2010/12/08

Tudósítás a magzatról /Spirituális babavárás/ II.



Második gyermekem „tervezését” már nem bíztam a véletlenre. Amikor a nagyfiam elmúlt 1 éves, a férjemmel úgy gondoltuk jöhetne a második baba. Úgy voltunk vele, hogy próbálkozunk aztán amikor jönni akar úgyis jön.
Közben újra felvettem a kapcsolatot a nővéremen keresztül Veronikával. Üzentem, hogy szeretnénk kistesót és van-e jelentkező. A válasz némiképp megdöbbentett.
Megtudtam, hogy még két lélek vár hozzánk leszületésre. Az még nem dőlt el, hogy ikrekként szeretnének, vagy egyenként jönni, még van beleszólásunk, de a lényeg, hogy mind a ketten meg akarnak születni. Nos három gyerek? És ikrek? A férjem persze örült, mert ő mindig is három gyereket szeretett volna. Abban viszont megegyeztünk, hogy hatalmas akarattal és ego-val rendelkező nagyfiam mellé egy ikerpárt őrültség bevállalni. Most így utólag bevallom, úgy voltam ezzel a kérdéssel, hogy ha majd évek múltán lesz kedvem újra babázni, akkor majd visszatérünk a harmadik gyerek témára. (aha hát persze, meg ahogy én azt elképzeltem…). Továbbá még azt az infót kaptam, hogy következő tavasszal születne/nének meg.
4 hónap próbálkozás után beköszöntött újra a gólya. Kiírt időpont március 26. Vagyis stimmel a jövő tavasz. Ez a terhességem abból a szempontból könnyebb volt mint az előző, hogy nem tudtam a problémákra figyelni, hiszen ott volt a nagyfiam, aki nem adott nekem egy szusszanásnyi szüntet sem. Problémák itt is voltak, olyanok is akadtak, amelyeknek megint sikerült beparáztatniuk, hogy mi van akkor ha baj lesz. Vele is sokat beszélgettem, zenét hallgattunk, énekeltem neki. Érdekes mert a mai napig szereti ha énekelek neki. Ő is megjelent álmomban és bíztatott, hogy nem lesz semmi baj, ne aggódjak. Ő jól van odabent. Éreztem, hogy ott van velünk, része az életünknek, nagyfiam is rengeteg vigyorgott „valamire” a szobában. Mindig simogatta a pocakomat, betakarta, hogy ne fázzon a tesó. Vele is igyekeztem megbeszélni a szülés folyamatát és időpontját. Ahhoz ragaszkodtam, hogy este szülessen meg, amikor a tesója már ágyban van, érjünk be a kórházba és érjen be az orvosom is. Veronika is továbbította felé a kérésemet.
Ő betartotta, viszont egy nem várt esemény történt. Egyik nap lementünk a játszótérre a nagyfiammal ő akkor még motorozott. Mindig meg szokott várni ha előre megy, de most nem állt meg gurult lefelé a lejtőn én meg reflexből rohantam volna utána és bumm, elestem. Szülés előtt 1 héttel befektettek a kórházba megfigyelésre. Nagyon utáltam de tudtam, hogy nem véletlenül történt ez a dolog. Hívtam az orvosomat, hogy mi történt, mondtam neki, hogy már előtte való este 10 perceseim voltak, de mire rászántam magam, hogy induljunk a kórházba, leállt. Megvizsgált és közölte, hogy 2 ujjnyira nyitva vagyok, szóval ha szülni szeretnék akkor ne feküdjek egész nap. Ő már csak a babával engedne innen el nyugodt szívvel. Egész nap róttam a köröket a kórház udvarán és mondogattam a kis tücsöknek, hogy jó lenne kibújni, becélozhatnánk apa névnapját.
Az eredmény nem maradt el, ugyanis estére a fájások besűrűsödtek. Kérdeztem tőle, hogy akkor ez most azt jelenti, hogy bulizunk és hívjam apát? Ő vadul elkezdett rugdalózni a pocakomban. Ezt igennek vettem, úgyhogy hívtam a férjemet készüljön mert szülünk. Tücsökkel is megbeszéltem, hogy várja meg apát, várja meg az orvosomat, és a lehetőségekhez képest kevésbé kínozzon meg. Megfogadtam, hogy igyekszem a szülés alatt odafigyelni a levegővételre és nem össze-vissza kapkodni a levegőért mint az előzőnél. Ő mindent betartott, megérkezett a férjem, aztán nem sokkal később az orvosom is, és csak utána indult be igazán a szülés. Viszonylag hamar kibújt, nem kellett sokáig kínlódnom a fájásokkal. Szülés alatt is próbáltam neki mondogatni, hogy mindjárt kint lesz és találkozunk, a kezemben tarthatom. Úgy gondolom, hogy neki is könnyebb volt ez az egész születés dolog, hogy odafigyeltem magunkra és végig próbáltam, már amennyire csak lehetett kommunikálni vele.
Írta: Melinda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése