2013/03/21

A magzat kommunikáció előnyei


Tévhit az a kishitű hozzáállás, hogy „nincs mit beszélnem a gyermekemmel”. Dehogyis nem, amint megtudta az anya, hogy sikerült új életet kezdenie a babának, és a szüleit választotta, minden anyának feladata van a pocaklakójával. Be kell neki mutatni a világot! Amit lát az anya, azt látja a baba is. 9 hónapon keresztül idegenvezetőként élheti az életet. Ehhez nincs szükség mikrofonra, sőt meg sem kell szólalni. Csupán elmében kommentáljon mindent, amit lát, ami vele történt, amiket érez. Magyarázzon úgy, mintha egy kis vendég érkezett volna egy idegen bolygóról, aki soha nem találkozott az elemekkel, a vízzel, tűzzel, levegővel, földdel.

Ruediger Dahlke egy új szokást javasol a várandós családjának. Részesítsék beavatásba gyermeküket. A négy elemmel külön-külön alkalomkor ismertessék meg. A sorrend mindegy, előre döntsék el, mikor mire van lehetőség, kedv. Teljesen szabadon, ahogyan az anya jónak látja, úgy mutassa meg a baba számára a „világot, melyet ő választott ki magának„.
 

A pocaklakó beavatása a víz elembe: Utazzon el a család a tengerre, vagy tó, vízpart közelébe, és lehetőség szerint töltsenek el ott néhány napot, hetet. Ha a várandós megteheti, ússzon egyet, vagy lépjen bele a vízbe.

 
A pocaklakó beavatása a föld elembe: Töltsenek el egy kis időd egy parasztgazdaságban, vagy tájmúzeumban, vagy látogassanak el egy közeli barlangba.
 

A pocaklakó beavatása a levegő elembe: Tegyen a család egy hegyi túrát. Lélegezzen az asszony mélyeket. Nem a magasság a fontos, hanem a levegő tisztasága.
 

A pocaklakó beavatása a tűz elembe: Napozzon sokat az anya, ha teheti.
Az elemekbe való beavatásra készülődve maga az asszony is izgatottá válik, ami még fokozza a baba számára az érdeklődést, ünnepélyességet.
Mire jó ez a beavatás?
Arra, hogy azon gyermekek, akik ebben részesülnek, életük ilyen korai szakaszában találkoznak Napapóval, azok később is jó viszonyban lesz ezzel az elemmel. Ha mi még nem is tudjuk teljesen elgondolni, hogy milyen hasznot húz ebből csemeténk, biztosak lehetünk benne, hogy az ilyen dolgok jól működnek, ahogyan az archaikus kultúrákból tudhatjuk.


Az anya is, a baba is befolyásolják egymást. Ahogyan a baba vágya befolyásolja az anyát, ha savanyút enne, az anya azt kíván, úgy az anya vágyai is hatással vannak a magzatra. Amit az anya szeretett, azt későbbiekben viszont láthatjuk a gyermek kedvenc játékai, tevékenységében is. Az is fontos, amennyire tudatosan avatja be a csöppséget a kismama a közös életükbe, hiszen a magzat teljesen egynek gondolja és érzi magát vele. Az a nő, aki fittyet hány a várandósságára, éli tovább a megszokott életét, anélkül, hogy a gondolatai többször a baba körül forognának, az kirekeszti a saját gyermekét az életéből. Azok a babák, akik így járnak, kirekesztettnek érzik magukat, és frusztráltak lehetnek majd.
Nem csak az elemeket és a választott szülők életét lehet bemutatni a babának a kommentálással, hanem mindent. Az állat és növényvilágot stb.


Magzat kommunikáció elsajátításáról bővebben.
 
Írta: Petre Veronika
Felhasznált irodalom: Ruediger Dahlke: Sorsfordulók, életválság, a fejlődés lehetősége Bioenergetic Kiadó, 2004

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése