2017/12/16

Alacsony fertilitás, mégis gyermekáldás


A Vár Rád a Baba programban
 megérkezet a 150. baba.

Történetünk 5 évvel ezelőtt kezdődött, amikor is esküvő után eldöntöttük, jöhet a baba, ha szeretne. Nyugodtak voltunk, hiszen mindkettőnk családjában a gyermekáldással nem volt probléma, de nálunk mégsem így történt. 

Egy év hiábavaló próbálkozás után elgondolkodtunk, valami gond lehet, így felkerestünk egy meddőségi centrumot kivizsgálás céljából. Férjemnél csökkent fertilitást találtak, nálam inzulinrezisztenciára gyanakodtak. Az orvos inszeminációt javasolt, melybe bele is vágtunk. Természetesen sikertelen eredménnyel, de már a beavatkozásra való felkészítés során, illetve a teszteredményre várva éreztük, ez nem a mi utunk. Úgy gondoltuk összességében egészségesek vagyunk, nincs szervi elváltozásunk, a leletek egy pillanatnyi állapotot mutatnak csak, nem akartunk belesüllyedni a 'beteg' vagyok állapotba. Ami pedig a legfontosabb, nem szerettük volna a születendő gyermekünket művileg kikényszeríteni.
Ilyen gondolatokkal párom életmódot váltott, elkezdett sportolni és munkahelyet váltott, míg én elindultam egyéb, alternatív, spirituálisabb irányba. 

Így jutottam el Petre Veronikához, – a Vár Rád a Baba program vezetőjéhez – aki már első alkalommal megnyugtatott, szeretne leszületni hozzánk egy kis lélek, de még nincs itt az ideje. Dolgoznom kell magamon, a párkapcsolatunkon. Egy év közös munka várt ránk Veronikával. Segítségével határozottabbá váltam, a mindenkinek való megfelelési kényszeremet oldottuk, megmutatta hogyan tudom az önbizalmamat erősíteni. Ezen kívül a családban lévő viszonyokra, kapcsolatokra, blokkokra is fényt derítettünk, így megérthettem és elfogadhattam mi miért történt vagy történik. Közben, hogy segítsem a közös munkánkat előző életes utaztam és a pálmalevelemet is megkerestettem. 

Ez idő alatt párom távolságot tartva, de kíváncsian tekintett a Veronikával folyó munkára, míg végül ő is felkereste és elkezdett dolgozni magán. 
Majd a munkánk gyümölcse beért 2015. év végére, beköltözött a pocakomba a kislányunk, Adél. Folytattam Veronikával a munkát, segítségével elsajátítottam a magzat kommunikációt, majd ráhangolódtunk a szülésre és Adélt is felkészítettük a születésére a Születésre való felkészítés programmal. Nagyon csodálatos volt ezek miatt a közel 9 hónap, izgalmas volt a születendő gyermekünkkel kommunikálni, megtudni milyen lesz, mi érdekli majd, mire figyeljünk a nevelését illetőleg, vagy hogy miért bennünket választott, mit szeretne tanulni tőlünk.
Ezeknek köszönhetően 2016. őszén egy nagyszerű, könnyű szülés során megérkezett hozzánk a mi kis Adélunk.

Így visszagondolva, szükség volt az elmúlt 5 év várakozására, kételyeire, keserűségeire, bizakodására és a lelki munkára, hogy megérjünk gyermekünk érkezésére. Boldogok vagyunk, hogy ráleltünk Veronikára, az ő segítségével mind egyénileg, mind párkapcsolatilag fejlődni tudtunk és ezáltal méltóvá válhattunk egy kis ember érkezésére. 


Nagyon Köszönjük! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése