2011/03/19

Spirituális Szülők klubja



Ebben a klubban hétről hétre többet tudhatunk meg gyermekünk spirituális fejlődéséről. Mind a heti rendszerességgel megtartott előadás által, mind pedig a Spirituális gyermek életút foglalkozás által.

A Spirituális baba-mama-kismama klub a blog ötlete alapján jött étre. A Szülők klubját pedig azon szülők hívták létbe, akik jelezték felém, hogy gyermekük már nem baba, ennek ellenére ők is szeretnének jönni!!!

.A klub célja, hogy a spirituális, lelki, alternatív gyógymódok irányzatai közül minél több mindent hallhassunk az áldott állapotban lévőkre, az anyukákra, a babákra és a gyermekekre vonatkozóan. Továbbá cél az is, hogy az ide járó emberek nem csak meghallgatják ezeket az előadásokat, hanem a későbbiekben az életük részévé teszik. Megtanítják gyermekeiknek, akik ezáltal kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak lesznek.Itt hasonló gondolkodású emberekkel találkozhatsz, barátkozhatsz! Ha Te is így gondolod, gyere el, itt a helyed!

Mikor is? Hova?
Minden kedden 10-11:45
Pécs, Mohácsi út 35.

Először egy rövid előadást hallhatunk, lsd. a Baba és Szülők klubja oldalnál, majd pedig a gyermekeddel foglalkozunk:

Spirituális gyermek életút foglalkozás
Mitől spirituális? Attól, hogy magunkról, családunkról, de elsősorban gyermekünkről olyan információkat tudhatunk meg, melyek egyenesen az akasha krónikából érkeznek.

Mik lehetnek ezek?
Megtudhatjuk, hogy gyermekünk honnan hova tart a teremtésben, mi a célja leszületésének, miért pont minket, szülőket választott, mi az életfeladata, milyen problémákat hozott, hogy ebben az életében helyesen megoldjon, melyek azok a dolgok, melyekben segíthetünk neki, hogy jól sikerüljön megélnie sorsát.
Továbbá arról is ismeretet szerzünk, hogy mi a közös feladatunk egymással és a párunkkal, korábban milyen kapcsolatban álltunk, s ha az nem volt elég szeretetteljes, most hogyan javítsunk rajta. Melyek azok a minták, melyeket a szülő hoz saját családjából, s hogyan védjük ki tudatosan, hogy másképp cselekedjünk, és neki már ne adjuk tovább.
Bővül az ismeretünk arról, hogy gyermekünk milyen lélek, netán tündér volt, mi jellemző rá, milyen képességet hozott magával, és ezt hogyan hasznosíthatja a gyermek, illetve felnőtt korában.
Megtudhatjuk, hogy merre orientáljuk. Miben lehet kiemelkedő, és azt is, hogy a későbbiekben mi felé (milyen foglalkozás felé) terelgessük. Ha mi szülők minél jobban tisztában vagyunk azzal a tervvel (úgy nevezett hálótervvel), – melyet a gyermek megszületése előtt saját maga állított össze, mit szeretne ebben az életében tenni – annál jobban segíthetünk neki, és annál nagyobb esélye lesz, hogy azt is valósítsa meg.
Ráadásként azt is megtudhatjuk milyen aurája van, netán indigó vagy kristály – miért jó ez számára, melyik feladatában segíti.
A foglalkozás során megtanítjuk, hogyan kommunikálj gyermeked lelkével, aminek hatására olyan információkat fogsz megtudni esetleg még beszélni nem tudó kisgyermekedről, melyek családi életedet jóval megkönnyítik. Pl. éppen miért sír, miért nem szopik/eszik, miért beteg vagy mikor tud elbúcsúzni végleg a cumijától.
Arról is hallhatunk, hogy a már megszületett vagy leendő testvérével miért választották egymást, mi a közös feladatuk, és hogyan lehet segíteni őket az egymással való összhang kialakításában.
Végül megtanulhatjuk a gyermekbetegségek lelki jelentését. Választ kapunk arra a kérdésünkre is, ha netán beteg gyermekkel áldott meg minket a sors.

Mire befejeződik a kurzus, biztos lehetsz benne, hogy a belső látás, hallás, tisztán látás, hallás valamelyikét te magad is elsajátítod, így utána nem kell látóhoz vagy jövendőmondóhoz folyamodnod.

A csoportfoglalkozás legalább 15 alkalomból áll. Minden kedden 10-11:45-ig tart a Baba-mama-kismama klub keretein belül. Rövid előadást hallhatunk előtte. Nagyobb gyermekes Szülőknek is ajánljuk, nem csak kisbabásoknak.

A programba bármikor bekapcsolódhatsz. Ha netán kihagysz egy alkalmat, az sem baj, hisz mindig a számodra soron következő feladatot kapod.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet ez a program, keress meg minket.

A program ingyenes, de adományt szívesen elfogadunk. Nem azért ingyenes, mert értéktelen. A Teremtő Isten megmutatja hogy Földünkön a Szeretet a leghatalmasabb erő, és nem a pénz. A pénz csupán ezt ígéri.
Ha esetleg mindezek a kérdések magadra vagy a párodra vonatkozóan is érdekelnek, akkor megtudhatod az Életút foglalkozáson, melyen saját lelkeddel tanulsz meg kommunikálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése