2010/12/21

Táplálkozás holdkalendáriummal januártól decemberig



Aki szeretné használni életében a hold ritmusát, annak elsőként is egy holdnaptárra kell szert tennie, mely megmutatja a napi holdállásokat a mindenkori csillagjegyeknek megfelelően /pl. Elixír, Természetgyógyász magazinok, Internet/. Az ilyen naptár jól áttekinthető jelek alapján ad információt arról, mire is alkalmas igazán az adott nap. Továbbá azt is megmutatja, milyen étel fogyasztása ajánlatos aznap, így a fehérjéknek, a szénhidrátoknak és a zsíroknak egyaránt megvannak a maguk fogyasztásra különösen alkalmas időpontjaik. Emellett azt is ajánlatos figyelembe venni, melyik növényi részt mikor tanácsos enni.

A holdhoz igazított táplálkozásban megkülönböztetünk gyümölcs,- gyökér,- levél,- és virágnapokat, amelyeknek a tűz, a föld, a víz és a levegő elem felel meg.
Gyümölcsnapokon: /a hold a Kosban, az oroszlánban vagy a Nyilasban/ étkezéskor előnybe kell részesíteni azokat a növényeket, amelyeknek a gyümölcs a „fő szerve”. Idetartozik pld. a padlizsán, a paradicsom, a cukkini, az uborka, a kukorica, a pepperóni, a bab, a borsó, a tök, a cukorborsó, a patisszon, a dinnye stb.
Gyökérnapokon: /a hold a Bikában, a Szűzben, a Bakban/ a legjobb, ha gyökérzöldségeket eszünk, ezek pld. a hagyma, a fokhagyma, a répa, a burgonya, a karalábé, a fekete retek, a zeller, a hónapos retek, a cékla, a pasztinák stb.
Levélnapokon: /a hold a Halakban, a Rákban vagy a Skorpióban/ ajánlatos olyan növényeket enni, amelyeknek a levél a fő szervük. Ilyen pld. a kelkáposzta, a brokkoli, a cikória, a kínai kel, az édeskömény, a sárgarépa, a karalábé, a fejes saláta, a póréhagyma, a karfiol, a spárga, a spenót, a rukkola és a zsázsa.
Virágnapokon: /a hold az Ikrekben, a Mérlegben és a Vízöntőben/ azok a növények kerüljenek előtérbe, amelyeknek a virág a fő szervük. Ide tartozik többek között az oregánó, a menta, a zsálya, a kakukkfű, a lestyán, a citromfű, a kamilla, és a mályva.

Fogyás a holddal

Amennyiben a táplálkozásunk a hold fázisához igazodik, könnyebben és egészségesebben fogyhatunk. A „holddiéta” tulajdonképpen a táplálkozás átállítása. A kúra során nem kell éhezni, csak a táplálkozási szokásokat megváltoztatni rövidebb, vagy hosszabb időre. Fontos, hogy a diéta során teljes értékű táplálék kerüljön az asztalra. A gabonák közül a tönkölybúza a legnyerőbb. Ezen kívül sok vizet /szénsavmentes/ és édesítés nélküli gyógyteát kell inni, legalább napi 2-3 litert, méghozzá evés előtt vagy után /nem közben, hogy az emésztőnedvek ne hígítódjanak fel/.
A holdkúra alatt fokozottan figyeljünk testi-lelki reakcióinkra! Ha észleléseinket feljegyezzük, sokkal jobban tudatosabbá válik bennünk, mi történik, és közben hogyan érezzük magunkat, ez segít jobban megérteni a holdritmust.
A kúrát 2-3 nappal telihold előtt kezdjük, ekkor már együnk valamivel kevesebbet, mint egyébként szoktunk és a legutolsó étkezés időpontja ne legyen később 18 óránál.
A telihold napja egyébként ideális böjtnap! Régóta tudjuk, hogy a hagyományos, ősi böjtölő diéta a gyümölcsnap is, amikor kizárólag gyümölcsöt eszünk, és azt korlátozás nélkül fogyaszthatjuk. Méregteleníti a szervezetet, tartalmazza a megfelelő rostanyagokat, a beleket munkára készteti, a megfelelő folyadékmennyiséget, a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat beviszi a szervezetünkbe. E mellett nem okoz éhségérzetet, egészséges, nem tartalmaz zsírokat.
A fogyó hold kéthetes időszaka alatt normálisan étkezhetünk, hisz a test ilyenkor könnyebben szabadul meg a salak és méreganyagoktól, ennek mellékhatásaként pedig eltűnnek a fölösleges kilók, kedvezőbbé válnak az elengedés körülményei.
Ha gyomrunkat mindig csak kb. 2/3-ig töltjük meg, sokkal könnyebbnek fogjuk érezni magunkat lelkileg is, de ebben az időszakban a legutolsó étkezés ideje 16 és 17 óra közé essen.
Újhold előtt 1-2 nappal ajánlatos beiktatni egy zöldség-gyümölcs vagy valódi böjtnapot, mivel a test ebben az időszakban igen hatékony méregtelenítő munkára képes. A lúgos levek /pl. sárgarépa- és paradicsomlé/ újra egyensúlyba hozza a sav-lúg háztartásunkat. A felforralt forró víz kortyonként fogyasztva, szintén aktívan kiöblíti a mérgeket a szervezetünkből.
Növekvő hold idején feltétlenül együnk kevesebbet, mint szoktunk kb. 1/3-al! Ekkor a szervezetünk fokozottabban tárolja a tápanyagokat és könnyebb meghízni. Délután 15 és 17 óra között különösen sokat igyunk, és este 18 óra után már ne együnk semmit.

Aki a hold bölcsességére támaszkodik, az azonnal élvezheti ennek az előnyeit. Egyfelől a hold ritmusához igazított élet harmonikusabb életritmust ad és jobb közérzethez vezet, másfelől az ember megtanulja újra tisztelni a természet bölcsességét és összhangban élni a kozmikus törvényekkel.

/Felhasznált irodalom:
Természetgyógyász Magazin XVI.évf.11.szám: „A hold titokzatos ereje”
A Hold diétája/Női Portál/

Összeállította: Gyimesi Ferencné

2010/12/18

Egyensúlyozós játékötletek 3 éves kortól



Szükséges hozzá két darab nagy alakú fém/konzervdoboz, erős hosszabb madzag.
A fémdobozok alját két helyen átfúrjuk, átfűzünk rajta egy madzagot, és a doboz belsejében megcsomózzuk. Olyan hosszú legyen a madzag, hogy a gyerekek körülbelül a csípőjük magasságában tudják tartani, ha a dobozokon állnak. A dobozokat letesszük a gyerekek elé a földre, a kezükbe adjuk a madzagot, ők rálépnek a dobozra, bedugják lábukat a madzagba, megfeszítik azt, és már indulhatnak is!

Csoportban játszható játékötletek gyermekeknek 3 éves kortól



Válasszatok ki egy valakit, aki beköti a szemét. Erre csörög a dió, arra meg a mogyoró című dalocska éneklése helyett ezúttal ceruzát, vagy kanalat ütögessetek össze. A bekötött szeműnek a hang után kell menni, megtalálni és megfogni a zajkeltőt.

Kreatív játékötletek gyermekeknek


3 éves kortól

Fessél be hosszúkás formájú száraztésztát, majd ha megszáradt, fűzd fel. Több féle színűre is festheted, vagy csak három-négy félére. Nagyobbak, kb. 4 éves kortól előre megtervezhetik, hogy hogyan sorakozzanak egymás után a láncon a színek.

2010/12/08

A mese lélektana 14. –A feladatokkal való szembenézés



„A mese a földi és az egyszerű kezdetektől a fantasztikus események felé halad. Bármilyen nagy kitérők is legyenek benne, a történet fonala – szemben a gyermek naiv képzeletével vagy egy álommal – soha nem vész el. A mese a csodák világában tett utazás végén a gyermeket megnyugtató módon visszavezeti a valóságba. Ebből a gyermek megtanulja azt, amire jelen fejlődési stádiumában a legnagyobb szüksége van: hogy semmi baj nem származik abból, ha a képzelete egy ideig magával ragadja – de valóban csak egy ideig, és nem állandóan. A történet végén a hős visszatér a valóságba – a boldog, de csodák nélküli valóságba.
Ahogy az álomból felfrissülve ébredünk, és jobban szembe tudunk nézni valóságos feladatainkkal, ugyanúgy a mesehős is, amikor a történet végén visszatér a való világba, jobban és sikeresebben szembe tud nézni az élettel.
A legújabb álomkutatás (1976!) kimutatta, hogy ha valaki alhat ugyan, de álmodni nem engedik kevésbé sikeresen birkózik meg a valóság problémáival; tudattalan problémáit nem tudja álmokban feldolgozni, és ez érzelmileg megzavarja. Egyszer talán kísérleti úton ugyanezt a mesékkel kapcsolatban is ki fogjuk tudni mutatni: hogy sokkal rosszabb azoknak a gyerekeknek, akik nem részesülnek abban, amit a mesék nyújtanak, akiknek a mesék nem segítenek, hogy tudattalan feszültségeiket képzeletben dolgozhassák fel.
Ha a gyermek álmai olyan bonyolultak volnának, mint a normális, intelligens felnőtteké, melyekben a rejtett tartalmak részletesen kidolgozva jelennek meg, akkor a gyermeknek nem volna olyan nagy szüksége a mesékre. Másrészt viszont, ha a felnőtt gyermekkorában nem ismerte volna a meséket, álmainak tartalma és jelentése szegényebb volna, és kevésbé segítenének neki abban, hogy le tudja gyűrni élete problémáit.”
Forrás: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó 65. oldal

A Hold hatása anyára és gyermekre



Az utóbbi évtizedekben a geofizikusok egyre világosabban látják, hogy az űr és a Föld természeti folyamatai összefüggenek. A naptevékenység ritmusai szerint váltakoznak az esős, aszályos időszakok, napkitörések hatására sokszor ciklonok, orkánok, tájfunok söpörnek végig a Földön.
A régi időkben, de még dédszüleink, nagyszüleink idejében is, főleg a városon kívül élők számára, fontos volt a természet megfigyelése, azzal kölcsönhatásban élni. Akár legyen az a bolygók, a csillagászat, akár a természetben megtalálható gyógynövények, vagy az állatvilágban felismert összefüggések.
A mezőgazdaságban és az állattenyésztésben már nagyon régóta ismeretesek az asztrológiai természetű megfigyelések, a Hold erejének tisztelete. A fakivágások (a fa vízmegtartó erejére gondoljunk ilyenkor), vagy akár a szőlő metszésének, ültetésének legoptimálisabb időpontjának kiválasztásában lehet segítségünkre a megfigyelés. Az állattartók is fontos szerepet tulajdonítottak a Holdnak pl. a tehén vemhességének ideje is pontosan 10 holdhónap.

A Hold nehézségi erőtere kelti a legjelentősebb földön kívüli gravitációs erőhatásokat. Nemcsak az óceánok hatalmas víztömegét képes mozgásba hozni, hanem kimutatható általa a földkéreg és a légköpeny hullámzása is. A Hold ár-apálykeltő hatása is egyértelműen bizonyított. A világ több pontján New Yorkban, Genfben,…. folyamatosan kutatják a bolygók, emberekre és a természetre gyakorolt hatásait.

Ma már a Holdnak számtalan olyan hatását ismerjük, amely testi, lelki, fizikai állapotunkat befolyásolva gyakorol ránk kedvező vagy épp kellemetlen hatást.

A Hold első fázisa: az ÚJHOLD, amikor az égitest éppen a Nap és a Föld közé áll, arca teljes sötétségbe borul, s különlegesen erős hatással van minden élő szervezetre. Ekkor fizikai síkon javul a test teljesítő ereje, kreatívabbnak érezzük magunkat, akaratunk és kitartásunk is fokozottabb, mint máskor. Aki azt tervezi, hogy leszokik a dohányzásról, vagy egyéb káros szenvedélyéről, akkor lehet a legeredményesebb, ha ezen a napon kezd új életet. Újholdkor minden teher, a lelki és fizikai salakok is gyorsan távoznak tőlünk, ezen a napon a legnagyobb a szervezet méregtelenítési készsége. Kiváló indítás egy böjt megkezdésére, vagy egynapos tisztítókúrára, mert ekkor csökken az éhségérzet és a víz is gyorsabban távozik a szervezetünkből. Ilyenkor érdemes a félelmekre, titkokra, a vágyakra összpontosítani, feltárni rejtett oldalunkat és elűzni az esetleges rosszat. Az érzelmekre nézve is pozitív ez a nap, sikerrel lehet feléleszteni kihűlt, vagy megszakadt kapcsolatunkat régi kedvesünkkel.

A második szakasz: a NÖVEKVŐ HOLD, /”D” betűt formáz/ ami ebben a két hétben történik, kétszeres erővel hat az építés, megerősítés érdekében, kedvező ideje a változtatásnak, újításnak, régóta halogatott lépés megtételének. Ekkor érdemes üzleti, anyagi, érzelmi változásokat létrehozni, gyarapítani. Most érdemes új kapcsolatot, lakóhelyet, munkahelyet keresni, véghezvinni egy költözést vagy életmód-váltást. Fizikai síkon ilyenkor az energiák befelé hatnak, a táplálkozást és növekedést célzó dolgok könnyedén végezhetők, a hízásra hajlamos emberek kikerekednek. Ad, befogad, felépít, energiát tárol, erőt gyűjt, védelemre és pihenésre hív. A sérülések és műtétek utáni gyógyulás menete azonban kedvezőtlen, ahogy nő a hold úgy csökken az operációk sikerességének és a hegek gyógyulásának esélye.

A harmadik periódus: a TELIHOLD, számos hiedelem és babona főszereplője /a Hold és a Nap a Föld átellenes oldalain vannak/. Ekkor érünk testi és szellemi teljesítőképességünk csúcsára. Nagy hatással van érzelmeinkre, lelkünkre. Szellemi értelemben ez a szakasz az önmegvalósítás ideje, így olyan vágyaink valóra váltását érdemes erre a napra időzíteni, amelyek sok tartást és energiát igényelnek részünkről. Remekül működhet ezen a napon minden jóslás, de nem érdemes komoly döntéseket hozni, mert meggondolatlanná is válhatunk. Sajnos Teliholdkor négyszeresére növekszik a gyilkosságok száma, jóval több a közlekedési baleset, öngyilkosságok, epilepsziás rohamok, a mániás depressziós tünetek is fokozódnak. Több kutató véleménye szerint ezek a jelenségek részben azzal magyarázhatóak, hogy a Hold dagálykeltő hatása miatt a sejtekben, szövetekben megváltozik a biológiai só-víz háztartás egyensúlya, másrészt a telihold okozta Föld mágneses változások közvetett hatása is számításba jöhet. De ne csak rossz dolgokra gondoljunk. A nők havi ciklusának alakulásában is nagy szerepe van a Holdnak. A születési arány is megnő ilyenkor és ekkor csúcson jár a fogamzáskészség is. Testi síkon javul az ásványi anyag felszívódás, így ekkor érdemes pld. sósfürdőt venni, ugyanakkor a vérzékenység ilyenkor fokozódik, a sebek erősebben véreznek.

Az utolsó fázis: a FOGYÓ HOLD, /”C” betűt formáz/ mely az elme lecsillapodásának ideje, a megpihenés, töltődés, befelé fordulás és önvizsgálat szakasza. Ekkor az energiák kifelé hatnak, szinte minden házimunkát könnyebb elvégezni, minden olyan dolog könnyedén és tartósan megy, amely a tisztulást, a megszabadulást jelöli pld. lomtalanítás, selejtezés, érzelmi vagy fizikai szennyesünktől való megszabadulás. Kimos, kiizzad, szárít, aktivitásra és energiafelhasználásra hív. Pld. a műtétek jobban sikerülnek, a betegségektől és panaszoktól könnyebben megszabadulhatunk. A kilók gyorsabban és könnyebben tűnnek el rólunk, a méregtelenítés is hatásosabb, ilyenkor kell a diétát megkezdeni, és ajánlott szaunával is ráerősíteni a salaktalanításra.

A hold az állatövben: Tudjuk, hogy amíg a föld 1 év alatt járja teljesen körül a napot és minden csillagjegyben 1 hónapot tölt, addig a hold közel 28 nap /27nap 7óra 43perc/ alatt kerüli meg a földet és egy csillagjegyben 2-2,5 napig időzik. Hogy a hold éppen melyik zodiákus jelben tartózkodik, azt az un. HOLDNAPTÁRBÓL lehet megtudni. Az a 12 különböző erő, amely a hold állatövben való állásához társul nem érezhető olyan közvetlenül, mint a holdtölte, de a növényekre, állatokra, emberekre gyakorolt hatása pl. testre, egészségre, kerti munkákra felismerhető.

A test minden zónáját egy bizonyos állatövi jegy uralja /lásd: holdnaptár/
Minden, amit az ember annak a testi régiónak a jólétéért tesz, amelyet az a jegy irányít, amit a hold éppen átszel, hatékonyabb, mint más napokon. Kivéve a sebészeti beavatkozásokat!
Minden, ami azt a testi régiót, amit az a jegy irányít, amelyet a hold éppen átszel, különösen terheli vagy igénybe veszi, károsabban hat, mint más napokon./a sebészeti beavatkozásokat az illető szerven vagy testrészen ilyenkor, ha lehet, mellőzni kell/ tehát amely jegybe belép a hold erősebb befolyás /jó és rossz/ éri a test azon területét, amit a jegy ural!

Az ókori bölcs Hippokratész is arra hívta fel a gyógyítók figyelmét, hogy a Hold állása jelzi az egyes műtéti beavatkozások veszélyeit, és kihat a gyógyulás folyamatára is. Elmélete szerint az egyes csillagjegyekhez tartozó testrészek fokozottan érzékenyek abban az időszakban, amikor a Hold az adott zodiákusban tartózkodik. Javaslata szerint azokat nem szabad akkor operálni, mert nagyobb a komplikációk veszélye, és romlanak a gyógyulás esélyei.

Csillagjegyek és testrészek:
Kos –fej, koponya, arc, agy, epehólyag, mellékvese
Bika-nyak, tarkó, torok, mandula, gége, hangszalag, pajzsmirigy, középfül
Ikrek-váll, kar, légcső, tüdő felső része, csecsemőmirigy
Rák-nyelőcső, gyomor, máj, hasnyálmirigy, nyálkahártya, tüdő alsó része, női mell, méh
Oroszlán-szív, hát, gerinc, alkar, csukló, szem
Szűz-has, vékonybél, lép, rekeszizom, kézfej
Mérleg-derék, vese, bőr, női nemi szervek
Skorpió-alhas, vastag-és vékonybél, húgycső és-hólyag, férfi nemi szervek, belső elválasztású mirigyek, verejtékmirigyek, orr
Nyilas-csípő, comb, medence, keresztcsont, vénák, máj
Bak-térd, csontok, fogak, ízületek
Vízöntő-alsó lábszár, boka, gerincvelő, központi idegrendszer
Halak-lábfej, nyirokrendszer, tobozmirigy

Előzőek figyelembevételével tehát például: amikor a Hold a rák jegyben jár, várhatóan gyakoribb a gyomorégés, böfögés, tehát ajánlatos a könnyű kosztra odafigyelni. Az oroszlán napokon kerülni kell mindent, ami túlterheli a szívet és a keringést /túrák/, a mérleg napon a hólyag és vese melegen tartására kell ügyelni, a vízöntő a lábszárra, bokára hat, ezért gyakori lehet e napon a visszérgyulladás stb. A megélt tapasztalataink alapján még sok, a fentiekhez hasonló megfigyelések születhetnek. A természet, a hold ritmusával összhangban végzett munkánkat könnyebbé és kellemesebbé tehetjük, szervezeti panaszainkat csökkenthetjük.

Most gondoljuk át, hogy egy gyermek felnevelése során milyen egészségügyi, étkezési, emésztési gondok adódhatnak, és azok mennyire hozhatók kapcsolatba a Hold hatásaival.
- A korábban leírtakból már tudjuk, hogy az orvosi beavatkozás, / pld. a gyerekeknél igen gyakran előforduló mandula kivétele / nem eshet a bika, és főleg nem a telihold napjára, és amennyiben lehetséges a növő hold időszakát is kerüljük ki a műtéti időpont megbeszélésekor.

A táplálkozástudomány által még figyelmen kívül hagyott, a tudatunkból szinte eltűnt tényező, hogy nemcsak a holdfázisnak van jelentős befolyása az emésztésre, hanem a hold állatövben való állásának is.
- Észrevehető, hogy időnként vannak a gyerekeknek különös „nagyevő korszakai”. De ez a „kedv” többnyire csak néhány napig tart, van amikor a kenyérből, van hogy a zöldségből, gyümölcsből nem tudnak eleget enni. Ennek oka a hold állatövben való állása és egy-egy nap „táplálékminősége” közötti kölcsönhatásban kereshető.
Nézzük meg a holdnaptárt, készítsünk rövid jegyzeteket és idővel vonjuk le a következtetéseinket.
A „melegnapokon” a tűz elem, azaz a KOS,-OROSZLÁN,-NYILAS csillagjegy napoknak a táplálékminősége: a fehérje, ezek egyúttal „termésnapok” is, mert a növény termés része élvez kivételt.
Meg kell figyelnünk, hogy ezeken a napokon a sok, vagy a kevés fehérje, vagy a gyümölcs milyen hatással van a csemeténkre, ízlett-e neki az étel, vagy megfekszi a gyomrát. Ha a gyermek ritmusa úgy alakult ki, hogy a meleg napokon csak fehérje tartalmú ételekre, vagy gyümölcsre vágyik, olyan étrendet kövessünk. De, ha ezt nem viseli jól, akkor ellenkezőleg, ezen táplálékok csökkentésére kell figyelnünk e napokon.
A „hidegnapokon” a föld elem, azaz a BIKA,-SZŰZ,-BAK jegyeknek a táplálékminősége: a só, mely a vér táplálása szempontjából kedvező, de ha az orvos sószegény diétát javasol, akkor ezeken a napokon kétszeresen is vigyáznunk kell a só bevitellel. E napok növényi megfelelője a gyökér.
A „fénynapokon” a levegő elem, azaz az IKREK,-MÉRLEG,-VÍZÖNTŐ jegyeknek a táplálékminősége: a zsír, mely a mirigyrendszert látja el, e napok növényi része a virág.
A „víznapok” eleme a víz, jegyei: a RÁK,-SKORPIÓ,-HALAK, táplálékminősége a szénhidrát, növényi része a levél. Aki túlsúllyal küzd, e napokon kerülje a tésztát, süteményeket, különösen, ha a Hold növőben van.
Fontos tehát, hogy a test jelzéseit helyezzük vissza jogaikba, és bizonyos ételeket céltudatosabban tegyünk az asztalra!

A Holdhoz igazított táplálkozás gyermekeknek

- Gyerekbetegség, megfázás esetén többnyire étvágytalanok a kicsik, ne is erőltessük az evést. Semmi megterhelőt ne adjunk és ne a szokásos mennyiségben, mivel minden emésztési folyamathoz először is energiára van szüksége. Hagyjuk pihenni, erőt gyűjteni a szervezetét. A betegek diétájának kiegészítésére pld. a TÖNKÖLY a legalkalmasabb, melynek egészségi értéke és belső ereje magasabb a nemesített gabonafajtákkal összehasonlítva. Ellenáll a radioaktivitásnak és a környezeti mérgeknek, mert a magot több réteg /fedőlevél/ veszi szorosan körül. Azok a kisgyerekek, akiket kizárólag tönkölyliszttel és vízzel tápláltak, semmiféle hiánybetegséget nem mutattak, ellentétben a tejes táplálással.

- Ételallergiások számára nagyon fontos az a megfigyelés, hogy az allergiát okozó táplálék nem minden nap egyformán káros. A holdnaptár alapján gyorsan rá lehet jönni, hogy egy-egy nap hogyan befolyásolja az allergén anyagokat és azok hatásait. Próbáljuk ki az állatövi jegyek naptára segítségével elkészített étrend milyen színessé, változatossá varázsolhatja a konyhai munkát.

Korunkban bizony nem könnyű a hétköznapokat a hold ritmusához igazítani. A magán –és a hivatalos életnek alig van olyan folyamata, ami tekintettel volna a természetes jelzésekre, így jön létre a stressz sokféle formája /túl sokat, vagy túl keveset akarunk, nem megfelelő időpontban/. Testünk úgy válaszol, ha kényszerítjük, hogy folyamatosan semmibe veszi természetes ritmusait –a holdritmust, a bioritmust stb. Először /amíg még fiatalok vagyunk/ nem észleljük, de lassan felgyülemlik a sok kis impulzus és végül betegségbe torkollik, amelynek nagyon nehéz lesz megtalálni az okát. Lassúak a ritmusok megsértésének hatásai, lassanként mutatkozik meg a ritmusokkal összhangban folytatott élet pozitív hatása is. Ha naponta tíz percet gondolkodunk azon, hogy melyik hétköznapi tevékenységünket tudjuk összeegyeztetni a hold ritmusával, akkor biztosan találunk megoldást.

Remélem felkeltettem az érdeklődést és a jövőben a hold hatásainak ismerete, valamint a holdnaptár alkalmazása az életetek része lesz.

A figyelmet megköszönve, kívánok elsősorban sok türelmet, gyors sikert és jó szórakozást!

Gyimesi Ferencné /Zsuzsa/

Felhasznált irodalom:
Johanna Paungger-Thomas Poppe: Útmutató Hold c. könyve
Ezo Élet magazin II.évf. 10.szám: Holdhatások testre és lélekre c. cikk
Link

2010/12/07

A családi élet buktatói 3.- A kisgyermekes család (3-6 év)



Annak érdekében, hogy felkészülhessünk a párkapcsolati és a családi élet buktatóira, leírom azokat az időszakokat, amelyekben ez lehetséges. Úgy gondolom, ha tudunk a lehetséges buktatókról, akkor felkészülhetünk rá, és nem esünk olyan könnyen bele, vagy legalább is megállapíthatjuk, hogy ez az amiről olvastam, és nem vagyok vele egyedül. Már más is átélte ezt, valószínűleg nekem is sikerül jól kikerülni belőle.

A Hill-féle normál krízisek:

1. Az újonnan házasodott pár családja
2. A gyermeket váró és a csecsemős család (0-1 év) 2/2. A kisgyermekes család (1-3 év)
3. A kisgyermekes család (3-6 év)
4. Az iskolás gyermeket nevelő család
5. A serdülőt nevelő család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, még aktív szülők családja
8. Az inaktív, idős házaspár családja

A család minden életciklusának jellegzetes problémái vannak. De a felsorolt normál krízisektől függetlenül léteznek olyanok, amelyek folyamatosan jelen vannak, vagy csak időnként fordulnak elő.
Ilyenek pl.
0 A családtagok egyéni pszichés problémái: kisebbrendűségi érzés, szorongás, bűntudat, függőség, személyiségzavarok stb.
0 Aktuális konfliktusok: házastársak között, szülő-gyermek között
0 Anyós, sógornő kapcsolati zavarok
0 Társadalmi döntések, intézkedések családi szinten problémákat okozhatnak. Pl. munkanélkülivé válás, elszegényedés

A 3-6 éves gyermeket nevelő család
Mire a gyermek eléri a 3-3,5 éves kort nagy többségük óvodába kerül.

Ezen időszak tipikus problémái
§ a gyermek óvodába kerülése
§ az anya munkába állása
§ az apa professzionális problémái
§ a házastársi kapcsolat megváltozása

A kisgyermek óvodai élete ma már fokozatosan alakul ki. A „beszoktatás” hosszabb időszaka elősegíti a gyermek leválását az anyjáról, illetve az anya leválását is a gyermekről. Ez alatt az idő alatt a gyermek megismeri az óvodát, a felnőtteket, a gyermekeket stb. a gyermek részéről fontos kritérium az óvodaérettség. Tudja, és biztos benne, hogy anyja akkor is szereti őt, ha nincs jelen. El tud válni tőle, nem sír, hisz biztos abban, hogy jó kezekben van, anyja érte fog jönni, nem hagyja ott végleg. Ez a tudás az anyába vetett bizalomból táplálkozik.
Vannak gyermekek, akik még hónapok múlva is minden reggel zokognak, görcsösen kapaszkodnak az anyjukba az elváláskor. Feltételezhető, hogy a gyermekben bizalmatlanság van az anya felé. Talán valamikor nem ment időbe érte, nem mondott igazat neki, vagy a szülők nincsenek harmonikus kapcsolatban egymással, így a gyermeknek félelmei vannak.
Az anyák nagy része is fél az elválástól, vajon jó kezekben lesz-e a gyermek, szeretni fogják-e, nem lesz valami baja stb.

A 3-6 éves gyermek pszichoszociális fejlődése, és a család

„Ennek a kornak a legfontosabb fejlődési feladata a gyermek kezdeményező képességének a kialakulása.
Legnagyobb kockázata a túl szigorú nevelés, ami ezt gátolja, sőt bűntudathoz is vezethet. A spontaneitás elnyomása következtében túlkonformistává, túl engedelmessé válhat a gyermek. A konformistává nevelt gyermek a serdülőkor idején teljesen átadja magát egy csoport normáinak, és ez devianciához is vezethet. A túlkonformizált gyermekek felnőttkorukban hajlamosabbak a depresszióra, merevek, gyakran hiányzik belőlük az önbecsülésük és az eredetiség, s túlzottan tekintélyhez kötöttek.
A meleg, szerető, elfogadó, következetes nevelés ezzel szemben érvelő típusú engedelmességet hoz létre, amely nem hajlandó a hatalom kritikátlan elfogadására, s fejlődőképes.”
Ovis korában a gyermekben egyre kisebb lesz az egocentrikussága, empátiás készsége pedig erre a korra alakulgat, melyet a szerepjátékokon keresztül gyakorol. Kommunikációja is szélesedik, egyre jobban tudja kifejezni magát.
Legnagyobb eredménye szocializációjának a lelkiismeret kialakulása, ami a szülőkkel, szeretett személyekkel való azonosulás által fejlődik. Hideg, szeretet nélküli légkörben a gyermek senkivel sem tud azonosulni.
A 3-6 éves gyermek pszichoszociális fejlődése rengeteg izgalommal, félelemmel, indulattal jár együtt. Ezek aktív feldolgozásának legjobb módja a játék és a mese. A mese fontosságáról itt olvashatsz bővebben.

Az anya munkába állása
A gyermek óvodába kerülése (hacsak nem született újabb testvér) többnyire együtt jár az anya munkába állásával. A nők többsége örül az új helyzetnek, mert új kihívásokkal találhatja magát szemben, de ugyanakkor nehéz teher hárul rá. Miközben a munkahelyén helyt áll, az otthoni munkát is el kell végeznie, sőt a gyermek(ek)kel is foglalkoznia kell.
A közösségben járó gyermek gyakrabban betegszik meg, és ha nincs nagyszülői vagy egyéb segítség, az anya időnként kiesik a munkából, amit munkatársai, főnökei nehezen tolerálnak. Mindezek miatt állandó szerepkonfliktusban él; hol egyik, hol másik szerepének igyekszik minél jobban megfelelni, és mindeközben állandó lelkiismeret furdalása van, önmagával és a helyzetével is elégedetlen. Ezek következtében egy idő után neurózis, pszichoszomatikus zavar, betegség is kialakulhat, ráadásul házastársi kapcsolata is megterhelődik.

