
kelkáposzta
zeller
zöldbab
cukkini

Írta: Anett

2010/03/29

Mozgásfejlesztő játék ovisoknak

Indiánjárás
Járás közben az egyik kar lendítése, az ellentétes térd felhúzása. Figyeljen az ellentétes irányú mozgásokra.
Ez a gyakorlat az indiánszökdelést készíti elő.
Cél a két agyfélteke összehangolt munkájának megteremtése.

Babzsák dobálás, elkapás
Két kézzel kell feldobni, aztán elkapni a babzsákot. Nem baj, ha a gyermek ellép a kiinduló helyzetből. Idővel egyhelyben is képes lesz végrehajtania a feladatot.

Csipeszes játék
Fogjunk egy madzagot, és sok csipeszt illetve különböző képeket, melyeket a földre szórunk. A madzagra kell a képeket felcsipeszelni. Fontos, hogy a gyermek figyeljen a haladási irányra, mindig balról jobbra haladjon. Óvodáskorú gyermeknél az lehet a feladat, hogy csak a zöldséget, ruhaneműket, autókat, kék színűeket stb. ábrázoló képeket csiptesse fel. Ezzel nem csak mozgás koordinációját ügyesíti, hanem fejleszti logikus gondolkodást, beszédértését, gyarapítja szókincsét.
Olvasni tudó gyermeknek betűket, szavakat szórjunk szét, és kérjük meg, csiptesse fel a "d" betűket, vagy azokat, melyben hallja a "d" hangot.

A világ legegyszerűbb tönköly lepénye




(Ha a képre kattintasz, nagyban látható)
Hozzávalók:
80 dkg teljesőrlésű tönkölyliszt
3/4 élesztő
2,5-3 dl tej (én házi tejet használok)
egy csapott kiskanál só
egy csapott evőkanál cukor
15-20 dkg reszelhető sajt, vagy 2db tömlős krémsajt
3 evőkanál olíva olaj

Elkészítés:A langyos tejben feloldom a cukrot, és beleteszem az élesztőt, és felfuttatom.

Egy nagyobbacska keverő tálba beteszem a lisztet, sót, 2 evőkanál olajat, a felfuttatott élesztőt, de nem az összes tejjel, mert lehet, hogy nem fog mind kelleni.
És JÓL kidolgozom.
Olyan se kemény, se puha állagú legyen, tulajdonképpen ez egy kenyértészta.
Meleg helyen (én télen a sütőbe szoktam tenni) a duplájára kelesztem. Hogy ez mennyi idő, az leginkább a hőmérséklettől, az élesztőtől, a.... ??? függ. Kb. fél óra.

Aztán ha megkelt, az aranymetszés szabályai szerint kettévágom, egy harmad - két harmad arányban.A kétharmadból lesz 4 db buci.
Az egy harmadot pedig jó vékonyra kinyújtom. Beteszem ügyesen a tepsibe, megkenem egy kanál olajjal, és megszórom reszelt sajttal, vagy rákenem a krémsajtot.
Ráhajtom a másik felét, kicsit megszurkálom villával, és a tetejét megkenem tejjel.
A bucik tetejét is, ettől szép pirosra sülnek. Ha nem kenem meg, akkor mattra sül, de ez semmit nem ront az élvezeti értékén.
Langyos sütőben kb. 10 percet hagyom pihenni, majd 250 fokon sütöm kb. 15 percet, 200 fokon tíz percet.
Az idők csak kb. értékek, sütőnként változhatnak valamennyit. Én villanysütőben sütöm, ventilátoros fokozaton.Amikor megsült, kiveszem, de csak a lepényt, a bucikat visszateszem még sülni kb. 10 percet.
És kész!

Ha nem így néz ki, valamit elrontottatok. Kérdezzetek!

Iza :)

2010/03/28

Testvérek: Így neveld a legnagyobbat!

"Sorozatunkban bemutatjuk, hogyan alakítja gyerekünk életét, hogy van-e testvére vagy nincs, és hogy hányadik a sorban. Ez a rész a (leg)nagyobbakkal foglalkozik.

Elsőszülötted helyzete sok tekintetben különleges. Hasznára válhatnak legnagyobb gyerekként szerzett tapasztalatai, készségei.
Az elsőszülött egy darabig természetesen egyke. A testvér érkezéséig egyedül birtokolja az összes közeli rokon teljes figyelmét. Egyben az a feladat is rá hárul, hogy szülővé nevelje apját-anyját, vagyis elviselje az elsőgyerekesek minden aggodalmát, átvészelje a gyakorlatlanságból adódó kisebb-nagyobb gondozási, nevelési bakikat. A jó humorérzékkel megáldott szülők nagyokat mosolyognak a később föl-fölelevenített történeteken: a legnagyobbnál még lábujjhegyen jártunk, rendszeresen fertőtlenítettük a játékait, és hagytuk bőgni, mert még nem jött el az etetési idő. A kisebb gyerekekkel a legtöbb szülő lazább, hiszen a nagynál tapasztalták: a baba nincs porcelánból. Ám az elsőszülött életében – a kutatások szerint – nyomot hagy az a néhány éves kaland, amit egykeként élt át. És persze a második felvonás is, ami a kistestvér születésével kezdődik.

Trónörökös
A legtöbb kultúrában az elsőszülöttnek kitüntetett szerepe és ezzel együtt több felelőssége is van. Bár ma már általában sem a hatalom, sem a vagyon öröklése szempontjából nincs jelentősége a születési sorrendnek, az első gyereknél a legtöbb családban komolyabbak az elvárások, mint a kisebb testvérekkel szemben. Te vagy a nagyobb! Te vagy az okosabb! Mutass példát! Viseld el! – hallja számtalanszor. És ami nem hallható, mégis jelen van a szülők fejében: Kövesd a példámat! Vidd többre, mint én! Valósítsd meg az álmaimat! Ezek az elvárások a legtöbb elsőszülöttet az átlagnál komolyabb teljesítményre sarkallják. Sokuk tölt be később vezető pozíciót, nagyon precízek, megfontoltak, ritkán lázadnak, komolyan veszik feladataikat. De legyenek akármilyen sikeresek, ritkán elégedettek önmagukkal, hiszen nehéz megfelelni a felnőttkorra immár belsővé vált elvárásoknak.

Főokos
A legnagyobb gyerek nemcsak a szülők és a környezet elvárása miatt teljesít jobban az iskolában és az IQ-vizsgálatok során, hanem azért is, mert tanítói szerepet osztott rá a sors. A kistesók csüggnek az ajkán, imádják, ha mesél, hozzá fordulnak, ha valami nem sikerül. Gondold át, mennyivel jobban tudtad az anyagot dolgozatírásnál, ha előtte el kellett magyaráznod az osztálytársaidnak. A nagytestvér számtalanszor kerül hasonló helyzetbe. De ő az, akinek nagy adag kreativitásra is szüksége van ahhoz, hogy kitapossa a járatlan utat, hogy megoldásokat találjon akár egy-egy játékszer használatakor vagy a mindennapi életben, amikor a kisbaba miatt a szülő nem tud már neki mindenben segíteni.

A családban marad
Talán meglepő, de gyakori tapasztalat, hogy az elsőszülött sokkal jobban ragaszkodik a szüleihez és a családi hagyományokhoz, mint a kisebbek. Előfordul, hogy nem alapít családot, mert felelősnek érzi magát a szüleiért, mellettük marad, gondoskodik róluk. A gondoskodás kiskora óta jellemző rá, hiszen sokszor kellett testvérére vigyáznia, segítenie körülötte. Ebbe a helyzetbe legtöbbször az elsőszülött lányok kerülnek, hiszen még mindig az az elfogadott munkamegosztás, hogy a nő gondozza a rászorulókat, ő adja föl a karrierjét a családért.

Kicsiből nagy
Talán az egyik legkacifántosabb időszak a kistestvér érkezése. Ha egy évnél nagyobb a korkülönbség, szinte biztos, hogy az idősebb gyerek valamilyen módon kifejezi: nem veszi jó néven, hogy osztoznia kell szülei ölelésén, gondoskodásán, figyelmén. Sokan keresik az ideális korkülönbséget, de valójában még senkinek sem sikerült rátalálnia. Ha mindketten picik, fizikailag nehéz őket ellátni. Ha nagy a különbség köztük, kicsi az esély, hogy valódi testvérként érezzenek, viselkedjenek, együtt játsszanak. Akinek ötéves kora után lesz testvére, az gyakorlatilag egykeként nő fel, annak hátrányaitól sújtva és kétségtelen előnyeivel megáldva.

Mire figyelj?

Ő is kicsi!
Bármennyire is hatalmasnak tűnik pirinyó testvére mellett, próbáld valódi korának megfelelően kezelni. A háromévestől „nem ér” elvárni, hogy legyen okosabb, mint másfél éves testvére, és adja oda neki a játékát, vagy viselje el, hogy az öccse lerombolja a kockatornyát, hiszen még ő is kicsi.

Nem szülőpótlék
Az elsőszülöttnek nem feladata, hogy a kicsit pesztrálja, hogy megmentse a nehezebb helyzetekből, és ügyeljen arra, hogy ne egye meg a homokot a játszótéren. A nagyobb gyerek magától is hajlamos arra, hogy felelősséget vállaljon a kicsiért, de jobb, ha ezt nem használjuk ki. Neki is jár a gyerekkor!

A tesót nem kötelező szeretni
Ne várd el tőle, hogy szeresse a testvérét! Hidd el, hogy az első időszak roppant nehéz, nemcsak a szülők teljes figyelmét, gondoskodását veszíti el, hanem kibillen a megszokott napirendjéből, sőt, a környezete is megváltozik. Ha saját testvéred nincs is, hidd el, hogy a testvérkapcsolat általában változó: hol nagyobb az érzelmi távolság a két gyerek között, hol szinte összenőnek. Azt persze tudjuk, hogy szülőként nehéz mindezt türelmesen elviselni.

Legyen külön ideje
Alakítsátok úgy a mindennapokat, hogy az elsőszülöttre is jusson időnként teljes figyelem. Keressetek olyan programokat, amelyek számára is érdekesek, ne legyen pusztán a kicsi kísérője. Ha ő már kinőtt a zenebölcsiből, vigyétek játszóházba, bábszínházba. Ha a bábszínházból is, keressetek neki való mozit, kalandparkot, színházi előadást. Olvass az ő életkorának megfelelő esti mesét is, lehet, hogy a Mazsola és Tádé már a könyökén jön ki, noha a kicsi odavan érte."

Sződy Judit, Kismama magazin2010. 01. 25.

Az ősökkel való kapcsolódás

Fontos dolognak tartom az ún. „nagymamákkal” való összekapcsolódást. Ezek az őseink, a nagymamáink, azok nagymamái és így tovább. Elég csak rájuk gondolni, érezni a kapcsolatot velük, de létezik egy meditáció is, ami elősegíti a velük való kapcsolatot. A szövegnek a rövidített verziója: Egy barlangba mész, annak a közepén leülsz, és ott van 3 idős bölcs nő. Széttárják lábukat és úgy hintáznak, te is csatlakozol hozzájuk. Üzenetük van feléd. Sajnos nem tudom már a teljes verziót, de ennek a meditációnak elég erős hatása van. A meditáció lehet spontán, azt is el lehet képzelni, hogy nem a barlangban (ami az anyaméh szimbóluma), hanem csak úgy egy tábortűz körül ülsz a többi őssel és együtt ünnepeltek. Kapcsolódni lehet hozzájuk az ősi helyeken is, pl. Anglia tele van ilyen helyekkel, most főleg a temetkezési helyekre, a barrow-kra gondolok. Az ausztrál őslakosok mindig ugyanazokat az útvonalakat bejárva kapcsolódtak őseikhez, de lehet az álmon keresztül is kapcsolódni. Én is mindig ugyanazokat a földes-utakat jártam be, amin a falu lakói, a családom ősei mindig is munkába vagy a határban levő szent helyekre (pl. egy kápolna amit Szűz-Mária jelenés következtében építettek) jártak régen. Én tudatosan így kapcsolódtam hozzájuk, bár igazából nem kell ez az egész hozzá. Szerintem ott és akkor kapcsolódsz hozzájuk, amikor akarsz. Csak képzeld el a velük való kapcsolatot és figyelj, hogy mire tanítanak, mi az az ősi bölcsesség, amit megosztanak veled. Fontos a saját anyánkkal, nagymamánkkal való kapcsolatunk és annak a gyógyítása. Lehet, valami elcsúszott az évek során, de igazából ők is csak azt adták, amit tudtak, a legjobb tudásuk szerint neveltek minket. A kellő nyitottság és őszinte beszélgetések, ahol megpróbáljuk megérteni egymást sokat segíthet. Már az is segítség, ha végighallgatjuk az ő nőiség-történetüket, mert azáltal sok mindent megértünk és sokat tanulhatunk. Leginkább a nők azok, akik éltetik a családi hagyományokat, mítoszokat, legendákat és adják tovább ezeket. Nekem nagyon sok családtörténetet meséltek el, leginkább a nagymamáim és ezért hálás vagyok. Majd nekünk is tovább kell adnunk ezeket a történeteket és a sajátjainkat gyerekeinknek, unokáinknak, akik majd szintén továbbadják őket… erősítve azt az ősi egységet, aminek mindig is részei voltunk.
Írta: Rita

Homeopátiás szerek a szüléshez

A homeopátiás gyógyszerek nádcukorból készülnek, amihez hozzáadják a növényi, állati vagy ásványi eredetű hatóanyagokat. Céljuk a „hasonlót a hasonlóval gyógyítás” alapján a szervezet öngyógyító erőinek mozgósítása. Bármilyen szerről is legyen szó, van néhány általános szabály a tárolásukkal, szedésükkel kapcsolatban.
A homeopátiás szerek a száj nyálkahártyáján keresztül szívódnak fel, ezért a golyócskák elszopogatása előtt és után fél órával nem szabad enni vagy inni. Az alkalmazás ideje alatt kerülni kell a mentolos fogkrém használatát, aromaterápia alkalmazását és a kávé vagy erős teák fogyasztását.

A szereket elektromos eszközök (TV, mobiltelefon, számítógép, mikró, stb) közelében nem szabad tárolni. Fontos, hogy amikor megvesszük a szert, a táskánkba ne a mobiltelefon mellé tegyük!
Mivel a fémek is semlegesítik a homeopátiás szerek hatását, ezért, ha oldatot készítünk, azt műanyag, üveg, fa vagy porcelánkanállal kevergessük.

Felkészülés a szülésreA szülésfelkészítésre többféle változat létezik, az itt leírtat már többen kipróbáltuk és működik!!! Ezek a homeopátiás szerek előkészítik a méhet a szülésre, érettebbé teszik a méhszájat és segítenek abban, hogy a vajúdás szüneteiben ellazuljon a méh. Segítenek abban, hogy a szülés jobban haladjon, és a fájdalomérzet csökkenjen.

A szülésfelkészüléshez szükséges szereket a 35. hét után lehet (kell) elkezdeni szedni:

Pulsatilla C30 - a rendszertelen méhtevékenységet rendszerezi, Caulophyllum C5 (Boiron) vagy C6 (más cég) - tonizálja a méhet, éretté teszi a méhszájat, előkészíti a méhnyakat a szülésre, Cimicifuga C5 (Boiron) vagy C6 (más cég) - a méhszájat érettebbé, szülésre felkészültté teszi, a méhet előkészíti a fájásszünetekben való ellazulásra.

Mindegyikből az 1 adag 5 golyócskát (globulust) jelent.
1. nap: 1 adag Pulsatilla
2,3,4,5,6. nap: 1-1 adag Caulophyllum (tehát 5 napon keresztül)
7. nap: egy nap szünet
8. nap: 1 adag Pulsatilla
9,10,11,12,13 nap: 1-1 adag Cimicifuga (tehát 5 napon keresztül)
14. nap: egy nap szünet

Ezután a szülésig ismét az első naptól ismételjük az egész folyamatot.

Gátmasszírozó olaj
A homeopátiás szerek mellett a gátmetszés elkerülésének érdekében használtam gátmasszírozó olajat, szintén a 35. héttől. A gátmasszírozó olaj a hüvely és a gát rugalmasságát fokozza, ami szüléskor a tágulást, majd szülés után a regenerálódást segíti.

SzülésAmikor a fájások beindulnak, a felkészülés során használtakból 2 szernek még hasznát vehetjük.

A Caulophyllumot és a Cimicifugát felváltva szedve elősegíthetjük a tágulási szakasz megfelelő lefolyását. Ebben az esetben a Caulophyllum természetes oxitocinként működik.
Óránként felváltva vegyünk be 5 golyócska Caulophyllumot majd Cimicifugát maximum háromszor.

A két szert kiegészíthetjük Arnica montana C30-cal, ami segít a szülés utáni felépülés gyorsításában, csökkenti a vérveszteséget és a kitolási szakban keletkező zúzódásokat.
Ebből a vajúdás kezdetétől 4-5 alkalommal vegyünk be 5-5 golyócskát.

Szülés után
Az Arnica montana C30 általános regeneráló szerként működik. A szülés után közvetlenül, majd öt további napon keresztül naponta egyszer 5 golyócskát szopogassunk el.

Egy anyuka, Anett

2010/03/27

A SZÍNEK JELENTÉSE

Milyen hatással vannak ránk az egyes színek, mire asszociál róluk a legtöbb ember, és mit fejezhetünk ki az egyes színekkel?

Piros / Vörös - A vért jelenti, a vér pedig az élet szimbóluma. Érzelmi asszociációk: önbizalom, dinamika, erő, energia, szenvedély, erotika, intenzitás, kezdeményezés, vitalitás; de parancsoló, fenyegető is. A piros energiát kölcsönöz viselőjének, és a másik nem figyelme felkeltésének hatékony eszköze. A piros / vörös jelentése más kultúrákban: Kína = szerencse; a menyasszonyi ruha is lehet piros. India: tisztaság; keleti kultúrák: a piros a fehérrel együtt az öröm színe.

Bordó - Életerő, elegancia; gazdag, kifinomult, értékes, drága; vezető szerep, érettség.

Kék - Igazság, gyógyulás, nyugalom, stabilitás, békesség, harmónia, bölcsesség, bizalom, higgadtság, védelem, biztonság, hűség. A kék szín viselete bizalmat és tekintélyt ébreszt a szemlélőben, ajánlható első bemutatkozáskor is. A kék jelentése más kultúrákban: Kína = halhatatlanság; Hindu kultúrák = Krishna színe.

Zöld - Természet, kiegyensúlyozottság, gyógyulás, termékenység, szerencse, remény, stabilitás, siker, nagylelkűség; kockázatkerülés, makacsság. Zöld ruhák viselete nyugtatólag hat kimerült vagy stressztől gyötört viselőjükre. Sötét árnyalatait használhatjuk az üzleti életben. A zöld jelentése más kultúrákban: Kína és Franciaország = csomagolt áru negatív megkülönböztetése; India = az Iszlám színe; néhány trópusi ország = veszély.

Barna - Stabilitás, férfiasság, megbízhatóság, kényelem, kitartás, egyszerűség, barátság. A barna jelentése más kultúrákban: Kolumbia = nem ajánlott áru; India = a gyász színe.

Halvány Rózsaszín - Szerelem, romantika, gyöngédség, puhaság, kedvesség, barátság, hűség, együttérzés

Sárga - jókedv, tettrekészség, optimizmus, boldogság, idealizmus, felszabadultság, nyár, remény, képzelőerő, napsütés, filozófia, fiatalság; negatív oldalon: idegesítő, ingatag, irigy, erőszakos. A gyerekek általában szeretik a sárga színt. A sárga jelentése más kultúrákban: Ázsia = szent, uralkodó

.Pink, Fuchsia - Érzékiség, izgalom, élénkség, szórakozás, életvidámság, lendület, nőiesség.

Narancs - Törekvés, életvidámság, lendület, egyensúly, lángoló, melegség, lelkesedés, nagylelkűség; vibráló, drága, organikus.

Világoskék - Béke, nyugalom, csönd, hűvösség, tisztaság, puhaság, megértés.

Lila - Szellemi, királyi, misztikus; bölcsesség, átalakulás, függetlenség, megvilágosodás, tisztelet, gazdagság.

Sötétkék - Méltóság, hitelesség, erő, tekintély; hagyományos, megbízható, konzervatív, csöndes, nyugodt.

Bézs - Praktikus, klasszikus, természetes, meleg, lágy, szelíd, melankolikus.

Zöldes Sárga - Savanyú, gyümölcsös, fanyar; féltékenység.

Citrus Zöld - Savanyú, gyümölcsös, fanyar; frissesség, elevenség, újrakezdés.

Terrakotta (téglavörös) - Teljes, természetes, vidéki; vendégszeretet, melegség, stabilitás; ősz, szüret.

Levendula - Bűvölet, nosztalgia, tapintat; virágos, kedves, divatos.

Kékeszöld - Érzelmi gyógyulás; kellemes, megnyerő, gazdag, védett, különleges, drága.

Olajzöld - A béke hagyományos színe; rejtőzködés, hagyomány, kaland.

Fehér - Ártatlanság, tisztaság, frissesség; semlegesség. Fehérrel tisztaságot és ártatlanságot fejezhetünk ki. A fehéret jól kombinálhatjuk ruhatárunk sötétebb színű darabjaival, ami nemcsak elegáns viselet, de kellően komoly és tekintélyemelő is. Ne jelenjünk meg csak fehérben estélyeken, mert ez nem alkalomhoz illő ugyanakkor figyelemfelkeltő. A nyugati kultúrákban a fehér a menyasszony színe, Koreában viszont temetésen hordanak fehéret.

Szürke - Semlegesség, intézményes, hagyományos, praktikus, hűvös; időtlenség, csönd, minőség.

Fekete - A halál szimbolikus színe. Érzelmi asszociációk: gyász; rejtélyes, erős, formális, hivatalos; komor, zárkózott. Elsősorban formális eseményekhez illik. Udvariasan távolságtartásra ösztönöz, mivel zárkózottságot sugall. Ne viseljünk feketét gyerekek és idősek körében, nem ajánlott arcunk közelében (kivéve a tél színcsoportba tartozóknak), és nem ajánlott televíziós szereplések alkalmával sem.

Izama
Forrás: internet

Milyen szülőtípusba tartozol? (A természetes)

„A szülői szerep az egyik legnagyobb felelősség életünkben, mégis sok ember úgy sodródik bele ebbe a szerepbe, hogy soha nem gondolkodott el arról, milyen szülő is szeretne lenni. Ez nagyon sajnálatos, ugyanis, nem a véletlen műve, hogy milyen szülők leszünk. Tudatosan, vagy tudatalatti módon, de rajtunk áll, hogy milyen szülőkké válunk. Magunk döntjük el, milyen szabályok szerint élünk a családban.
Szülői választásunkat jelentősen befolyásolják tapasztalataink, mintáink, beleértve a saját neveltetésünket, a szüleink által közvetített értékeket, és gondolkodásmódot, valamint konkrét gyermekkori emlékeinket. Ugyancsak hatással vannak ránk az aktuális társadalmi irányzatok és a tömegtájékoztatási eszközök is. Választási lehetőségünk mindig van, rajtunk múlik milyen szülővé válunk – ezért érdemes alaposan átgondolni a dolgot.”
Sokan döntenek úgy, hogy csak olyan nevelésbe ne részesüljön gyermekem, mint amilyenben én részesültem. Ehhez azonban hatalmas nagy tudatosság és önfegyelem szükséges. Ugyanis a családi minta újra és újra visszatér, és felülkerekedik, ha hagyjuk.
Tartozzunk bármilyen szülői típushoz is, ha élvezzük az együtt töltött idő, a gyermekünk is jól érzi majd magát.


"Sorozatunkban a négy leggyakrabban előforduló szülői hozzáállást mutatjuk be. Bármelyikkel boldog lehetsz, ha illik az egyéniségedhez. Olvasd el, mit merít a természeti népek gyakorlatából a természetes anya!

1. Természetes
2. Profi
3. Célirányos
4. Laza
A természetes nevelés hívei úgy vélik, hogy a világon mindenhol ugyanazokkal az igényekkel születik meg a kisbaba: alapvető szükségletei ugyanazok, akár tehetős szülők gyerekeként fejlett civilizált országban, akár a harmadik világban, akár az őserdő mélyén jön a világra, sőt így volt ez az ősember idejében is. Nemcsak csak azért sírhat, mert éhes vagy fázik, esetleg fáj a hasa vagy a füle, hanem mert letették. Ez végzetes volt számára a mostoha körülmények között, és a biztonságérzet alapszükséglete évezredeken keresztül sem tűnt el az embergyerekből. Csak akkor nyugodt, ha érzi a „horda” megtartó erejét, anyja testi közelségét. Nincs más dolgunk, mint hogy a baba alapvető szükségleteit kielégítsük, és ennek elengedhetetlen része, hogy állandó óvó jelenlétünket sugározzuk felé. Ezért a természetes anya nappal gyakran magán hordozza a kisbabát, és éjszakára sem száműzi külön ágyikóba. Így az igény szerinti szoptatás is kényelmes.
Nevelési alapelve: A szülők feladata, hogy „megfejtsék” kisbabájukat – jelzéseiket, szükségleteiket, alaptermészetüket, és ehhez igazodva válaszoljanak neki. Túlélőtippje: Egészen ráhangolódom kisbabám alapszükségleteire. Így eteti a babát: A természet rendje szerint: anyatejet kap, amikor csak igényli, féléves kora után odaülhet a családi asztalhoz, és ha érdeklődést mutat, elé teszek néhány puhára főtt zöldségdarabkát. Nem tolok a szájába semmilyen pürét – amikor már képes lesz szilárd ételt fogyasztani, egyedül megeszi, amit megkíván. Amit először megvesz neki: egy hordozókendőt, hiszen egész nap ezt használjuk majd. Az első szülinapi ajándéka: kis fa babakocsi, benne puha, arc nélküli rongybaba. Ezt hallja majd gyerekétől harminc év múlva: Most is szoros a kapcsolat a szüleimmel, élvezem azt a közelséget, amivel gyerekkoromban megajándékoztak.
Mi a jó ebben?A természetes anya folyamatosan érzi, hogy életet ad. Csodálatosan megélheti a teljes önátadást, érezheti, hogy nélkülözhetetlen a kis lény számára, akit csak ő képes táplálni és megnyugtatni. A természetes nevelést gyakorló család életét nem zavarják a lefekvés és éjjeli felébredés körüli cirkuszok, étkezés és szobatisztaság körüli játszmák, hiszen ezek jellegzetesen a civilizált társadalmak életidegen elvárásaiból fakadnak. Ha a természetes alapigényeket kielégítve élünk, harmóniában maradunk önmagunkkal – vallják a természetes szülők. Élvezik a családi ágy közös fészek jellegét, hagyják, hogy gyerekük saját fejlődési ütemét követve haladjon az elválasztódás és civilizálódás terén. Hogyan hat ez a gyerekre?Számos felmérés bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akik kisbabaként folyamatosan élvezhették természetes igényeik kielégítését, kevesebbet sírtak, kiegyensúlyozottabban fejlődtek, és később különösen önálló személyiséggé váltak. Nem sírtak ok nélkül, és mivel szüleik azonnal válaszoltak nekik, hamar kialakult közöttük az összhang. Nem követelőztek, és nem váltak elkényeztetett zsarnokká. Persze csak akkor alakul ez így, ha közben az anya sem feledkezik el saját természetes szükségleteiről, és nem „áldozza fel magát”. Míg az újszülött jelzéseire azonnal válaszolt, az egy-két éves kisgyerekkel érezteti, hogy nem áll éjjel-nappal egyfolytában rendelkezésére. Hogyan boldogulsz?Ismerd fel helyesen, hogy mi tartozik a gyerek természetes alapszükségletei közé. Az a nyalóka, amiért nagyjelenetet rendez a pénztárnál, biztosan nem! Arra azonban nagy szüksége van, hogy megtapasztalja: anyára mindig számíthatok, de nem én irányítom. Ahogy fejlődik, egyre önállóbb, előbb-utóbb egyedül is elalszik, és nincs szüksége éjjeli táplálékra. A természetes neveléshez a kisebb csalódások, kellemetlen tapasztalatok is hozzátartoznak. Ne kíméld meg a testi-lelki horzsolásoktól, ezek ugyanolyan fontosak a fejlődés terén, mint az anyatej, a gyógyír és a szerető szó."


Felhasznált irodalom: Balányi Klári, Kismama magazin 2009. 09. 24., Dr. Richard C. Woolfson: Szülők kézikönyve Alexandra Kiadó 26. oldal

2010/03/12

Dackorszakról

Gyakorlott szülőtársaim már tudják, hogy csemetéjük valamennyi korszakának meg van a maga szépsége, ugyanakkor a nehézsége is. Egyik ilyen problémás időszak az ún. dackorszak.

Sokan esnek abba a hibába, hogy ezt a viselkedést, mintegy érdekérvényesítő harcként kezelik és megküzdenek gyermekükkel szemben. Ez a hozzáállás nem vezet eredményre, és a helyzet mindig eldurvulhat, vagy feloldatlan konfliktusként továbbkísérthet. Végső esetben megadásra kényszeríti a szülőt, aminek egyenes következménye, hogy a gyerekben kialakul az a beidegződés, hogy mindent el tud érni, csak megfelelő hangerővel kell manipulálnia.

Mit is tehetünk, hogy ezeket a nagy hisztiket és kiborulásokat elkerülhessük?
Vegyük komolyan az önállósodási törekvéseit gyermekünknek. Toleráljuk, hogy sok mindent egyedül akar csinálni, aminek még nem érezzük itt az idejét, és ami gyorsabban menne, ha mi végeznénk el. Tehát a megértést és elfogadást gyakorolva, próbáljunk segíteni neki ebben az igyekezetében. Ne várjuk meg, amíg elégedetlen sírás, később toporzékolás, majd esetleg földhöz vágódás lesz a vége.

Mit tehetünk akkor, ha olyan dologra kíváncsi, ami értékes tárgy, vagy veszélyes tevékenység?
Ez esetben nagyon jól működik az érdeklődés elterelése egy másik tárgy, vagy téma irányába. Sikertelenség esetén próbáljunk türelmes és megfontolt magyarázatot adni, miért korlátozzuk a megismerési szándékát. Vannak gyerekek, akik jó humorérzékkel rendelkeznek, és ezzel lehet oldani a feszültséget.

Semmi esetre se kezdjünk alkudozásba, vagy érzelmi zsarolásba. Törekedjünk arra, hogy ezek a féltett dolgok ne legyenek szem előtt, ne teremtsünk lehetőséget a veszélyes helyzetekre és figyeljünk arra is, hogy ne essünk abba a hibába, hogy egész nap csak tiltó mondatokkal kommunikálunk.

A kineziológiával foglalkozva találkoztam azzal a megállapítással, hogy korlátozó hitrendszereink 70%-át, 3 éves korig gyűjtjük össze, és ezeknek sajnos csak néhány ezreléke szolgálja ténylegesen az életben maradásunkat. Tehát a túlzott óvással, korlátozó neveléssel csak fokozzuk a gyermekeink félelemérzetét, amelyek nem is a megtapasztalásukhoz köthetők, hanem a jövőhöz való hozzáállásukat fogja rontani. A legnagyobb butaságnak tartom azt a mondást, hogy „jobb félni, mint megijedni”. Egyik szerető szülőnek sem lehet vágya az, hogy gyereke a múlt kudarcai, vagy a jövő aggodalmai végett félelemben éljen.

Nem vagyok a híve a mindent szabad és mindent meg kell engedni nevelési elveknek sem. Szükségesek a szabályok, amelyeknek meg kell felelnie a gyerek életkori sajátosságainak és a betartatásában következeteseknek kell maradnunk. Ezt a fajta elvárásunkat viszont nem működtethetjük a szeretet korlátozásával.
Soha nem éreztethetjük a gyerekkel azt, hogy a számunkra helytelen megnyilvánulása, hibája miatt nem szeretjük, csak azt, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlünk (szégyent, sajnálatot, szomorúságot, dühöt stb.) Így nem mutatunk rossz példát érzelmeink elfojtásával sem, és az ő biztonságérzetét, hogy mindenképpen szeretjük, így ezzel megtartjuk.

Mit tegyünk, ha a gyermekünk a családban nem talál egységes szabályokat, normákat? Mindenképpen tartsuk magunkat következetesen ahhoz, ami a saját követelményünk, és ebben az ismeretében ne ingassuk meg gyermekünket. Ezt tapasztalva egyre ritkábban próbálkozik kicsikarni engedményeket erőszakosan, és precízen megtanulja, hogy kinél meddig mehet el. Persze sokat segítenénk neki azzal, ha ezeket a szabályokat minden családtagunk egyformán alkalmazná.

A türelmünk és elfogadásunk fejlődésében segít, ha megértjük, hogy gyermekeink is önálló szuverén kis lények, akiknek saját érdeklődésük, akaratuk, érzelmi intelligenciájuk van. Tudatosítsuk magunkban, hogy nem a félelmeik fokozása és akaraterejük letörése a célunk, hanem az, hogy felhőtlen gyermekkort biztosítsunk számukra, amelynek hozadéka lehet egy harmonikusabb kamaszkor.
Írta: Györgyi

A mese lélektana 7. – a mesemotívumok

„A mesemotívumok nem neurotikus tünetek, melyeket jobb, ha megértünk, hogy aztán meg is szabadulhassunk tőlük. A gyermek ezeket a motívumokat csodásnak tartja, mert a legmélyebb érzései, reményei és szorongásai találnak bennük visszhangra, és nem kell őket ízekre szedni egy számára felfoghatatlan racionalitás hideg fényében. A mesék épp azért gazdagítják, épp azért vonják bűvkörbe a gyermek életét, mert az maga sem tudja pontosan, hogyan hatott rá a varázs.”

„A mese az egyetlen irodalmi műfaj, amely utat mutat a gyermeknek, hogyan fedezze fel identitását, és hogyan találja meg helyét az életben; ráadásul még azt is elmondja, milyen tapasztalatokra van szüksége jelleme továbbfejlesztéséhez. A mese azt sugallja, hogy a boldog, tartalmas életet bárki elérheti – de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, mert az igazi identitáshoz csakis rajtuk keresztül vezet az út. A mese továbbá azt ígéri, hogyha valaki elindul ezen a félelmetes és kockázatos úton, a jóakaratú hatalmak megsegítik, és végül eléri célját. De arra is figyelmeztet, hogy a gyávákra és kishitűekre, akik visszariadnak énjük felfedezésének kockázatától, sivár élet vár – ha ugyan nem történik valami nagyobb bajuk.”

Forrás: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó 23, 27-28. oldal

Az istennő benned

Hiszed vagy nem, de él benned, ott szunnyad benned egy istennő, hiszen nő vagy. Minden nő története összekapcsolódik valahol, minden nőtörténet egybefonódik az univerzumban és minden nő egy kifejeződése az istennőnek. Egy nőben az istennő, a NŐ egy sor aspektusa megtalálható – a lány, a szűz, a szerető, az anya, a bölcs nagymama, a szent, a szajha, az amazon és még sorolhatnám. Minden aspektus szent, mindegyik bennünk van, mindegyiket szabad megélni olyan formában, ami nekünk jól esik. Az istennő része vagy, ő a te részed, egyek vagytok, egyek vagyunk. Teljes egészében ismer, tudja nőiségeddel kapcsolatos minden dolgodat (és a többit is persze) és hozzá mindig mindennel kapcsolatban fordulhatsz – nincs tabu és nincs bűn… Ő valóban megértő és segít. Az istennőnek is van vagy 100 aspektusa. Gondolhatsz csak arra, hogy istennő, az isten női része, a Teremtő női része vagy nevezheted Befogadó Anya világegyetemnek, de gondolhatsz az egykori félistenekre is - úgyis mind a nagy istennő része -, nevezheted Afroditének, Boldogasszonynak, Babbának, Inannának, Ízisznek, Asztarténak, Danunak, Szűz Máriának vagy Mária Magdolnának. Mindegyikük más, mint ahogy mi is mind különbözünk egymástól, de ami összeköt az a nőiségünk, a közös történetünk.
Különböző módokon kapcsolódhatsz az istennőhöz: imával, meditációval, tánccal, énekkel, zenével, rajzzal, természetjárással, vagy egyszerűen csak gondolsz rá és megpróbálod érezni őt, a jelenlétét körülötted és benned, kérheted, hogy érezd a vele való egységet, de a saját szexualitásodon keresztül is kapcsolódhatsz vele, hiszen régen a férfi jelenítette meg az istent, míg a nő az istennőt a szent szex során. A nő az istennő papnője volt és a férfi az istené, lásd pl. Mária Magdolna és Jézus vagy Salamon és Sába királynője. És ha felébred benned az istennő, érezni fogod saját nőiséged erejét, szépségét, és még az is előfordulhat, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy szerelmes vagy saját magadba, mert annyira jól érzed magad a bőrödben és annyira a saját középpontodban vagy.
Írta: Rita

Karamella


Konyhatündéreknek, és mindenkinek, aki szereti a karamellát. Aki nem szereti, hát.... de olyan talán nincs is.


Két literes lábasban szoktam főzni, mert különben kifut.

50 dkg kristálycukrot

2 dl tejszint

2 dl házi tejet

2 csom. vaníliás cukrot, vagy fél rúd vaníliát

Takarékon, kb. 45-50 percig főzök. Néha kell csak megkeverni.

Kibélelek alufóliával egy 20x20 cm-es lapos tálat/tálcát, lehetőleg szögletes legyen, és beleöntöm/lapítom a masszát. Amikor langyosra hűlt, éles késsel 2x2 cm-es kockákra vágom. Szétválasztom őket egymástól, és hagyom teljesen kihűlni.
A többi a szokásos eljárás, ami karamellánál előfordulhat. Pl: megkóstolom, és eldugom, különben nagyon hamar elfogyna. Vagy: egy kis cellofán zacskóba teszem, bekötöm egy szép kis organza szalaggal, és akár ajándék is lehet belőle. De akkor másikat kell főzni, hogy nekem/nekünk is maradjon.
Kristálygyerekek (is) imádják, legalábbis az a három, akiket én ismerek.

Az állaga omlós, mint a régi lengyel tejkaramelláé, nem olyan kemény, fogba ragadós.
:) Iza

2010/03/02

Szerettel várjuk a blog témáiba vágó kérdéseidet!
Kis csapatunk *Anna, Anett, Syl és Veronika* fog rá válaszolni.

2010/03/01

Grafológiai útmutató gyermekrajz elemzéshez


1. ábra


2. ábra
3. ábra
4. ábra
5. ábra

6. ábra

8. ábra

Mai világunkban nagyon nehéz feladat hárul ránk, szülőkre,- mert amellett, hogy anyagilag is hátteret kell biztosítanunk gyermekeinknek, lelkileg is erős támaszt kell nyújtanunk, hogy meg tudjanak maradni e kegyetlen világban. A mindennapos, őrült hajsza, "mókuskerék" sajnos eltereli a figyelmünket arról, ami a legfontosabb. Pedig gyakran a gyermeknek nem kell semmi más, csak az, amit olyan nehezen tudunk megadni neki, egy kis odafigyelés. (Pedig megéri!)


"Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,de azért tetszett a kicsi,s végül, hogy megrakni ne kelljen,leültem hozzá játszani.Leguggoltam, s az óriásból negyedórára törpe lett.(Mi lenne, gondoltam, ha mindig lent volnál, ahol a gyerek?)
(Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz)

Szabó Lőrinc gyermekközpontú világképe, melyet e versben is kifejez, a szokványostól eltérő, fordított gondolkodásra sarkall bennünket.Meg kell tanulnunk másképp, gyermekszemmel is látni az életet ahhoz, hogy igazán átélhessük gyermekeink helyzetét, sajátos világát.Így tudjuk csak segíteni fejlődésüket, felnőtté válásukat, hogy majdan belőlük is boldog szülő, teljes ember lehessen.

A ma gyermekei alkotják a jövő felnőtteit, s ha később szeretnénk egy harmonikus társadalomban élni, akkor még most kell gyermekeink felé fordulnunk, még most kell elkezdenünk az ifjúság nevelését. Kölcsey is így fogalmaz. "Társadalomban született ember nem önmagáé. Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek, s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is." Csak így tehetjük családunkat, életünket, s környezetünket is széppé. Mindannyiunknak fel kell ismernie ennek felelősségét, s a legmélyebb alázattal, tisztelettel és nyitottsággal kell gyermekeinkhez, mint a jövő felnőtteihez fordulnunk.
Hogy betekintést nyerhessünk gyermekeink lelkébe, hogy mélyebben megismerhessük őket, és segíteni tudjunk még a ki nem mondott problémáikon is, a grafológiát hívjuk segítségül. A szó jelentése íráselemzés, de maga a tudomány nemcsak az írással, hanem a rajzok feltárásával is foglalkozik. A grafológus tehát a kézírásból, és a rajzokból következtet az egyén jellemére, személyiségére.

A rajzelemzés gyermekeink esetében különösen fontos, hiszen a legtöbb gyermek 6 éves koráig még nem is tud írni. (Sőt az írás is csak 10 éves kor körül kezd el egyéniesedni, ami azt jelenti, hogy igazán csak ettől a kortól kezdve lehet azt elemezni.)

A gyermekek rajzaikon keresztül próbálnak felénk információkat közvetíteni, elmondani mindazt, amit szavakkal nem tudnak. Kivetítik érzéseiket, bánatukat, örömüket, önmagukat -amit magukból adni szeretnének. Ezért fontos számukra a rajz, s a rajzaikra való odafigyelés. Ha vidáman, felkiáltva közelednek felénk, hogy " Nézd csak mit rajzoltam!" valamit el szeretnének mondani nekünk. Soha ne utasítsuk vissza ezeket az alkalmakat, ne hagyjuk gyermekeinket bezárkózni, inkább örüljünk a lehetőségnek, s nézzük meg alaposan a rajzot, hogy mit is árul el készítőjéről.

A gyermekrajzokat számtalan szempont szerint lehet, és kell is vizsgálni. Most azonban csak a leglényegesebb szempontokról fogok beszámolni, a teljesség igénye nélkül. Úgy gondolom, hogy az alábbiakban közölt információk segítséget nyújtanak ahhoz, hogy teljesebb képet kaphassunk gyermekeinkről.

A legfontosabb szempontok, amit a gyermekrajzokon feltétlenül vizsgálni kell:
1. A témaválasztás

Már itt tetten érhető csemeténk nemi beállítottsága. A fiúk rajztémái között a repülőgép, az autó, esetleg különböző harci eszközök, mint pl. a kard, a puska... stb. kell, hogy szerepeljenek.

A lányok témái inkább a baba, a ház, a virágok és az állatok.

Amennyiben a lányok fiús témájú képeket készítenek, és fordítva, ez azt jelenti, hogy nincsenek tisztában a nemi szerepekkel. Ez a felcserélődés gyakran elvált szülők gyermekeinél fordul elő, akik nem látják a másik szülőt, hogy beépíthessék annak viselkedési formáit is a saját életükbe, és különbséget tudjanak tenni a szerepek között. Mivel nem tudják szétválasztani a két viselkedést, ezért zavar keletkezhet az egyéniségükben, a fejlődésükben, ami aztán kihathat az egész életükre.
2. A színválasztás
Meg kell figyelnünk, hogy a rajzoló gyermek milyen tónusú színeket használ.
Ha a pasztellt, a halványabb színeket részesíti előnyben, akkor visszafogott, érzékeny, félénk, nem bírja elviselni az erőszakot, a törtetést, inkább háttérbe vonul és behúzódik csigaházába, ha ilyen emberrel találkozik.
Lásd: 1. ábra 2 és fél éves kislány rajza
Amint láthatjuk a rajzoló kedvenc színe a rózsaszín, mely lágyságot, és alkalmazkodó képességet tükröz. A finom, könnyed, íves forma is a nőiességről, és a magas fokú érzékenységről árulkodik.
Ha az élénk, harsány színeket kedveli (narancs, piros... stb) akkor egy lendületes, akaratos, kifelé aktív, mindig a középpontba vágyó, határozott fellépésű személyiségről van szó.

Lásd. 2. ábra 2 éves kislány rajza
A képen megjelenő legerőteljesebb szín a vörös, a fekete és a zöld. A papírlapra erősen rányomott színes ceruza, és a tört, hegyes formák egy valóban határozott, nehezen irányítható, lendületes gyermek sajátjai.
Minél sötétebb vagy halványabb a színek tónusa,(fekete, szürke) annál biztosabb a depresszió, vagy más betegség megjelenése, ezért, ha valaki ilyesmit tapasztal, forduljon szakemberhez.
Lásd 3. ábra 9 éves szívbeteg kisfiú rajza

A rajzon feltűnő a fehér és a szürke felület túlsúlya. A színtelenség és a töredezett vonalvezetés a félelem, a szorongás és a depresszió jelei. (A kisfiú több időt tölt kórházban, mint otthon.)
3. A formák vizsgálata
A lágy, ívelt, gömbölyded formák, egy könnyedén alkalmazkodó, könnyen irányítható, befolyásolható gyermek jellemzői. Az ilyen típusú gyermek szereti a simogatást, az intimitást, a testközelséget.

Lásd. 4.ábra másfél éves kislány rajza

A körkörös mozdulatokkal készült rajz, melyben a körök egymásból indulnak, és egymásba érnek, az intimitásra, a közelségre való vágyat fejezi ki. Van még azonban más jelentősége is. Amikor a gyermek először rajzol kört, akkor tudatosodik benne az anyától való "különállása",( függetlensége,) ekkor kezdődik meg az anyáról való leválás korszaka. Fontos azt is megfigyelnünk, hogy gyermekünk mely életkorában jelenik meg ez először, mert a későbbi fejlődés, érettség szempontjából ez hasznos információ lehet. Minél korábban fedezzük fel gyermekeink rajzában a köröket, annál biztosabb, hogy előbb válnak éretté.

A tört, hegyes, éles vonalak tulajdonosa a nehezen kezelhető, magatartási problémákkal küszködő gyermek, akinél mély lelki törés lappanghat a háttérben. Az intimitástól elzárkózik, inkább a magányt választja.

Lásd: 5.ábra 3 éves kisfiú rajza

A rajzon látható hegyes, tüskés, szúrós vonalak, s az erőteljes satír, mind a nehezen kezelhető, támadó álláspontú gyermek sajátja. Az ő mottója: a legjobb védekezés a támadás!

4. Az arányok vizsgálata
A gyermekek még természetesen nincsenek tisztában a helyes arányokkal, s térlátásuk sincs még. Mégis meg kell figyelnünk, hogy a gyermek a rajz mely részletére fektet nagyobb hangsúlyt. (Itt elsősorban testrészekre gondolok, pl. fej, kéz, lábak.stb, de ez megnyilvánulhat más formákban is.) Ha pl. szélsőségesen eltúlozza a rajzon valamelyik testrészét, akkor az vagy betegségre utal, vagy azzal kapcsolatban valamilyen trauma érte. Azért emeli ki, mert foglalkoztatja a probléma, és megpróbálja azt minél előbb megoldani.

Lásd: 6.ábra 14.éves autista fiú rajza

A rajz egy szélsőségesen felnagyított fejet, és ehhez képest egy riasztóan leegyszerűsített, és összenyomorított testet ábrázol, mely valóban rendellenességre utal.
Előfordulhat azonban az is, hogy a gyermekek nagyobb fejet vagy testrészt rajzolnak, de ez még nem kóros. Ez adódhat természet adta aránytalanságukból is. (Pl. kiskorban a gyermekek feje testükhöz viszonyítva nagyobb.)

Fontos azt is megemlíteni, hogy a gyermekrajzok különböző fejlődési szakaszokon mennek át. Ahogy a gyermek testileg, lelkileg fejlődik, úgy fejlődik vele a rajza is. Ezért más- más korú gyermekek rajzolási szintje is más, bár előfordulhat, hogy néhányan megelőzik korukat a rajzfejlődés tekintetében.

A rajzfejlődés szakaszai

Az alaptalan, amorf firka kora, mely kb. 3 éves korig tart. Itt a gyermek még tárgyakhoz kapcsolja képeit. Lásd 4.ábra A rajzon egymásba illesztett körök láthatóak, a rajznak valóban nincs témája, a lényeg itt a ceruza megfogásának, felfedezésének és használatának öröme.
A lengővonalas firka és a sematikus emberábrázolás kora, egészen 7 éves korig tart.

Lásd: 8.ábra 6 éves fiú rajza - Forrás: Grafodidakt Magazin 14. oldal

A képen egy egyszerűsített, sematikus emberalak formája bontakozik ki, arányaiban nagyobb fejjel. Itt még nem elvárás a tökéletes arány felismerés, ábrázolás.
Tájkép eseményábrázolással 7 éves kor után. Itt már sokkal aprólékosabb a kidolgozás, Ebben a korban már nagyobb hangsúlyt fektetnek a rajzolók a részletekre, jobban hasonlítanak a rajz elemei a valóság elemeire.

Írta: Hirth Edina, okleveles grafológus

A mese lélektana 6. – a mesék kiválasztása

„Mivel nem tudhatjuk, hogy a gyermeknek melyik életkorban melyik mese jelenti a legtöbbet, nem dönthetjük el, hogy a sok mese közül melyiket mikor mondjuk el neki. Ezt csak maga a gyermek döntheti el, mert csakis ő tudja, hogy a mese milyen erős érzelmeket kelt benne, és hogy mit hív elő tudatából és tudattalanjából. A szülő persze általában azt a mesét meséli vagy olvassa fel először gyermekének, amelyik tetszik neki, vagy amelyiket gyermekkorában maga is szeretett. Ha a gyermeket nem köti le a történet, ez azt jelenti, hogy életének ebben a szakaszában ezek a motívumok és témák még nem fontosak számára. Ilyenkor az a legjobb, ha másnap este valami mást mesélünk neki. Hamarosan úgy is megtudjuk, ha valamelyik mese fontos lesz számára, mert spontán reakciókat vált ki belőle, és mert újra és újra hallani szeretné. Ha minden jól megy, a gyermek lelkesedése átragad a szülőre is, a mese neki is fontos lesz, ha másért nem, akkor azért, mert gyermeke annyira szereti. Végül eljön az idő, amikor kedvenc meséjéből a gyermek már mindent magába szívott, vagy már más problémák foglalkoztatják, melyeket más mesék fejeznek ki érzékletesebben. Ilyenkor egy ideig nem érdekli a régi mese, sokkal jobban élvezi az újat. A mesék kiválasztásában legjobb, ha mindig követjük a gyermek kívánságait.

Fontos!
Ha a szülő rá is jön, hogy gyermekének miért fontos érzelmileg egy bizonyos mese, ezt ajánlatos magában tartania. A kisgyermek leglényegesebb tapasztalatai és reakciói tudatalattiak, és így is kell maradniuk mindaddig, amíg a gyermek korban és értelmi fejlődésben bizonyos érettséget el nem ér. Értelmezni egy ember tudattalan gondolatait, tudatosítani, amit nem kíván tudni, mindig erőszakos betolakodás, s különösen a gyermek esetében az. Amilyen sokat jelent a gyermeknek, ha érzi, hogy szülei osztoznak érzelmeiben, mert ők is élvezik kedvenc meséjét, legalább olyan fontos számára, hogy legbelsőbb gondolatait még szülei is csak akkor ismerhetik meg, ha ő úgy dönt, hogy feltárja őket előttük. Ha a szülő ilyenkor elárulja, hogy már ismeri őket, megfosztja gyermekét attól, hogy megajándékozhassa őt legbensőbb, legféltettebb titkával. Ráadásul, ha a szülő olvasni tud titkos gondolataiban, és előbb ismeri rejtett érzéseit, mint ő maga egyébként is nagy hatalma korlátlannak, mi több, fenyegetően nyomasztónak fog látszani gyermeke szemében.
Ha pedig megmagyaráznánk a gyermeknek, hogy a mese miért olyan magával ragadó, szétrombolnánk a mese varázsát, ami nagyrészt éppen abból fakad, hogy a gyermek nem egészen érti, miért tetszik neki annyira. Varázserejétől megfosztva a mese már nem képes segíteni a gyermeknek abban, hogy maga vívja meg harcait, hogy egyedül oldja meg azt a problémát, amelyre éppen a mesében ismert rá. A felnőttek magyarázatai, bármilyen helytállóak legyenek is, megfosztják egy fontos lehetőségtől, vagyis nem érezheti, hogy sok-sok újrahallgatás és töprengés után maga birkózott meg egy nehéz feladattal. Az ember úgy nő fel, úgy találja meg élete értelmét és belső biztonságát, hogy személyes problémáit megérti, és a maga erejéből oldja meg, és nem úgy, hogy mások magyarázzák meg neki.”

Forrás: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó 22-23. oldal

Gyógyító kövek tisztítása

Tisztíthatjuk a köveinket a csapból kifolyó víz alatt 3-5 percig két ujj között tartva. Folyóvízben, ha pl. a Duna parton járunk vagy más folyó partján. Ott, ajánlom, hogy lazán, több ujjal átfogva tartsuk a követ a markunkban 5-10 percig.
Patakban, forrásvízben, olyan tavakban, amelyiknek lefolyásuk van.
Figyelem, az állóvizű tó nem jó erre a célra, mert nem folyik keresztül a víz.
Megtisztíthatjuk őket üvegpohárban tengeri sóval elkevert vízben 2 óra hossza alatt.

Füstölő vagy gyertyaláng füstje fölött két ujj közé fogva négyszer-ötször áthúzzuk a kezünket a füst fölött úgy, hogy a kő van alul, a kézfej fölül. Közben forgassuk meg a követ, hogy ott, ahol fogtuk, ott is érje a füst.

Kerti földben is tisztíthatunk úgy, hogy lehelyezzük a földre a követ délelőtt 8-10 óra között, vagy délután 16-18 óra között 20 percre és kérjük a Földanya segítségét. Elvégezhetjük ezt a módszert virágcserépben is, de ott takarjuk be a követ földdel is. Használat után ürítsük ki a cserépből a földet.

Kövek kiütése, kiürítése: összeüthetünk két követ, vagy finoman odakoccanthatjuk bármihez.

Rizsszemek közé is tehetjük. Itt is az üvegpohár ajánlott, és a letakarás. 20 perc múlva vegyük ki a követ, és dobjuk ki a rizsszemeket.

Fontos tudni, hogy vannak olyan kövek, melyek porózuskőnek számítanak. Ezeket sem vízben, sem földben nem tisztíthatjuk, és a kiütéses módszer sem jó.

Krizantén a tanításaiban arra hívja fel a figyelmünket, hogy a Hold a Föld szemetesládája. Ezért én nem javaslom a Hold tisztításokat és feltöltéseket, mivel a negatív sugárzásokra nincsen szükségünk.
Írta: Ilus