Az apa professzionális problémái
Az anya munkába állásával a férj helyzete is megváltozik a családban. Elveszíti többletpresztízsét, már nem csak ő az egyetlen kereső, már nem ő az egyetlen kapocs a külvilággal.

A felesége új helyzetéből kifolyólag keletkező feszültségek őt is megterhelik, ezentúl neki is több terhet kell vállalnia (bevásárolni, többször elhozni a gyermeket az óvodából stb.)
Gyakori az is, hogy az az asszony – aki eddig csak a férjének szeretett volna (ha szeretett volna) megfelelni – ettől kezdve többet ad és költ magára, esetleg igyekszik csinosabban megjelenni. Munkájából adódhatnak más programok is – munkaidő utáni megbeszélések, üzleti vacsorák –, melyeket a legtöbb férj nehezen viseli.
A házastársi kapcsolat a fentiekből következően megterhelődhet, megnőhet a nyílt konfliktusok száma, és ha nem készülünk fel rá, ebben az időintervallumban megnőhet a válások száma.

Mivel kerülhetjük el a válást?
0 A házaspár beszélgessen el arról már idejekorán, hogy milyen változásokat hoz az asszony munkába állása
0 Ennek kapcsán tisztázzák, ki milyen szerepkört tud felvállalni, hogy egyikük se legyen túlzottan leterhelve, s továbbra is jól működjön a család
0 Különösen az első időben – kapcsolatuk megerősítése és a félreértések elkerülése végett – igyekezzenek több időt egymással eltölteni
0 Főként a maximalista anyákban erősíteni kell az „elég jó szülő” fogalmát
0 Amennyiben a házaspár valódi krízisbe került, javasolt a családterápia, vagy párterápia

Felhasznált irodalom: egyetemi jegyzet, Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció 2003, Medicina Könyvkiadó

2010/12/05

A jelen pillanat tudatos átélése





Néha eltöprengek azon, milyen jó volna, ha most a lányom helyében lehetnék, és átélhetném mindazt a szépet, s jót, amit ő átél. De ekkor visszalépek a jelenbe, és örülök annak, ami neki jut. Elgondolom, hogy harminc valahány évvel ezelőtt az én időmben még sok minden nem volt, ami most 2010 környékén van, vagy kapható. Méltatlankodás helyett beleképzelem magamat az ő helyébe, és örülök az ő boldogságának. Belecsimpaszkodom a pillanatokba, és teljesen átélem a most pillanatát. Tudatosan koncentrálok arra, hogy minél több szép pillanatot éljünk át vele ketten és kiterjesztve az egész családdal. Ehhez az kell, hogy nap mint nap tudatosan kell koncentrálnom, hogy nem veszekszem, nem idegeskedem. Ezek fordítottjait keresem. Békesség van a szívemben, elfogadom a történéseket. Persze ezt a tudatosságot nem sikerül mindig fenn tartani. Azért is élünk itt a földön, hogy ha nem is sikerül mindig nyugodtnak maradnunk, de egyre többször és hosszabban tudjuk azt megtartani.
Olykor-olykor én is kiakadok, kiabálok, és kitörök. De ezzel nincs is baj, amennyiben hamarosan újra visszanyerem nyugalmamat.

A tudatos életben pont az a tudatosság, hogy ha ki is billenünk lelki békénkből, hamar visszaállunk, és később egyre ritkábban, és rövidebb ideig tart a kibillent állapotunk. S nem kényszerből törekszünk a tudatosságra, mert ez a divat, vagy mert mások elvárják tőlünk, hanem mert belső igényünk és késztetésünk van erre.

Mindennek örülök, elégedett vagyok magammal, családommal, az életemmel. Kiteljesedem abban, azzal, amit most teszek, és ami vagyok. Ehhez természetesen jókora tudatosság szükséges. Tudom, hogy honnan jöttem, hova tartok, mi a célom. Amíg kereső vagyok, és össze-vissza csámborgok, addig semmibe sem lehetek, vagy vagyok biztos. Felmerülnek bennem a kérdések: biztos, hogy jó helyen vagyok, ez az életcélom? Kérdések tömkelegével állok szemben. De ha már nem keresek, lehorgonyoztam, és a helyemen vagyok, sok mindenre tudom a választ.